1.
A kábítószerrel visszaélés törvényi tényállását a 2003. évi II. törvénnyel módosított Btk. az alábbiak szerint szabályozza:
a./ A 282. § az úgynevezett „fogyasztói típusú”;
b./ A 282/A. § a „terjesztői típusú”;
c./ A 282/B. § a fiatalkorúak kábítószerrel és kábító hatású anyagokkal szembeni fokozott védelmét biztosító, míg
d./ A 282/C. § a kábítószer függő személyekre
vonatkozó elkövetéseket tartalmazza.

Az elterelés lehetőségének eseteit és anyagi jogi feltételeit a 283.§ szabályozza.

A fent leírt szabályozásból adódóan, valamint abból következően, hogy az egyes §-okban külön szabályozott elkövetési magatartásokhoz a jogalkotó eltérő büntetési tételt rendelt, továbbá, hogy a minősítő körülmények is részben eltérőek, megerősítik azt a jogi álláspontot, amelyet a Fővárosi Bíróság a módosítás előtt is követett. Ennek lényege, hogy ugyanazon elkövetőnek egy eljárásban elbírált, különböző törvényhelyekben megfogalmazott cselekményei egymással halmazatot alkotnak.
Ezt az álláspontot a módosítás nem lerontja, hanem inkább erősíti azáltal, hogy speciális alanyi feltételeket (életkor, függő fogyasztói minőség), továbbá a sértett személyétől, elkövetési helyszínektől függően eltérő jogkövetkezményekkel járó tényállásokat fogalmaz meg.
Bár a kábítószerrel visszaélés tényállását érintően két jogegységi döntés is született (5/1998, 2/2003 BJH), de egyik sem a hatályos jogszabályhoz készült, ezért csak részben volt alkalmas a jogalkalmazó gyakorlat irányítására.
A Legfelsőbb Bíróságnak az az értelmezése, mely szerint ugyanazon elkövetőnek különböző elkövetési magatartásokkal azonos, vagy eltérő kábítószerre elkövetett egy eljárásban elbírált részcselekményei természetes egységet alkotnak, azzal a következménnyel jár, hogy a kábítószerek tiszta hatóanyag-tartalma összegeződik, és ez lesz a minősítés alapja.

Figyelemmel arra, hogy az 5/1998 BJH nem az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel módosított kábítószeres tényállásokhoz kapcsolódott, a Főváros területén az volt a gyakorlat, hogy csak az ugyanazon bekezdésen belül megvalósított részcselekmények képeztek természetes egységet, és a kábítószer mennyiségeket a BK. 155. sz. állásfoglalásban írt számítási mód mellett a tiszta hatóanyag-tartalma alapján összesítettük.

A 2003. március 1-ével hatályos jogszabály újabb jogértelmezési problémákat vet fel, és az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében feltehetően szükség lesz a Legfelsőbb Bíróság irányító tevékenységére. A döntés megszületéséig célszerű lenne követni az eddigi gyakorlatot, amely lényegében a halmazati szabályokon alapul, és az elfogyasztott kábítószer nem volt része a minősítés alapjául szolgáló mennyiségnek.

Egy példán érzékeltetve:
Ha az elkövető bizonyos kábítószer mennyiséget megszerez és ezt elfogyasztja, majd a saját fogyasztásához szükséges kábítószer mennyiség vagy ellenérték biztosítása érdekében kábítószert árusít (elad) és a hosszú időn át történő kábítószer fogyasztás következtében függőként kábítószert megszerez és/vagy kábítószert átad vagy forgalmaz, akkor a következő törvényhelyek alapján kell a cselekményét értékelni:
- mennyiségtől függetlenül a Btk.282. § (1) bekezdésében meghatározott és az (5) bekezdés a./ pontja szerint minősülő megszerzéssel elkövetett vétség (a megszerzett és elfogyasztott mennyiség)
- a 282/A. § (1) bekezdése szerinti átadással elkövetett bűntett, ha alapmennyiségre követte el;
- a 282/C. § (1) bekezdése alapján kábítószerfüggőként megszerzéssel elkövetett vétség (megszerzett és elfogyasztott, függetlenül a mennyiségtől)
- 282/C § (2) bekezdés átadással elkövetett bűntett (mennyiségtől függően)

mint valóságos anyagi halmazat kerül megállapításra úgy, hogy az elkövetési időszak alatt több részcselekménnyel megszerzéssel vagy forgalmazással megvalósított kábítószerrel visszaélésnél a részmennyiségek csak az adott bekezdésen belül kerülnek összegezésre.

2.
A Legfelsőbb Bíróság a módosított kábítószeres tényállásokhoz még nem hozta meg a jogegységi döntését, de az előzetesen közölt álláspontjuk a következő: akár azonos, akár eltérő törvényhelyben meghatározott különböző elkövetési magatartások egymással természetes egységet alkotnak. A kábítószerrel visszaélés egy gyűjtő fogalom, amely a termeléstől a megszerzésen, forgalmazáson át a fogyasztásig terjedhet, így van ez akkor is, ha ezeket a magatartásokat ugyanazon elkövető terhére kell írni.

Ez azzal a következménnyel jár, hogy a különböző magatartással megvalósított visszaélés esetén a tiszta hatóanyag-tartalom alapján számított kábítószer mennyiségek összeadódnak.

A legsúlyosabb elkövetési magatartás és az ily módon összeadott mennyiség képezi a minősítést.

Ez a megoldás bizonyos tekintetben egyszerűsíti a jogalkalmazók munkáját, de nem követi a törvény specifikáló szabályait, és az sem tagadható, hogy ily módon egy olyan konstruált bűncselekményt állapítunk meg a terhelt terhére, amelyet ilyen mennyiségre, ily módon nem követett el.

3.
A hatályos jogszabály visszaállítja az 1999. március 1. előtti állapotot a fogyasztás büntetendőségének a kérdésében. A fogyasztás mint közvetlenül büntetendő magatartás nem szerepel a tényállásban.

A kábítószer fogyasztás büntetendőségével kapcsolatban ez a jogszabályi rendezés kétféle értelmezésre ad lehetőséget. Az egyik a miniszteri indokolásból adódik, s emellett egyértelmű, hogy a fogyasztás is bűncselekmény (a csak fogyasztás) de a megszerzésen előállításon, termesztésen keresztül.
A másik álláspont szerint a 2003. évi II. törvény a Btk. általános részét és a kábítószerrel kapcsolatos tényállásokat is az enyhítés irányában módosította. Az általános indokolás kifejezetten bírálja a korábbi szigorú jogszabályi rendelkezéseket, amely mellett nem valósult meg az elérni kívánt cél, a kábítószer bűncselekmények számának csökkenése, a kábítószer kérdés állami kezelhetősége. A fogyasztás közvetlen büntetendősége kifejezetten ártott a kábítószer elleni küzdelem egyéb eszközei igénybevételének.

Egy ilyen felfogás mellett lehet úgy értelmezni a törvényalkotói akaratot, hogy önmagában a fogyasztás nem büntetendő magatartás, és ez arra az esetre érvényes, amikor a büntetőeljárás amiatt folyik, hogy a terhelt vizeletében kábítószer tartalmú anyagot találtak.

Mindenesetre el kell dönteni, hogy ha a visszaélés egyéb formái mellett vagy önállóan szerepel a fogyasztás, akkor a megszerzett/elfogyasztott mennyiség megnöveli-e az átadással, forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer mennyiséget, vagyis a befolyásolja-e cselekmény minősítését. A többségi vélemény szerint az elfogyasztott mennyiség nem képezi a terhelt terhére megállapított kábítószerrel visszaélés részét függetlenül attól, hogy a fogyasztás a megszerzésen keresztül büntetendő és így nem feltétlenül érvényes a korábbi jogszabályhoz kapcsolódó jogértelmezés. A fentebb kifejtett jogalkotói álláspont mellett további érv lehet, hogy bár az elkövetési magatartások változtak, de a kábítószer mennyiségét továbbra is a Btké. 23. §-a határozza meg. E szerint idézőjelbe teszi azokat az elkövetési magatartásokat, amelyek megvalósulása mellett az egyes kábítószer fajták mellett lévő mennyiségek csekély mennyiséget valósítanak meg. Ebben a felsorolásban nem szerepel a fogyasztás, mint elkövetési magatartás, így az elfogyasztott meg nem lévő mennyiség nem adódik össze azzal a mennyiséggel, amelyet egyéb visszaélési magatartással valósítottak meg.

Amennyiben az ügyészi vád azt tartalmazza, hogy a terhelt a fogyasztása érdekében több éven keresztül rendszeresen bizonyos mennyiséget megszerzett, és ezt a mennyiséget összegzi, a kábítószer fogyasztás természetéből adódóan, a hozzászokás miatt, ez igen gyakran jelentős mennyiséget jelent, és éppen az az elkövetői kör esik el az elterelés lehetőségétől, amely számára a jogalkotó ezt a kedvezményt megteremtette.

Ezért úgy gondoljuk, hogy a „csak fogyasztó” esetében a már elfogyasztott, meg nem lévő kábítószer mennyiség nem képezi a minősítés alapját. Ilyen esetben a Btk. 282 § (1) bekezdésében meghatározott, de az (5) bekezdés a./ pontja szerint minősülő vétséget kell megállapítani.

Kábítószerfüggő esetében sajátosan alakul a minősítés kérdése, mivel ugyanazon törvényhely két bekezdése szabályozza – eltérő büntetési tétellel fenyegetve – a beszerzői illetve a forgalmazói magatartást.

Ha végigvisszük a fenti gondolatmenetet, akkor halmazatot kellene megállapítani a 282/C § (1) és (2) bekezdésébe ütköző visszaélés esetében is úgy, ahogy azt korábban az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel módosított Btk. 282 § (1) és (2) bekezdés halmozódása esetén tettük.

4.
A kábítószerfüggő személy esetében, amennyiben egy adott kábítószer mennyiséget saját fogyasztás céljából szerez meg és annak bizonyos részét el is fogyasztja, míg a fennmaradó mennyiséget átadja, továbbértékesíti stb., az általa elfogyasztott mennyiséget megszerzői magatartásként nem indokolt a terhére róni. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a függőség „kielégítéséhez” szükséges mennyiség a kábítószer függőkénti elkövetést alapozza meg.
Ezért az általa a fogyasztás céljából megszerzett és el is fogyasztott kábítószer mennyiségének figyelmen kívül hagyásával kell megállapítani az egyéb, a 282 /C. § valamely elkövetési magatartásába ütköző cselekményt.

5.
Az elterelés szabályainak körében körültekintést igényel a forgalmazás és a többszöri átadás fogalmának elhatárolása, e két fogalom ugyanis nem azonos egymással.

Az együttes fogyasztás alkalmával történő átadás körében, amennyiben az átadó személy több alkalommal, de együttes fogyasztás céljából ad át más személyeknek kábítószert, vagy egy alkalommal több fogyasztónak ad át az együttes fogyasztás céljából kábítószert, az elterelés lehetősége álláspontunk szerint biztosított e személy esetében is, feltéve, hogy az összmennyiség még így sem haladja meg a csekély mennyiség felső határát. Ugyanis az ilyen típusú átadási magatartás nem meríti ki a forgalmazás fogalmi körét. Ugyanakkor az „együttes fogyasztás alkalmával” előfeltételt megszorítóan kell értelmezni, így amennyiben az átadás és a fogyasztás között időbeli eltérés mutatkozik, az elterelés lehetősége nem áll fenn. Körültekintően kell vizsgálni azt is, hogy az átadásnak közvetlenül a fogyasztó részére kell megvalósulnia, amennyiben ugyanis újabb terjesztőnek történik az átadás, az már a forgalmazás fogalmi körébe eső elkövetési magatartás.

6.
A tiszta hatóanyag tartalom megállapításának értelmezései

a.) egyes értelmezések szerint lefoglalt kábítószer hiányában a vegyész-szakértői véleménynek a feketepiacon forgalomban lévő kábítószer tiszta hatóanyag tartalmának legkisebb tömegszázalékát indokolt megállapítani a Be. bizonyítási alapelvéből következően. Ennek alapja tehát az, hogy az ügyben nem került lefoglalásra kábítószer, ezért - a kétséget a terhelt javára értékelve - a legkisebb hatóanyag-tartalom alapján kell a kábítószer mennyiséget a tényállásban rögzíteni, és a jogi minősítést is ehhez igazítani.

b.) Egy másik felfogás szerint nem sérti az in dubio pro reo elvét, ha a kábítószer mennyiség, illetve a hatóanyag-tartalom megállapításánál nem a legalacsonyabb értékekkel számolunk, mert ez nem felel meg a valóságban megtörtént eseménynek, és ellentmond a kábítószer piac törvényszerűségeinek is. Ebben az esetben a hatóanyag-tartalmat a legkisebb és legnagyobb tömegszázalék átlagában számolják ki.

Akár beszerzői, akár forgalmazói magatartással elkövetett visszaélés esetén – amennyiben nincs lefoglalt kábítószer -, a vegyész-szakértőt arra nézve kell megnyilatkoztatni, hogy az adott elkövetési időszakban milyen tisztaságú kábítószer volt a feketepiacon forgalomban, és ehhez igazítani a minősítés alapját képező mennyiségeket.

c.) Némileg eltérő a bizonyítási probléma akkor, amikor az eljárás során lefoglalnak bizonyos kábítószert, így a tiszta hatóanyag-tartalomra nézve szakértői vélemény áll rendelkezésre. A kérdés az, hogy számolhatunk-e ugyanezzel a hatóanyaggal az elkövetési időszak egészére nézve, ha kétséges, hogy a kábítószer ugyanabból a forrásból származik. Valószínű, hogy az a) és b) ponthoz írt eljárás lenne a helyes, amely még mindig csak hozzávetőleges mennyiséget és vélelmezett hatóanyag-tartalmat jelent.

A tiszta hatóanyag-tartalom számítására nézve iránymutatásul szolgál a Legfelsőbb Bíróság Bf.I.1943/2002/16. számú eseti döntése, amely az a) pontban szereplő megoldást tartalmazza.

7.

Az elterelés anyagi jogi szabályai - bár a szabályozás meglehetősen széles kört érintő, és rendkívüli módon részletező -, mégsem vetnek fel különösebb értelmezési problémát, csupán a már említett „együttesen történő kábítószer fogyasztás alkalmával kínál vagy átad” fordulat. Az eljárási környezet azonban jelentősen változott, a legfontosabb, hogy nyomozati szakban csupán a vádelhalasztás útján történhet az elterelés.

A bírósági szakban a tárgyalás előkészítése során a Be. 266.§ (6) bekezdése alapján kerülhet sor az eljárás felfüggesztésére a törvényi előfeltételek megléte esetén. Figyelemmel kell lenni a Btk. 283.§ (2) bekezdésében írt kizáró okra, amikor nincs lehetőség az elterelésre a kínáló-átadó magatartással megvalósított kábítószerrel visszaélés esetén, ha 2 éven belül kábítószerrel visszaélés miatt az elkövető büntetőjogi felelősségét megállapították, vagy vele szemben a vádemelést elhalasztották.

A kábítószer-függőséget gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól – az elterelés végrehajtására – a 26/2003. (V.16.) ESzCsM-GyISM. rendelet elkészült.
Értelmezésem szerint sem az ügyésznek a vádelhalasztás esetén, sem pedig a bíróságnak az eljárás felfüggesztése mellett nem kell kimondania, hogy az adott elkövető a kezelés milyen formája mellett mentesülhet a büntetőjogi hátrányok alól, bár a kezelés három formája az elterelésbe engedett három elkövetői körhöz kapcsolódik. Ezt azért állítom, mert maga a végrehajtási rendelet is csupán egy megelőző, előzetes állapotfelmérésről beszél, és a különböző szolgáltatások igénybevétele a terhelt által választható és változtatható is. Kivétel ez alól, hogy a függő fogyasztó csak kábítószer-függőséget gyógyító kezelésen vehet részt.

Ezt a jogértelmezést követhetjük mindaddig, amíg nem készül el az újabb jogegységi döntés, vagy nem kapunk egyértelmű iránymutatást az ítélőtábla részéről.

B u d a p e s t, 2003. július 4.

Dr. Frech Ágnes
kollégiumvezető