|
Pályázati felhívás
A Fővárosi Bíróság elnöke pályázatot hirdet
a Fővárosi Bíróság területén (Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság)
egy fő végrehajtási ügyintézői állás betöltésére.
Az állásra azok pályázhatnak, akik a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) 263. §-ának (2) bekezdése értelmében a Vht. 233. §-a (1) bekezdésének a) és c-e) pontjaiban, továbbá a (2) és (4) bekezdéseiben meghatározott feltételeknek megfelelnek, végrehajtási ügyintézői szakvizsgával rendelkeznek, valamint az álláspályázathoz pályamunkát készítenek.
A pályázónak, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (továbbiakban: Iasz.) 11/A. §-ára figyelemmel, hatósági bizonyítvánnyal kell igazolnia azt a tényt, hogy a betöltendő munkakör ellátásához szükséges tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll, valamint vele szemben a Vht. 233. §-ának (2) bekezdésében meghatározott körülmény nem áll fenn.
A hatósági bizonyítvány tekintetében az Adattovábbítás iránti kérőlap-on az adattovábbítás címzettjeként a Fővárosi Bíróságot kell megjelölni, amely szerv az Iasz. 37/B. §-ának (3)-(4) bekezdése alapján jogosult az adatok kezelésére
A pályázathoz mellékelni kell:
1) a Vht. szerinti kinevezési feltételek fennállását igazoló okiratok másolatát,
2) részletes szakmai önéletrajzot,
3) a 8002/2001. (IK 12.) IM tájékoztató szerint elkészített pályamunkát és
4) igazolást a hatósági bizonyítvány igényléséről.
Az illetmény megállapítása az Iasz. rendelkezései szerint történik.
A pályázatok beérkezési határideje: 2010. augusztus 30.
A pályázatokat a Fővárosi Bíróság elnökéhez (1055 Budapest, Markó u. 27.) kell benyújtani.
A hiányosan, illetve késedelmesen benyújtott pályázatot a pályázat kiírója elutasítja.
Budapest, 2010. június 24.
Dr. Gatter László
F E L H Í V Á S a Fővárosi Bíróság területén bírósági titkári álláshelyek betöltésére
Az álláshelyekre azok jelentkezhetnek, akik már kinevezett bírósági titkárok, illetve azok kaphatnak titkári kinevezést, akik az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 11. §-ának (2), (4) és (5) bekezdésében, valamint a 13. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelnek.
A titkári kinevezésre jelentkezőnek hatósági bizonyítvánnyal igazolnia kell a kinevezéshez szükséges adatokat és tényeket. (A már kinevezett titkárok esetében nincs szükség hatósági bizonyítvány beszerzésére.)
A hatósági bizonyítvány tekintetében az Adattovábbítás iránti kérőlap elnevezésű nyomtatványon az adattovábbítás címzettjeként a Fővárosi Bíróságot kell megjelölni, amely szerv az Iasz. 37/B. §-ának (3)-(4) bekezdése alapján jogosult az adatok kezelésére.
A titkári kinevezésre jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a bírák és bírósági titkárok pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 1/1999. (I. 18.) IM-EüM együttes rendeletben szabályozott vizsgálatnak aláveti magát, és annak költségét megfizeti. Kinevezése esetén a vizsgálat költségét a Fővárosi Bíróság megtéríti.
A jelentkezéshez benyújtandó mellékletek:
1) önéletrajz,
2) közjegyző által hitelesített jogi diploma másolata,
3) közjegyző által hitelesített jogi szakvizsga bizonyítvány másolata,
4) igazolás a hatósági bizonyítvány igényléséről,
5) 2 db igazolványkép,
6) érvényes pályaalkalmassági összefoglaló vélemény (Iasz. 13. §-ának (1) bekezdése szerint),
7) nyilatkozat
- az Iasz. 13. §-ának (1) bekezdése alapján az 1/1999. (I. 18.) IM-EüM együttes rendelet 8. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a pályaalkalmassági vizsgálathoz való hozzájárulásról, illetve a 10. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint a vizsgálat költségének megfizetéséről (amennyiben nem rendelkezik érvényes pályaalkalmassági összefoglaló véleménnyel),
- a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségvállalásról.
Illetmény az Iasz. szerint.
A jelentkezéseket a Fővárosi Bíróság elnökéhez címezve (1055 Budapest, Markó u. 27.) kell benyújtani.
Az álláshelyekkel kapcsolatban bővebb információ a Fővárosi Bíróság Személyügyi és Munkaügyi Osztályának munkatársától, Garai Éva tisztviselőtől kérhető a 354-6846-os telefonszámon.
Felhívás igazságügyi alkalmazotti álláshelyek betöltésére a PESTI KÖZPONTI KERÜLETI BÍRÓSÁGON A Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke igazságügyi alkalmazotti álláshelyek betöltésére munkatársakat keres, jegyzőkönyvvezetői munkakörben.
Az álláshelyekre az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. tv. (Iasz) 11. § (2) bekezdése, valamint a képesítési feltételek meghatározásáról szóló 5/2001. (III.13.) IM rendelet 1. számú melléklete alapján azoknak a jelentkezését várjuk, akik a 18. életévüket betöltötték, választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, büntetlen előéletűek és a betöltendő munkakör ellátásához szükséges tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem állnak, továbbá középiskolai érettségivel, valamint gépírói vagy operátori képesítést adó iskolai végzettséggel rendelkeznek.
A jelentkezőnek mellékelnie kell:
- önéletrajzot,
- az iskolai végzettséget és képesítést igazoló bizonyítvány (oklevél) másolatát.
Az illetmény megállapítása az Iasz. 97. §, 100. §, 103/A. §, valamint a 4. számú melléklete alapján történik.
A jelentkezéseket a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökéhez (1055 Budapest, Markó u. 25.) kell benyújtani.
Bővebb információval a Pesti Központi Kerületi Bíróság Titkárságának munkatársai állnak rendelkezésre az alábbi telefonszámokon:
354-6468 (Dr. Pappné dr. Jenei Andrea titkárságvezető)
354-6391 (Beregszászi Józsefné csoportvezető tisztviselő)
Budapest, 2010. március 12.
Dr. Fazekas Sándor
elnök
|