ELJÁRÁSJOGI JOGESETEK

1.
A károsult károkozásban való közrehatásának bizonyítása a károkozó kötelezettsége. A szükséges bizonyítás indítványozásának hiányában nem mellőzhető a Pp.3.§.(3) bekezdése szerinti tájékoztatás a mulasztás jogkövetkezményeinek alkalmazásához.
(2. Gf. 75.264/2003 – PKKB. G 30.3758/2001)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.3.§.(3) bek.

1998. november 19. napján, a késő esti órákban Ausztria területén az A1-es autópályán, Linz előtt 75 km-rel a felperes tulajdonában álló C.Balázs által vezetett Opel Astra típusú gépjármű, közlekedési balesetet szenvedett. Az autópályán az Opel előtt haladó Mercedes kisteherautó sávváltás közben a havas úton megcsúszott és kormányozhatatlanná válva a belső forgalmi sáv melletti szalagkorlátnak ütközött megpördült, majd kicsúszott a külső sávon át a leállósávba majd ott a forgalommal szemben megállt. Ezen esemény a N.Attila által vezetett Volkswagen kisteherautó előtt történt, aki a belső sávban haladva észlelte a sávjába áthaladó és szalagkorlátnak ütköző Mercedest. A baleset elkerülése érdekében fékezett, azonban járműve a csúszós úton a belső korlátnak ütközött, majd az ütéstől az autópálya jobb széle felé sodródva a leálló sáv és a külső sáv között megállt. Pár másodperc múlva az álló Volkswagen gépjárműnek ütközött a C.Balázs által vezetett felperesi Opel típusú személygépkocsi. A balesetet követően a Volkswagen gépjármű vezetője a helyszínen a felelősségét elismerte. A felperes érvényes CASCO és kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkezett az I. rendű alperesnél. A Volkswagen gépjármű felelősségbiztosítója az I.r. alperes, míg a Mercedes kisteherautó felelősségbiztosítója a II.r. alperes volt. A felperes gépjárművében 1.205.780,- Ft kár keletkezett. A jármű mentésével 23.520,- Ft, míg elszállításával 69.454,- Ft költség merült fel. A kárból az I. rendű alperes a CASCO biztosítás terhére 775.234,- Ft-ot térített az 500.000,- Ft-os önrész levonása mellett.

A felperes a keresetében kérte, hogy kötelezze a bíróság egyetemlegesen az I. és II. rendű alpereseket 823.520,- Ft kár megtérítésére, a vétkes gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása alapján. Késedelmi kamatot 1998. november 19-ik napjától kérte évi 20 % mértékben.

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperesi gépjármű károsodásához vezető oksági folyamatot, a Mercedes gépjármű indokolatlan fékezése és megcsúszása indította el, mellyel az őt követő gépkocsit fékezésre, kormánykorrekcióra késztette. A Mercedes nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, ezért a megcsúszást nem kerülhette el. Magatartásával a KRESZ 25. § (1) bekezdését megszegte.

A II. rendű alperes a kereset elutasítását és felperes perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a rendelkezésre álló iratok és a részes felek nyilatkozatai alapján a Mercedes gépjármű felelőssége nem állapítható meg, mert bár a gépkocsi az úton megcsúszott, azonban ezzel más jármű haladását nem akadályozta, veszélyhelyzet előidézésében nem volt szerepe. Ugyanakkor I. rendű alperes biztosítottja a helyszínen felelősség elismerő nyilatkozatot tett.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében kötelezte a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 823.520,- Ft-ot, valamint ennek 1998. november 20. napjától 2001. december 31. napjáig terjedő időszakra járó évi 20 %-os, 2002. január 1. napjától a kifizetés napjáig, pedig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamatot és 41.000,- Ft-t perköltséget. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Kötelezte a bíróság a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 41.000,- Ft perköltséget. Kötelezte a bírósáp a II. rendű alperest, hogy a Magyar Államnak külön felhívásra, fizessen meg 49.400.- Ft feljegyzett eljárási illetéket.
Ítélete indokolásában kifejtette, hogy mivel a baleset nem Magyarországon történt, a károkozás jogellenességének vizsgálata során az 1/1975. ( II. O5. ) KPM-BM. rendelet nem alkalmazható, ezért - utalva a Ptk. 339. § (1) bekezdésében foglaltakra - abban a kérdésben foglalt állást, hogy a Volkswagen vagy a Mercedes gépjármű vezetője úgy járt-e el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható, illetve megállapítható-e a kár bekövetkeztében a felperes közrehatása. Rögzítette, hogy a gépjármű üzemeltetése fokozott veszéllyel járó tevékenység, ezért a gépjárművezetőknek az út, a látási, időjárási, és forgalmi viszonyoknak megfelelően szabad vezetniük, olyan sebességgel haladva és olyan követési távolságot tartva, amely a váratlanul felbukkanó akadályok esetén is lehetővé teszi a gépjárművek biztonságos megállását. Kiemelte, hogy körültekintéssel kell eljárni sávváltoztatás, előzés, illetve kikerülés esetén is. A baleset bekövetkezéséért a felelősség az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a Mercedes kisteherautó vezetőjét terhelte, mert jeges úton történő fékezéssel együtt végrehajtott sávváltoztatása következtében elvesztette uralmát gépjárműve felett, amely a mögötte, de a belső sávban haladó Volkswagen kisteherautó vezetőjét fékezésre késztette, ennek következtében a Volkswagen megpördült, kicsúszott, melynek nekiütközött a felperes által vezetett Opel típusú gépjármű. Olyan körülményt, amely a Volkswagen vezetőjének felelősségét alátámasztaná nem talált, ezért az alperesek egyetemleges marasztalását mellőzte. Mivel károsulti közrehatást sem vélt felfedezni, ezért a kereseti követelésben foglaltak alapján II. rendű alperest kötelezte.

Az ítélet ellen a II. rendű alperes fellebbezéssel élt, melyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy ha a KRESZ rendelkezései nem alkalmazhatók, akkor az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna tárni az osztrák közlekedési szabályok tartalmát. Megjegyezte, hogy a közlekedés nemzetközi jellegére figyelemmel a szabályok nemzetközileg egységesítettek. N.Attila tanú előadására hivatkozva állította, hogy mind a Volkswagen, mind a felperesi gépjárművek vezetői, a követési távolság megtartására vonatkozó szabályokat megszegték. Állítása szerint nem következett volna be a baleset, ha a felperes a követési távolságot megtartja és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezet. Hivatkozott továbbá arra, hogy a Volkswagen vezetőjének vallomása eltér attól, amit az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása tartalmaz. N.Attila tanú a vallomása során úgy nyilatkozott, hogy előtte haladt a Mercedes kisteherautó, míg az ítéletben a Volkswagen és a Mercedes helyzetére vonatkozóan az került megállapításra, hogy a Volkswagen előtt volt a Mercedes, de különböző forgalmi sávokban. Állította, hogy a felperes közrehatott a baleset bekövetkeztében, mert a rendelkezésére álló 2-3 másodperces észlelési idő alatt, a kialakult forgalmi helyzetre nem megfelelően reagált. A baleset bekövetkezésének oka az, hogy a Volkswagen nem tartott megfelelő követési távolságot a Mercedes mögött, míg a felperes nem az út és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét.

Az I. rendű alperes a fellebbezési ellenkérelmében, az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyását kérte.

A II. rendű alperes a másodfokú tárgyaláson fellebbezését akként módosította, hogy elsődlegesen a felperes kereseti kérelmének az elutasítását, másodlagosan felperesi közrehatás arányában kármegosztás iránti kérelmet terjesztett elő. A közrehatás mértékének a megállapítására szakértői bizonyítást indítványozott, vállalva a szakértői díjelőleg letétbe helyevését.

A fellebbezés alapos.

Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a jogvita elbírálására az 58/1991. ( IV. 13. ) Korra. rendeletben foglaltak az irányadóak, a károkozás jogellenességének vizsgálata körében az 1/1976. ( II. 05. ) KPM-BM. rendelet nem alkalmazható, azonban az 1968. évi november 08. napján Bécsben aláírásra megnyitott Közúti Közlekedési Egyezményt kiegészítő megállapodás alapján, - melynek célja, hogy Európában a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok nagyobb egységét érjék el - az Egyezmény felei megtették a megfelelő intézkedéseket, hogy a területükön hatályban lévő közlekedési szabályok, lényegüket illetően, a megállapodásban foglaltakkal összhangban legyenek. Mivel az Egyezmény aláírása mind Magyarország, mind Ausztria részéről megtörtént, ezért az Egyezményben foglaltak, melyek szabályozásukat tekintve a hivatkozott KPM-BM. rendeletben foglalt szabályoktól lényeges eltérést nem mutatnak, irányadóak a károkozás jogellenességének vizsgálata körében. A felek jogvitájára tehát ezen szabályozás és nem a Ptk. szerződésen kívüli károkozásra vonatkozó szabályai az alkalmazandóak. Az elsőfokú bíróság a balesetben részes felek jogellenességének vizsgálata körében a bizonyítási terhet nem megfelelően határozta meg, ezért nem hívta fel az alpereseket arra, hogy a felperesi gépjármű károsodásához vezető oksági folyamat tekintetében jelöljék meg bizonyítékaikat és terjesszék elő bizonyítási indítványaikat. A másodfokú eljárásban a II. rendű alperes a baleset mechanizmusára és a részes felek közrehatásának a mértékére szakértői bizonyítást indítványozott.

Kiemeli a másodfokú bíróság, hogy a felperes kereseti kérelmében írt egyetemleges marasztalás magában foglalja az alperesek vagylagos marasztalását is, így a II. rendű alperes fellebbezése az I. rendű alperesre mint pertársra is kihatott.

Az új eljárásban II. rendű alperes indítványára és költségelőlegezése mellett a baleset mechanizmusára és a részes felek közrehatásának a mértékére szakértői bizonyítás elrendelése szükséges. Az elsőfokú bíróság ezen bizonyítási eljárás lefolytatását követően lesz abban a helyzetben, hogy a tényállást, a jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárja, és az anyagi szabályoknak megfelelő döntést hozzon.
Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte. A másodfokú bíróság a felek fellebbezési perköltségét a Pp. 252. (4) bekezdése alapján megállapította, melynek viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell újabb határozatában döntenie.

2.
Formális, csak a § számszerű megjelölésével történő figyelmeztetés a jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében nem alkalmas a félnek a jogkövetkezményekről való tájékoztatására, ennél fogva nem akadályozza a fellebbezésben új tény állítását, új bizonyítékra való hivatkozását.
(2.Gf.75.013/2003 – PKKB. G.304.931/2000)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.3.§.(3) bek.

Az elsőfokú bíróság ítéletében - a felperes keresetének helyt adva - kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 769.378 Ft-ot és annak 2000. június 20. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20 %-os mértékű kamatát, valamint 84.725 Ft perköltséget.
Az ítélet indokolásában megállapította, hogy az egyéni vállalkozó alperes növénybiztosítási szerződést kötött a felperessel, amelynek 769.378 Ft-os éves díjából a 2000. június 20-án esedékes első részletet nem fizette meg. Ez a tény azonban - az alperesi állásponttal szemben - nem szüntette meg a felek szerződését, mert a felperes általi fizetési felszólítás, majd az igény bírósági úton történő érvényesítése folytán a szerződés hatályban maradt. Ezért az alperes köteles teljesíteni a szerződésből fakadó díjfizetési kötelezettségét. A bíróság az ítélet indokolásában rögzítette, hogy az alperes a tárgyalásokon szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, és a Pp. 8. §-ára és 141. § (6) bekezdésére történő figyelmeztetés ellenére védekezését nem terjesztette elő.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, amelyben az ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását kérte.
Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a felek között nem jött létre érvényes biztosítási szerződés, mert az alperes már 1999. április 1-én határozatlan időtartamú mezőgazdasági biztosítást kötött más biztosító társasággal, így a perbeli biztosítási szerződés, mint későbbi időpontban kötött szerződés - az alperes biztosítási szabályzatának IV. pontja szerint is - semmis. Megismételte továbbá a fizetési meghagyással szembeni ellentmondásában foglalt azon védekezését, mely szerint a felperes ügynökétől olyan tájékoztatást kapott, hogy díjfizetés hiányában a perbeli szerződés nem lép életbe.

Az alperes a fellebbezési eljárásban csatolta az OTP Garancia Biztosító Rt. igazolását arról, hogy 1999. január 1. óta folyamatos mezőgazdasági biztosítással rendelkezik, amely "növényi kultúrák jégkárbiztosítása" és "mezőgazdasági vagyonbiztosítás" módozatokat tartalmaz. Csatolta továbbá az említett biztosításhoz tartozó 2000. május 29-i növénybiztosítási adatközlőt, továbbá a perbeli szerződéshez tartozó adatközlőt, amelyek keltezése egyaránt 2000. május 29. napja, és amelyekkel azt kívánta igazolni, hogy mindkét szerződés ugyanazon ingatlanokra vonatkozott.

A felperes ellenkérelmében vitatta az alperes által előadottakat, továbbá kifejtette azon álláspontját, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban tanúsított pervitele folytán a Pp. 235. § (1) bekezdése értelmében új tényre, illetve új bizonyítékra már nem hivatkozhat a fellebbezési eljárásban.

A másodfokú bíróság a fellebbezést az alábbiak szerint találta alaposnak.

Az iratokból megállapítható, hogy az alperes - még mint kötelezett - a fizetési meghagyással szembeni ellentmondásában a biztosítási szerződés érvénytelenségére hivatkozott, a perré alakult eljárásban azonban - a Pp. 141. § (6) bekezdésére és 8. §-ára való figyelmeztetés ellenére - érdemi védekezést, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő.
Az iratokból azonban az is kitűnik, hogy az elsőfokú bíróság részéről csak formális, a §-ok számszerű megjelölésével történő figyelmeztetésre került sor és a jogi képviselő nélkül eljáró alperes a felhívott jogszabályhelyek tartalmát illetően semmiféle tájékoztatást nem kapott. Az alpereshez intézett azon felhívás, hogy "a Pp. 8. § és 141. § (6) bek. alapján 30 napon belül érdemi ellenkérelmét, bizonyítási indítványait, bizonyítékait a felperessel egyidejűleg közlendően terjessze elő", a másodfokú bíróság álláspontja szerint a jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében nem alkalmas a félnek a jogkövetkezményekről való tájékoztatására, s ennél fogva nem akadályozhatja meg a fellebbezési eljárásban az új tényre, új bizonyítékra való hivatkozást. Az elsőfokú bíróság továbbá nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdése utolsó mondatában írt azon kötelezettségének sem, hogy tájékoztassa a felet a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről.
Mindezeken túlmenően a másodfokú bíróság azért is foglalkozott érdemben az alperes fellebbezési előadásával, mert az a perbeli biztosítási szerződés - vagy legalábbis annak nagy része - semmisségét valószínűsítette, márpedig ennek vizsgálatát a Pp. 235. § (1) bekezdésének rendelkezései nyilvánvalóan nem akadályozhatják.
Az alperesnek a korábbi biztosítási szerződés fennállását alátámasztó bizonyítékait azonban a felperes vitatta, ennek folytán a jogvita eldöntéséhez további bizonyítás lefolytatása szükséges, amely a másodfokú eljárás kereteit meghaladja. Ezért a másodfokú bíróság a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

A per újabb tárgyalása során a Pp. 3. §-(3) bek. utolsó mondata szerinti tájékoztatást követően az elsőfokú bíróságnak biztosítania kell a felek perbeli jogainak rendeltetésszerű gyakorlását és perbeli kötelességeik teljesítését. Az ügy érdemét illetően ítéleti bizonyossággal megállapítandó, hogy az alperes a perbeli biztosítási ajánlat és annak elfogadása körüli időszakban rendelkezett-e már korábbi olyan biztosítási szerződéssel, amely azonos földrajzi területre (ingatlanra), azonos terményre és azonos kockázatokra vonatkozott. Ehhez a vonatkozó okiratok bemutatása, illetőleg a másik biztosítónak a jelen perben történő felhasználás céljára kiállított igazolása szükséges. Az alperesnek az előbbieken túlmenően igazolnia kell az esetleges korábbi szerződés tartalmát illetően azt is, hogy az adatközlő mely károk biztosításához kapcsolódik. (Megjegyzendő, hogy a perbeli biztosítási szerződés a jégkár és tűzkár biztosításra, míg a fénymásolati másik adatközlő csak jégkárbiztosításra vonatkozik; ennek azért van jelentősége, mert adott esetben így a perbeli tűzkárbiztosítás érvényes lehet.)
A jogvita elbírálása során figyelemmel kell lenni a perbeli biztosítási ajánlat, illetőleg kötvény tartalma közti eltérésre a kockázatviselés időpontját illetően, arra is figyelemmel, hogy az ajánlat megtétele előtti időszakra biztosítási szerződés nem jöhet létre, lévén a biztosítási esemény meghatározott jövőbeni esemény (Ptk. 536. § (1) bek.). További kérdés ehhez kapcsolódóan a fizetendő díj mértéke, amennyiben a szerződés - legalább valamely kockázat, illetőleg terület vagy termény vonatkozásában – létrejött.
Mindezek tisztázását követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a felek jogvitájában megalapozott ítéleti döntést hozzon.

3.
A biztosító és a károkozó együtt perelhető, egyetemleges marasztalásukra azonban nincs lehetőség, mert a kötelező felelősségbiztosításról szóló 58/1991.(IV.13.) Korm. rendelet alapján a teljesítéssel a biztosító köteles előljárni, a károkozó felelőssége mögöttes.
(2.Gf.75.292/2003 – BKKB. P/G.XIL21.978/2001)

Alkalmazott jogszabályok Pp.51.§. 58/1991.(IV.13.) Korm.r.1.§.(3) bek.

1998. július 8. napján a felperes a tulajdonát képező Ikarus autóbusszal Budapesten a Nagykőrösi úton a Határ úti kereszteződés irányába 2 x 3 sávos út külső buszsávjában közlekedett. Ugyancsak a Nagykőrösi úton haladt az I.r. alperes tulajdonában álló nyergesvontató, amelynek pótkocsija a II.r. alperesnél rendelkezett kötelező gépjármű felelősségbiztosítással. Az útról felverődő kő a felperes gépjárművének a fényszóróját és a szélvédő üvegének bal oldali részét megsértette.
Az autóbusz fényszóróját a felperes szervize 2.419 Ft, míg a szélvédőt az R.Autócentrum 330.400 Ft ellenében kicserélte. A felperes 1998. július 13. napján kárbejelentéssel élt a II.r. alperesnél, aki a peren kívüli teljesítéstől bizonyítottság hiányában elzárkózott.

A felperes 2000. december 13. napján fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett az I.r. alperessel szemben, majd az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban a keresetét a II.r. alperesre kiterjesztve egyetemlegesen kérte kötelezni az I. és II.r. alpereseket 337.819 Ft és ezen összeg után 1998. július 8. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20 %-os késedelmi kamat és perköltsége megfizetésére. Az I.r. alperes marasztalását a Ptk. 345. és 346. §-a alapján, míg a II.r. alperes marasztalását az 58/1991. (IV.13.) Korm.rend. 1. § (3) bekezdése alapján kérte.

Az I. és a II.r. alperesek a kereset elutasítását kérték. Vitatták a károkozás tényét és a bekövetkezett kár és az I.r. alperesi járművezető magatartása közötti ok-okozati összefüggést. Állították, hogy a bizonyítási eljárás során meghallgatott tanúk ellentmondásos és nem kellően objektív előadásokat tettek. Nem látták bizonyítottnak, hogy a jármű károsodott részei eredetileg sérülésmentesek voltak. A szélvédő sérülését álláspontjuk szerint kérdésessé tette az is, hogy az eredetileg a munkalapon feltüntetésre nem került és javítása is csak hetekkel később történt meg. A II.r. alperes hivatkozott továbbá arra, hogy a késedelem jogkövetkezményei jogosulti késedelem okán nem alkalmazhatóak. Ha ezen álláspontot a bíróság nem osztaná, úgy a keresetindítástól igényelhetne legkorábban késedelmi kamatot a felperes.

Az elsőfokú bíróság az ítéletében kötelezte az I. és II.r. alpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 337.819 Ft-ot és ezen összeg után 1998. július 9. napjától 2001. december 31. napjáig évi 20 %-os, 2002. január 1. napjától a kifizetés napjáig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamatot, továbbá 30.270 Ft perköltséget. Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasította.
Indokolásában kifejtette, hogy az egyik járműről felverődő kő a veszélyes üzem működésének körén belül rendelkező rendellenesség, ezért a kártérítési felelősségre a Ptk. 346. §-a alkalmazandó. Annak bizonyítása, hogy a felperesi gépjármű az I.r. alperesi tehergépkocsi által felvert kőtől sérült meg a Pp. 164. §-a alapian a felperest terhelte. Az I.r. alperesi jármű vezetője a kőfelverődést nem észlelte, ezen előadása a felperes állítását nem cáfolta. A felperes a baleset bekövetkezésének körülményeire és okaira vonatkozó állítását P.Ferenc, S.Ferenc és S.Ferencné tanúk előadásai alátámasztották. A tanúk egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy a P.Ferenc által vezetett autóbusz a buszsávban haladt, míg az I.r. alperesi járműszerelvény előttük a középső sávban közlekedett. Az elsőfokú bíróság az aggálytalanul értékelhetőnek tartott, érdektelennek tekintendő S. házaspár tanúvallomása alapján megállapította, hogy az I.r. alperesi járműszerelvény félpótkocsijának a kereke saját mozgási energiájából oly mennyiséget adott át a felpattanó kőnek, amely azt károkozásra alkalmassá tette. Az alperesek tanúvallomásokkal kapcsolatos aggályait nem fogadta el, mert azok valószínűsítés és feltételezés szintjén mozogtak. Kiemelte, hogy az alperesek a felperesi jármű sérüléseinek káresemény előtti keletkezési időpontjára nem hivatkoztak és nem is indítványozták ilyen irányú kérdések feltevését a tanúkhoz, noha a tanúmeghallgatásról szabályszerűen értesítve lettek. A perben arra vonatkozóan adat, hogy az autóbusz sérülései a káreseményt megelőzően keletkeztek, nem volt. Alaptalannak minősítette az elsőfokú bíróság a szélvédősérülés későbbi keletkezésére vonatkozó alperesi hivatkozást, tekintettel arra, hogy a szélvédőcserét a felperes később végeztette el, míg a beszerzett munkalap azért nem tartalmazza a javítás elvégzését, mert a munkalap kiállításakor csak a felperes szervize által elvégzett fényszórócsere történt meg. A felperes által kiállított munkalap nem tekinthető kárfelvételi jegyzőkönyvnek. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-a alapján mérlegeléssel megállapította, hogy az alperesi járműről felverődő kövek okozták a felperesi autóbusz fényszórójának és szélvédőjének a sérüléseit. Az alperesek által összegszerűségében nem vitatott 337.819 Ft követelés megfizetésére az I.r. alperest a Ptk. 36. § (2) bekezdése, míg a II.r. alperest az 58/1991. (IV.13.) Korm.rend. 1. § (3) bekezdése, valamint 6. és 7. §-ai alapján egyetemlegesen kötelezte. Mivel a káresemény 1998. július 8. napján következett be, a késedelmi kamatfizetés kezdő időpontjaként s keresettől eltérően 1999. július 9. napját határozta meg. A kamatok mértékéről a Ptk. 360. § (1) bekezdésére utalással a módosított Ptk. 301. § (1) bekezdése alapján rendelkezett.

Az ítélet ellen mind az I.r., mind a II.r. alperes fellebbezéssel élt, amelyben az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérték. A II.r. alperes hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság által hivatkozott jogszabályhelyek nem alkalmazhatóak, mert a felperes nem bizonyította, hogy a kő, mint veszélyforrás a tehergépjármű vagy a félpótkocsi kerekei által vált károkozásra alkalmassá. Mivel az ok-okozati összefüggés nem bizonyított, nem lehet azt egyértelműen az alperesi veszélyes üzem működési körén belül értékelni. A felperesnek azt, hogy az alperesi jármű kerekei alól verődtek fel a kövek, nem valószínűsíteni, hanem minden kétséget kizáróan bizonyítania kellett, melynek a felperes a perben nem tett eleget. Nem bizonyította továbbá a gépjármű korábbi sértetlen állapotát sem. A szélvédő sérülését aggályossá teszi, hogy a munkalapon ennek tényét nem rögzítették. A II.r. alperes marasztalásához a felperesnek továbbá azt kellett volna bizonyítania, hogy a kavics minden darabja az alperesi félpótkocsi kerekei alól pattant fel, hiszen a II.r. alperes csak a félpótkocsinak volt kötelező felelősségbiztosítója. Megjegyezte, hogy az egyetemleges marasztalás kérésének is az volt az oka, hogy a felperes maga is bizonytalan volt a konkrét rendellenesség megjelölésében.

Az I.r. alperes az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének az elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy nem kellően bizonyított a káresemény az I.r. alperessel történő okozati összefüggésbe hozása.

A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A fellebbezés részben alapos.

Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges terjedelemben a tényállást feltárta, az abból levont jogi következtetése is helytálló. A felmerült bizonyítékokat és körülményeket összevetve, azokat a maguk összességében mérlegelve megállapította, hogy az alperesi jármű félpótkocsijának kerekei által felvert kövek okozták a felperesi jármű fényszórójának és szélvédőjének a sérülését. Az elsőfokú bíróság megállapításai okszerűek, logikai ellentmondásoktól mentesek voltak, ezért azzal a másodfokú bíróság egyetértett.
A másodfokú bíróság a fellebbezésben foglaltakra tekintettel kiemeli, hogy a fellebbezési tárgyaláson elhangzottak alapján jelentőségét vesztette az a körülmény, hogy a tehergépjármű vagy a félpótkocsi kerekei vetették-e fel az autóbuszon sérülést okozó követ, hiszen a nyergesvontató is a II.r. alperesnél volt biztosítva. Ugyanakkor a fizikai törvényszerűségeknek ellentmondana, ha a nyergesvontatóról verődtek volna fel a kövek és nem a félpótkocsiról. V.Zoltán tanú előadását az elsőfokú bíróság nem az alperesi oldal terhére értékelte, hanem azt állapította meg, hogy annak a felperesi tényelőadásra cáfoló hatása nincs. Míg az S. házaspár vallomása alapján, minden kétséget kizáróan megállapíthatóvá vált, hogy az alperesi járműszerelvény félpótkocsija vetette fel a sérülést okozó köveket. Ezen tanúk előadása nem a valószínűség szintjén mozogtak, ezért helytállóan jutott az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-a alapján a bizonyítékok mérlegelése során arra a következtetésre, hogy a felperes kereseti kérelme a perben bizonyítást nyert. Így a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletével egyetértett, döntése felülmérlegelésére lehetősége nem látott.

Az alperesek fellebbezése azonban annyiban megalapozott, hogy az egyetemleges marasztalásnak nincs helye. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy az I. és II.r. alperes között kötelező gépjármű biztosításra vonatkozó szerződéses jogviszony áll fenn, így a II.r. alperes jogszabálynál fogva köteles az I.r. alperes által okozott kár megtérítésére, így kettejük vonatkozásában az I.r. alperes felelőssége csupán másodlagos. Az egyetemlegesség kimondásának mellőzésével a másodfokú bíróság utal arra, hogy az 58/1991. (IV.13.) Korm.rend. alapján a teljesítéssel a II.r. alperesnek kell előljárnia.
A fent kifejtettek értelmében a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett részét részben az egyetemleges marasztalás mellőzésének kimondásával a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyebekben a Pp. 254. § (3) bekezdése értelmében helybenhagyta.

4.
A jogutód Kft és a jogelőd Bt beltagja együttesen perelhető, mivel a beltag felelőssége a Bt jogutódlással történő megszűnése esetén is öt évig fennmarad.
(3. Gf. 76148/2003 – PKKB. G. 301.696/2002)

Alkalmazott jogszabályok: 1997. évi CXLIV. törv.55.§.(1) bek. 54.§. 56.§.

Az első fokú bíróság ítéletében kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 585.443,- Ft tőkét és járulékait. A kereset ezt meghaladó részét - a II. r. alperes vonatkozásában - elutasította. Az irányadó tényállás szerint az I. r. alperes betéti társaság formájában működött jogelődjének a felperessel 2001. április 9-én megkötött bérleti szerződésből eredően tartozása keletkezett. A felperes a fizetési meghagyásos eljárásból ellentmondás folytán perré alakult eljárásban kérte a betéti társaságból időközben korlátolt felelősségű társasággá alakult I. r. alperes és tagi felelőssége alapján a II. r. alperes egyetemleges kötelezését. Az első fokú bíróság megállapította, hogy az I. r. alperes mint a betéti társaság általános jogutódja helytállni tartozik a társaság tartozásáért, a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet azonban megalapozatlannak ítélte. Döntését azzal indokolta, hogy a betéti társaság 2002. májusában történő átalakulása miatt a beltag mögöttes felelőssége már nem volt megállapítható.

Az első fokú ítélet részbeni megváltoztatása, és a II. r. alperessel szembeni marasztaló döntés meghozatala érdekében a felperes nyújtott be fellebbezést. Indokolása szerint a bérleti szerződés megkötésének időpontjában az alperes betéti társasági formában működött. E társasági formánál a Gt.101. §-a szerint a társaság kötelezettségeiért elsősorban a társaság felel a vagyonával, a beltag felelőssége mögöttes. Miután a tag saját vagyonára csak perbepállása esetén hozható marasztaló ítélet, a felperes a társaságot és a beltagot együttesen perelte. A keresetlevél benyújtását követően, illetőleg az arról való tudomásszerzés hatására az alperesi társaság átalakult Kft-vé. A felperes álláspontja szerint ez azzal a feltett szándékkal történt, hogy ily módon a társaság beltagja az őt terhelő mögöttes felelősség alól mentesüljön, illetve kibújjon. Szándékát siker koronázta, az első fokú bíróság ugyanis ítéletét a tagi felelősségre vonatkozó szabályok mellőzésével hozta meg. Sérelmezte, hogy ebben a körben az első fokú bíróság indokolási kötelezettségének sem tett eleget.

Az alperesek ellenkérelme a fellebbezéssel támadott ítéleti rendelkezés helybenhagyására irányult. Kiemelték, hogy a betéti társaság már nem létezik, annak beltagja sem lehet, ehhez képest "jogi és természettudományos képtelenség" lenne bármiféle mögöttes felelősség megállapítása. A jogelőd társaság kötelezettségeiért az átalakult kft. tartozik helytállni, ennek a tagja viszont már nem korlátlanul, csak a társaságba bevitt vagyonával felel.

A fellebbezés az alábbiak miatt alapos.

A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 253. § (3) bekezdése értelmében csak a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül. Ezek keretei között azt kellett megállapítani, hogy az első fokú bíróság a megalapozottan megállapított tényállásból téves jogi következtetést vont le a tagi felelősség megszűnését illetően és jogszabályt sértett, amikor a II. r. alperessel szembeni keresetet elutasította. Ezért a másodfokú bíróság az első fokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az alábbiakban ismertetett indokok miatt a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta.

A fellebbezésben foglaltakra tekintettel mindenek előtt arra mutat rá a másodfokú bíróság, hogy a betéti társaság átalakulása, azaz jogutódlással történő megszűnése sem a jelenleg hatályos, de a korábban hatályban volt Gt szabályai szerint sem eredményezheti a megelőzően korlátlanul fennálló tagi felelősség megszűnését. Az ilyen átalakulás esetére az időközben már hatályon kívül helyezett 1988. évi VI. törvény 344. §-a beiktatta azt a hitelezővédelmi szabályt, a mely szerint az átalakuló társaság tagjai a kültag kivételével a társaságnak az átalakulás elhatározása előtt keletkezett tartozásáért öt évig korlátlanul felelnek, kivéve, ha jogszabály valamely követelésre ennél rövidebb elévülési határidőt állapít meg.
A jelenleg hatályos 1997. évi CXLIV. törvény (Gt) tekintetben semmiféle változást nem hozott. A GT. 55. § (1) bekezdése értelmében a társaság jogutódlással történő megszűnése esetében a jogelőd kötelezettségeiért a jogutód társaság tartozik helytállni. A jogelőd gazdasági társaság tagjainak felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a jogutód gazdasági társaság helytállási kötelezettségének nem tudott eleget tenni.

A törvény fent idézett rendelkezésének megfogalmazásából egyértelműen kitűnik, hogy a társaság jogutódlással történő megszűnése a korábban fennállt tagi felelősséget nem szünteti meg. A fenn maradó tagi felelősséget a törvény 56. §-a aszerint rendezi, hogy a megszűnt társaság fennállása alatt az korlátlan, vagy korlátozott volt-e. Ha - miként a perbeli esetben - a tag felelőssége korlátlan volt, úgy ez az 54. §-ban szabályozott elévülési időn belül fennmarad.

Fentiekből okszerűen következik az, hogy az átalakulással, vagyis jogutódlással való megszűnés esetén a megszűnt társaság tartozásáért elsődlegesen a jogutód felel. Ha azonban a jogutód helytállási kötelezettségének nem tud eleget tenni, azaz a követelés tőle nem behajtható, az elévülési időn belül fennmaradó korlátlan tagi felelősség alapján a volt beltag korlátlanul és egyetemlegesen felel. A volt beltag saját vagyonára csak perbepállása esetén hozható marasztaló ítélet és vezethető végrehajtás. Nem volt tehát törvényes akadálya annak, hogy a felperes a II. r. alperest a jogutód társasággal együtt perelje.

A fentiekben kifejtettek értelmében megalapozottan állította a fellebbezés azt, hogy az első fokú bíróság a jogvita elbírálásakor a Gt. fennmaradó tagi felelősségre vonatkozó szabályait teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, és jogszabály megsértésével hozta meg a II. r. alperessel szembeni keresetet elutasító döntését.

5.
Ha a bírósági meghagyás ellen benyújtott ellentmondás kizárólag illetékességi kifogást és permegszüntetésre irányuló kérelmet tartalmaz, nem mellőzhető az alperes felhívása az érdemi nyilatkozat megtételére. Csak ezen felhívás eredménytelensége esetén lehet alkalmazni a mulasztás jogkövetkezményeit.
(1.Gf.76.253/2003 – PKKB. G.301.450/2003)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.105.§.(2) bek. Pp.139.§. Pp.141.§.(2) (6) bek. Pp.140.§.(1) bek.

A felperes és a P.L.Bt. - melynek az alperes a beltagja - között létrejött vállalkozási szerződésből eredő díjkövetelés vonatkozásában a bíróság jogerős ítéletével kötelezte a P.L.Bt-t, hogy fizessen meg a felperesnek 862.075,- Ft és annak 1996. december 16. napjától a kifizetés napjáig járó a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese mértékű késedelmi kamatát és 49.000,- Ft elsőfokú, valamint 20.000,- Ft másodfokú perköltséget.
A jogerős ítélet alapján a felperes végrehajtási eljárást kezdeményezett, majd miután az adósnak lefoglalható vagyona nem volt, a bírósági végrehajtó a végrehajtás szünetelését állapította meg.
A felperes biztosítási intézkedés elrendelését kérte az alperesnek, mint a betéti társaság beltagjának a vagyonára. A Pesti Központi Kerületi Bíróság végzésével 862.075,Ft és járulékai erejéig elrendelte a pénzkövetelés biztosítását az alperes vagyonára és a végrehajtó lefoglalta az alperes ingóságait 1.130.000,- Ft értékben.

A felperes keresetében kérte az alperest 862.075,- Ft, annak 1996. december 16. napjától a jegybanki alapkamat kétszeresével számított késedelmi kamata, a korábbi eljárásban felmerült 69.000,- Ft perköltség, a biztosítási intézkedéssel és a végrehajtással felmerült 195.872,- Ft és a jelen eljárással kapcsolatos perköltség megfizetésére kötelezni. Arra hivatkozott, hogy a Gt. szerint a betéti társaság beltagjának felelőssége korlátlan, ha a társaság vagyona nem ad elegendő fedezetet a társaság tartozásaira, akkor a beltag saját teljes vagyonával felel. A felperesnek nem sikerült a betéti társasággal szemben fennálló követelését behajtani, ezért az alperes mögöttes felelőssége beállt.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a P.L.Bt. és a felperes közötti vállalkozói díjkövetelés tárgyában már jogerős ítélet született, így a felperes ugyanazon ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt terjesztett elő keresetet. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság a perre nem illetékes.

Az első fokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest 862.075,- Ft és ennek 1996. december 16. napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresével számított késedelmi kamatának és 348.475,- Ft perköltségnek a megfizetésére. Az első fokú bíróság az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felperesnek nem sikerült a betéti társasággal szemben fennálló követelését behajtani, ezért a korábbi perben peres félként nem szereplő beltag felelősségét megállapította. Az alperes érdemi védekezést az illetékességi kifogáson túlmenően nem terjesztett elő, ezért azt a bíróság nem vizsgálta. A késedelmi kamatról a bíróság a felek szerződése, a perköltségről a Pp. 78. § alapján rendelkezett.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság gyakorlatilag nem folytatott le bizonyítást, és kizárólagos bizonyítékként fogadta el a korábban folyamatban volt per iratait. Hivatkozott arra, hogy már az alapperben is jelezte, hogy a felperes teljesítésével kapcsolatosan minőségi kifogások merültek fel. Előadta még, hogy a vállalkozási szerződést nem a betéti társaságot egyedül képviselni jogosult alperes írta alá. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság hallgassa meg Sz.Szilárdot, aki perbeli időszakban a megrendelő igazgatója volt. Sérelmezte, hogy az elsőfokú ítélet a felperes számára olyan követelés végrehajtását teszi lehetővé, amely az általa hibásan teljesített szerződésen alapul.

A felperes 5. sorszám alatt írásban előterjesztett fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult. Előadta, hogy a keresetét az előzményi perben hozott jogerős ítélet alapján a beltag mögöttes felelősségére alapozva nyújtotta be. Hivatkozott arra, hogy az anyagi jogerő alapján kizárt, hogy az alperes a megállapított vállalkozói díjat jogalapjában vagy összegszerűségében vitassa. Jelen eljárásban már csak a Gt. szerinti mögöttes felelősségével kapcsolatos jogi indokok merülhetnek fel, azt azonban az alperes sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezésében nem vitatta, hogy a betéti társaság beltagja volt.

A fellebbezés alapos.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 139. §, 141. § (2) és (6) bekezdésében meghatározott szabályok megsértésével járt el. A bírósági meghagyás elleni ellentmondás folytán folytatódó eljárásban az alperes írásban előterjesztett védekezése nem érdemi ellenkérelmet, hanem illetékességi kifogást és permegszüntetési kérelmet tartalmazott. Ezt követően az elsőfokú bíróság sem a tárgyalás előkészítése során, sem a tárgyaláson nem hívta fel az alperest az érdemi védekezésének az előterjesztésére. Ennek ellenére az elsőfokú bíróság ítélete indokolásából kitűnően - egyfelől az előterjesztett illetékességi kifogást, valamint a permegszüntetésére irányuló kérelmet nem bírálta el, holott a Pp. 140. § (1) bekezdése szerint elsődlegesen ebben a körben kellett volna határoznia, másfelől részben az alperes mulasztására utalva hozta meg a döntését. Az elsőfokú bíróság tehát anélkül alkalmazta a mulasztás jogkövetkezményeit, hogy megelőzően az alperest a jogkövetkezmények terhével az érdemi előadása előterjesztésére felhívta volna, így jogszerűen nem alkalmazhatta azokat a jogkövetkezményeket, amelyeket a törvény az érdemi ellenkérelem előterjesztésének elmulasztásához fűz. Ezért az alperes a Pp. 235. § (1) bekezdésében foglalt korlátozás ellenére sem zárható el attól, hogy a fellebbezésében új védekezést terjesszen elő, s annak érdemi vizsgálata nem mellőzhető.
Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság tévesen perköltségként bírálta el a felperes által kereseti kérelemként előterjesztett, a korábbi eljárásban, valamint a végrehajtás és biztosítási intézkedés során felmerült költségeit, holott a pertárgy értékébe ezeket beszámította és ennek alapján a felperest illeték lerovására is felhívta. Ezzel pedig a felperes keresetét nem merítette ki, és megsértette a Pp. 213. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezését.
Mindezek alapján, mivel az elsőfokú bíróság a fent megjelölt lényeges eljárási szabályokat megsértette, s ez a másodfokú eljárásban nem orvosolható, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (2) bekezdése értelmében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak az alperes fellebbezésében előterjesztett érdemi védekezése alapján az alperest fel kell hívnia arra, hogy a bizonyítékait csatolja és bizonyítási indítványait terjessze elő azzal, hogy a védekezés körében előterjesztett tények bizonyítása a Pp. 164. § (1) az alperest terheli, egyidejűleg nyilatkoztatnia kell az alperest, hogy illetékességi kifogását és permegszüntetés iránti kérelmét fenntartja -e érdemi védekezése előterjesztésére tekintettel.
Utóbbi kapcsán rámutat a másodfokú bíróság, hogy téves az a felperesi álláspont, hogy a jelen perben előterjesztett védekezés ítélt dolognak minősülne, tekintettel arra, hogy a korábbi perben jelen per alperese nem állt perben, a per nem "ugyanazon felek" között folyik, így a Pp. 229. § (I) bekezdése jelen esetben nem alkalmazható. A Pp. 4. § (1) bekezdésében szabályozott alapelvvel összhangban jelen eljárásban a korábbi pertől eltérő tényállás is megállapítható. Mindezek alapján tehát az alperes nem zárható el attól, hogy a helytállási kötelezettségét ne csupán abból az okból vitathassa, hogy a mögöttes felelősség nem terheli, vagy a követelés a betéti társasággal szemben behajtható, hanem azt bármely más okból is vitássá tehesse.
Ezért az alperesnek a hibás teljesítés vonatkozásában előterjesztett kifogását vizsgálni kell.
Észlelte továbbá a másodfokú bíróság, hogy az iratok között nem található annak bizonyítására alkalmas okirat, hogy az alperes a perbeli időszakban a betéti társaság beltagja volt, erre nézve a bíróságnak hiteles cégmásolatot is be kell szereznie.
A kereset tisztázása körében a felperes követelésének a részét képező a végrehajtással és biztosítási intézkedéssel kapcsolatban felmerült költségeknek a részletezésére és igazolására a felperest fel kell hívni.
Ezen bizonyítás lefolytatása esetén tud az elsőfokú bíróság megalapozott döntést hozni az alperes védekezésére is kiterjedően, illetve a felek bizonyítási kötelezettségének elmulasztása esetén alkalmazhatja a Pp. 141. § (6) bekezdésében foglaltakat.

6.
A pertárs jogképességének elvesztése nem ad alapot az egész eljárás félbeszakadásának megállapítására.
(1. Gfv. 76.423/2003 – PKKB. G.303.669/2002)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.111.§.(1) bek. Pp.51.§. a/ pont

2002. február 25. napján az I. r. alperes felszámolását végző bíróság az I. r. alperes megszüntetéséről rendelkezett, mely végzés 2002. április 29. napján jogerőre emelkedett.
Az elsőfokú bíróság 10. sorszámú végzésében a Pp. 111. §. (1) bekezdése, és Pp. 51. §. a, pontja alapján megállapította, hogy az eljárás az I. r. alperes jogutódjának perbe lépéséig, illetve perbe vonásáig félbeszakad.

A végzés ellen az I.r. és II. r. alperesek nyújtottak be fellebbezést.

Az I. r. alperes fellebbezési hivatkozása szerint a Pp. 157. §. a, pontja, és a Pp. 130. §. (1) bekezdésének e, pontja szerint az eljárás megszüntetésének van helye, tekintettel arra, hogy a Pp. 48. §. és 50. §. alapján az I. r. alperes cégnyilvántartásból törlése jogképességének megszűnését eredményezi, jogutód nélküli megszűnése folytán a perbelépés fogalmilag kizárt. Erre tekintettel indítványozta a végzés megváltoztatását, és az I. r. alperessel szemben a per megszüntetését.

A II. r. alperes fellebbezésében indítványozta az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint a felszámolási eljárásban hozott végzés nyomán az I. r. alperes jogutód nélkül megszűnt, így kizárt, hogy jogutódjaként bárki perbe lépjen, vagy bárkit a felperes perbe vonjon. Utalt arra, hogy az I. r. alperes megszűnését rögzítő végzés az eljáró bíróság előtt ismert volt a határnap tűzése előtt is. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság végzésével a függő jogi helyzete állandósulna az általa megvásárolt ingatlannal összefüggésben, így az eljárás folytatásának van helye.

A felperes fellebbezésére tett észrevételében utalt arra, hogy az I. r. alperes jogalanyisága megszűnt, így az elsőfokú bíróság 10. sorszámú végzése helytálló. A végzés jogerőre emelkedését követően jogutódot perbe kíván vonni, erre tekintettel indítványozta a végzés helyben hagyását.

Az I. r. alperes fellebbezése nem megalapozott, a II. r. alperes fellebbezése alapos.

A Pp. 48. §-a alapján jogalanyiságát elvesztő I. r. alperesnek anyagi jogi jogutódlás esetén lehet jogutódja, ennek kizártságára következtetés nem vonható, így ebben a vonatkozásában helytálló a Pp. 111. §. (1) bekezdésének alkalmazása. A pertárs jogképességének elvesztése azonban nem ad alapot az eljárás egésze félbeszakadásának megállapítására, azaz a II. r. alperessel szemben az eljárás folytatásának nincs akadálya, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó Pp. 253. §. (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és mellőzte II. r. alperes vonatkozásában az eljárás félbeszakadásának megállapítását.

7.
Az eljárás szünetelésének csak azt követően van helye, hogy a nemperes eljárás a kötelezett ellentmondásával és az illeték kereseti illeték összegére történt kiegészítésével perré alakul át. Az illeték kiegészítésének elmaradása kötelezően eredményezi a Pp.322.§. alkalmazásával a per megszüntetését. Az illeték kiegészítése előtt még kérelemre sincs helye szünetelés megállapításának.
(4.Gfv.75.335/2004 – XX-XXI-XXIII.ker.Bíróság G.XXIII. 22.863/2003)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.322.§. 137.§.(1) bek.

A 2003. december 5. napján indult fizetési meghagyásos eljárás a kötelezett ellentmondása folytán perré alakult.
Az elsőfokú bíróság 2. sorszámú végzésében felhívta a felperest, hogy a perré alakult eljárásban - permegszüntetés terhe mellett - rójon le 80.800,- Ft kiegészítő eljárási illetéket.
A felperes részére a bíróság 2. sorszámú végzése 2003. november 13. napján szabályszerűen kézbesítésre került, azonban az abban foglaltak teljesítése helyett 2003. november 21. napján az alperessel közösen beadványt nyújtott be a bírósághoz, melyben az eljárás szüneteltetését kérték, továbbá a felperes azt is kérte az elsőfokú bíróságtól, hogy illetékkiegészítési kötelezettségétől az eljárás szünetelésének időtartalmára tekintsen el.
Mivel a felperes a bíróság 2. sorszámú végzésében foglaltaknak a megadott határidő alatt nem tett eleget, az elsőfokú bíróság 2003. XI. 26. napján kelt, 4. sorszámú végzésével a pert, a Pp. 322. (2) bekezdése alapján megszüntette.

A végzés ellen a felperes élt fellebbezéssel, amelyben előadta, hogy álláspontja szerint a Pp-nek nincsen olyan kitétele, amely szerint a szünetelés elrendelésének előfeltétele az illeték kiegészítése volna. Észrevételezte azt is, hogy az alperes ellentmondását visszavonta és követelését az ellentmondás előterjesztése után elismerte.

Az alperes a fellebbezésre észrevételt nem tett A fellebbezés nem alapos.

A Pp. 322. § (2) bekezdése olyan speciális, kógens rendelkezést tartalmaz, mely a fizetési meghagyásos eljárásból perré alakult eljárás során speciális rendelkezésként a Pp. általános szabályaihoz képest elsődlegesen alkalmazandó. Ebből adódóan a felperes fentiekben meghatározott illetékfizetési (kiegészítési) kötelezettsége nem választásától függött, azt kötelező jelleggel írta elő számára a felhívott jogszabályhely, nem teljesítéséhez kötelezően alkalmazandó jogkövetkezményt fűzve.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel pusztán utal arra a másodfokú bíróság, hogy az alperes (kötelezett) ellentmondásában a követelést érdemben is vitatta, a követelést elismerő nyilatkozatot csak a felperessel közös nyilatkozatában tett, így ez a nyilatkozat nem felel meg a Pp. 319. § (2) bekezdésben foglaltaknak.
A másodfokú bíróság a fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését, annak helyes indokai alapján, a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó 253. § (2) bekezdése és a 254. § (3) bekezdése értelmében helybenhagyta.

8.
Ha a per tárgya olyan közös jog, amely csak egységesen dönthető el, valamennyi érdekeltnek perben kell állnia, ezért nincs lehetőség arra, hogy a bíróság a perbeállított alperesekkel szemben a tárgyalást elkülönítse.
(3. Gf. 75.455/2003 – PKKB. G. 300.383/2002)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.149.§.(1) bek. Pp.51.§. a/ pont

Az első fokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában előadott tényállás lényege szerint az I. r. alperes a II. r. alperessel adásvételi szerződést kötött a Bp. XIII., Váci út 19. szám alatt fekvő, és az ingatlan-nyilvántartásban 28208/2. helyrajzi szám alatt levő, 31/20445 tulajdoni illetőség vonatkozásában.
Az adásvételi szerződésben a vételárat 1 millió Ft-ban állapították meg. Az adásvételi szerződésről a szerződő felek a tulajdonostársakat nem tájékoztatták.

A felperes a 2002. január 2. napján kelt keresetlevelében annak megállapítását indítványozta, hogy az I. és a II. r. alperesek között megkötött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan. Előadta, hogy a felperest mint tulajdonostársat az adásvételi szerződés tárgyát képező ingatlan vonatkozásában elővásárlási jog illette meg, azonban az I. és II. r. alperesek az elővásárlási jog gyakorlására a felperest nem hívták fel annak ellenére, hogy az ingatlannak nem volt olyan nagy számú, vagy nehezen elérhető tulajdonosi köre, amely ezt a mulasztást indokolhatta volna tekintettel arra, hogy a felperes irodái is ugyanazon a telephelyen vannak.
A felperes állította, hogy az adásvételi szerződés tényéről csak 2001. december 14. napján szerzett tudomást. Ennek folytán elővásárlási joga gyakorlására vonatkozó nyilatkozatát az I. és II. r. alpereseknek ajánlott levélben eljuttatta és a Földhivatalhoz is benyújtotta, továbbá állította, hogy az 1 millió Ft-os vételárat az I. r. alperesnek átutalta.
Az első fokú eljárás során a felperes a keresetét valamennyi tulajdonostársra kiterjesztette.

A IV. r. alperes bejelentette, hogy elővásárlási jogával élni kíván, és a szerződés hatálytalansága miatt a kártalanítást vállalta. A IV. r. alperes a PK 9. számú állásfoglalásra hivatkozással nyilatkozott, hogy tulajdoni illetőségét a IV. r. alperesnek kívánja értékesíteni.

A II. r. alperes a kereseti kérelem elutasítását indítványozta. Előadta, hogy 1997. óta üzlethelyiségként használta az ingatlanrészt a felperes tudtával, és azon jelentős beruházásokat is eszközölt.

Az első fokú bíróság a XIV-XV-XIX. r. alperesek vonatkozásában a Pp. 149. § (1) bekezdésére hivatkozással a kereseti kérelmet elkülönítette, majd ítéletet hozott, melyben a felperesi keresetet elutasította. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a valóságnak megfelelően adta elő a felperes azt a tényállást, hogy a szerződésben résztvevő felek a tulajdonostársukat nem tájékoztatták a szerződésről. Megállapította, hogy az I. r. alperes a kívülálló személytől eredő vételi ajánlatot nem közölte az egyes tulajdonostársakkal, akik így elővásárlási jogukkal nem tudtak élni.
Ugyanakkor arra hivatkozással, hogy a perbeli ingatlanban olyan nagyszámú tulajdonostárs van, akiknek ezzel kapcsolatos értesítése az eladó érdeksérelmével járna, figyelemmel azok számára és esetleges fel nem lelhetőségükre, az egyik tulajdonostárs sem mondhatja magáról, hogy érdeksérelmet szenvedett, hiszen nem kizárt az a körülmény, hogy esetlegesen másik tulajdonostárs élhetne elővásárlási jogával.
Az első fokú bíróság a Ptk. 145. § (2) bekezdésének figyelembe vételével a PK 9. számú állásfoglalásban foglaltak alapján utasította el a felperes kereseti kérelmét.

Az első fokú bíróság ítélete ellen elsődlegesen annak megváltoztatása és a felperes kereseti kérelmével megegyező döntés meghozatala érdekében a felperes nyújtott be fellebbezést, másodlagosan kereseti kérelme az első fokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezésére és az első fokú bíróságnak új eljárás lefolytatására, és új határozat hozatalára utasítására irányult. Ez utóbbi kérelmét azzal indokolta, hogy az első fokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértett, amikor a Pp. 51. § a/ pontjában foglalt egységes pertársaság ellenére a XIV., XV. és XIX. r. alperesekkel szemben az eljárást elkülönítette.

Az I. és II. r. alperesek az első fokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték a fellebbezési ellenkérelmükben.

Az V. r. alperes a fellebbviteli tárgyaláson akként nyilatkozott, hogy a peres eljárás korábbi szakaszában kifejtett álláspontját tartja fenn változatlanul, tudomásul fogja venni a bíróság döntését.

A fellebbezés alapos.

Az első fokú bíróság határozatát az első fokú eljárás lényeges szabályainak megsértésével hozta meg. Emiatt szükséges a tárgyalás megismétlése, illetőleg kiegészítése. Ennek folytán a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (2) bekezdése alapján a fellebbezési kérelem, illetve a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül végzéssel hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot a per újabb tárgyalására, és újabb határozat hozatalára utasította.

Az első fokú bíróság lényeges eljárási szabálysértést követett el akkor, amikor a XIV-XV. és XIX. r. alperesek vonatkozásában az elkülönítést elrendelte.
A Pp. 149. § (1) bekezdése értelmében az elkülönítés akkor rendelhető el, ha a perben érvényesített egyes követelések vagy a megosztható követelések egyes részei, valamint általában a perben eldönthető egyes vitás kérdések elkülönítve kerülhetnek tárgyalásra.
Jelen perben a felperes az I-II. r. alperesek által megkötött adásvételi szerződésnek a vele szembeni hatálytalansága miatt indított pert, mely perbe az ingatlan valamennyi tulajdonostársa alperesként perbevonásra került.
Alperesi oldalon tehát a Pp. 51. § a/ pontjában szabályozott egységes pertársaság áll fenn, figyelemmel arra, hogy a per tárgya olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el, és a perben hozott döntés a pertársakra a perben való részvétel nélkül is kiterjed. Ezekben az esetekben a jogvita elbírálásához valamennyi érdekelt perbenállása szükséges.

Rámutat a másodfokú bíróság arra is, hogy ha a kötelezett perbenállása elmarad, ez olyan lényeges eljárási szabálysértés, amely a másodfokú eljárásban nem orvosolható, itt ugyanis kereset-kiterjesztésnek már nincs helye (Pp. 247. § (LB.Pf.IV.21001/1991., BH. 1992/5/324.).
Nincs mód tehát arra, hogy a felperes a további három alperest a másodfokú eljárásban kereset-kiterjesztéssel perbehívja.

A Legfelsőbb Bíróság PK 10. számú állásfoglalása is kimondja, hogy valamennyi tulajdonostársnak perben kell állni közös tulajdon esetén, ha valamelyik fél azt állítja, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdonjogot, vagy az ingatlanra kötelmi igényt szerzett.
A másodfokú bíróság ezen túlmenően szükségesnek tartja megjegyezni, hogy az első fokú bíróság a megfelelő terjedelmű bizonyítást sem folytatta le. A döntésének meghozatalához szükséges tényállást nem tárta fel teljes körűen, figyelemmel a PK 9. számú állásfoglalásban írott körülmények, illetve feltételek vizsgálatára is. Önmagában véve az a körülmény, hogy az ingatlannak több tulajdonosa van, még nem jelenti azt, hogy az értesítés alól az eladó mentesülhetne.
Nem vizsgálta az első fokú bíróság azt sem, hogy az adásvételi szerződés alapján a II. r. alperesnek tulajdonjoga a földhivatalnál vezetett ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került-e. Amennyiben igen, indokoltnak látszik a földhivatali iratok beszerzése is, hogy a bejegyzés körülményei felderítésre kerüljenek.

A megismételt eljárásban először az eljárási szabálysértést kell orvosolni, majd pedig a tényállást kellően felderíteni, mert csak a fenti kérdések tisztását követően lesz az első fokú bíróság abban a helyzetben, hogy a perben megalapozott döntést hozhasson.

9.
Az alperes perbebocsátkozása után elrendelt áttétel mellett a Pp.158.§. (2) bekezdése alapján a pert meg kell szüntetni.
(1.Gfv.76.232/2003 – PKKB. G.303.748/2002)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.129.§. 158.§.(2) bek.

A felperes az I.r. alperessel szemben előterjesztett keresetében a kárigényét arra alapította, hogy a felperes és a II.r. alperes között fennállt megbízási jogviszonyban a felperes által átadott információkat a II.r. alperes az I.r. alperes rendelkezésére bocsátotta, s az I.r. alperes ily módon a felperes termelési és értékesítési módszerét felhasználva üzleti előnyökhöz jutott. A II.r. alperessel szemben előterjesztett kárigényt pedig arra alapította, hogy a felek közti megbízási jogviszonyban felperesre vonatkozó valamennyi adat, tény és információ bizalmas kezelését írták elő, melyet harmadik fél részére csak kárfelelősséggel szolgáltathat ki a II.r. alperes.

Az elsőfokú bíróság végzésében megállapította hatáskörének hiányát és a keresetlevelet áttette a Fővárosi Bírósághoz. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes kereseti kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 4. §-ába ütköző alperesi magatartás miatti kára megtérítését követeli, ezért a 86. § (2) bekezdése és 88. § (3) bekezdése szerint ezekre a kárigényekre a megyei bíróságnak van hatásköre, így a Pp. 129. §-a és a 30. § (1) bekezdése szerint az illetékes Fővárosi Bírósághoz a keresetlevél áttételét elrendelte.

A végzés ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben kérte az elsőfokú bíróság végzésének a megváltoztatását, a hatáskör hiánya megállapításának mellőzését és a per érdemi tárgyalását. Fellebbezésében kifejtette, hogy a tisztességtelen piaci magatartásról szóló 1996. évi LVII. törvény 86. § (2) bekezdése szerinti kárigényt nem terjesztett elő, sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a konkrét jogszabályi hivatkozását figyelmen kívül hagyva állapította meg hatásköre hiányát, így a perre a helyi bíróság hatásköre fennáll.

Alperesek fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztettek elő.

A fellebbezés részben alapos.

Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes keresetében az I. rendű alperessel szemben a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 4. §-a szerinti tényállást adott elő, ebből következően igénye a fenti törvény 86. § (2) bekezdésének e.) pontja szerinti kárigény, melynek elbírálására a 88. § (3) bekezdése értelmében a megyei bíróságnak van hatásköre. Az elsőfokú bíróság ugyanis a Pp. 3. § (2) bekezdése értelmében tartalma szerint köteles megítélni a felperes Pp. 121. § (1) bekezdés e./ pontja szerinti kereseti kérelmének tényelőadását, s nem köti a tényállást alá nem támasztó téves jogszabályi hivatkozás.
Az elsőfokú bíróság azonban helytelenül állapította meg, hogy felperes a másodrendű alperessel szemben is az 1996. évi LVII. törvényben foglalt tényelőadást tett volna tekintettel arra, hogy kárigénye azon a szerződéses jogviszonyon alapul, mely a versenytilalmat kiköti. Tartalmilag tehát szerződésszegéssel okozott kárt kíván érvényesíteni kereseti kérelmében, melyre az elsőfokú bíróság hatáskörrel rendelkezik, miután ennek elbírálását a Pp. 23. §-a nem utalja a megyei bíróság hatáskörébe.
Tekintettel azonban az alperesi pertársaságra és arra, hogy I. rendű alperes vonatkozásában a jogvita elbírálása megyei bíróság hatáskörébe tartozik, a Pp. 23. § (2) bekezdése szerint az elsőfokú bíróság döntése értelmében helytálló, a részbeni megváltoztatás indoka az, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta a per megszüntetését a Pp. 158. § (2) bekezdése alapján. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, a peri megszüntette, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

10.
I. Biztosítási összeg megfizetése iránti perben a rendőrségi jegyzőkönyv kizárólag annak bizonyítására alkalmas, hogy a feljelentés megtörtént és a rendőrség a bűncselekmény helyszínén milyen nyomokat rögzített. Nem bizonyítja ugyanakkor az okozott kár összegét és azt, hogy a biztosítási esemény a feljelentésben írtak szerint történt.
II. A biztosított bizonyítási kötelezettsége teljesítéséhez általában elegendő, ha olyan tényállást ad elő és bizonyít, amiből az általános tapasztalat szerint kielégítő valószínűséggel lehet következtetni, hogy biztosítási esemény történt.
(2.Gf.75.280/2003 - PKKB. G.305.435/2000)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.3.§.(5) bek. 206.§.(1) bek. 195.§.(1) bek.

A felperes felemelt keresetében 1.672.536 Ft biztosítási összeg és annak 2000. szeptember 15-től 2001. december 31-ig évi 20 %-os, azt követően a kifizetésig az éves költségvetési törvény szerinti mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a felperessel vállalkozási kapcsolatban lévő személy gépkocsijának csomagtartójából zárkifeszítés módszerével különböző eszközöket loptak el, az alperes azonban a felek közti AHITronic típusú vagyonbiztosítási szerződés ellenére elzárkózott a biztosítási összeg megfizetésétől.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. A kár bekövetkezésének körülményeire tekintettel vitatta a biztosítási esemény bekövetkezését, továbbá a biztosítási szabályzat egyes rendelkezéseinek felhívásával a fedezetből való kizárásra, illetőleg az alperes mentesülésére hivatkozott.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.073.647 Ft-ot, ezen összeg után 2000. szeptember 15-től 2001. december 31-ig évi 20 %-os, 2002. január 1-től a kifizetésig a mindenkori évi költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot, valamint 118.101 Ft perköltséget. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
Tényként állapította meg, hogy a felperes, mint megrendelő és V.György, mint vállalkozó 2000. január 1. napján írásbeli megállapodást kötött, amelyben V.György filmgyártási munkálatok végzését vállalta díjazás ellenében. A felperes, mint biztosított és az alperes, mint biztosító között 2000. február 9-én a 2001. február 8. napjáig terjedő időszakra vagyonbiztosítási szerződés jött létre a felperes tulajdonában álló elektronikus berendezésekre 7.400.000 Ft-os biztosítási összegre, kockázatviselési helyként "az egész világ" megjelölésével.
A 2000. augusztus 1-i forgatási napot követően a felperesi ügyvezető és V.György abban állapodott meg, hogy az elektronikus berendezések egy részét V.György saját gépkocsijával szállítsa haza, majd a másnapi forgatási napra hozza magával. 2000. augusztus 2-án V.György a nála lévő elektronikus berendezéseket a tulajdonát képező Audi típusú személygépkocsi csomagtartójában helyezte el, majd a gépjárművel megállt a Bp. XIV. Egressy út 73/C sz. alatti parkolóban, bevásárlás céljából, majd az autót lezárta. A közeli ABC-ben meghallva a jármű riasztójának hangját, az utcára kiszaladt, azonban ekkor már a csomagtartó zárdugóját ismeretlen tettes kihúzta és a csomagtartóban lévő monitort és állványt eltulajdonította. V.György a XIV. ker. Rendőrkapitányságon feljelentést tett, majd a rendőrségtől távozóban a gépjárművel a XIV. Lőcsey utca - Kerékgyártó utca sarkán idegenhibás közlekedési balesetet szenvedett, amelyben a gépjármű bal oldala megsérült.
A károkozó gépjármű üzembentartójának kötelező felelősségbiztosítója a 2000. augusztus 3-i kárfelvételi jegyzőkönyvben rögzítette a gépjármű sérüléseit. A perbeli lopási eseményt a felperes 2000. augusztus 8-án jelentette biztosítási brókerének, aki a kárbejelentést még aznap írásban továbbította az alperesnek. Az illetékes rendőrhatóság a dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás büntette miatt indított eljárást 2000. augusztus 14-i határozatával megszüntette, mivel az elkövető kiléte nem volt megállapítható. Az alperes kárszakértője 2000. augusztus 24-én kárszemle jegyzőkönyvet vett fel a felperes irodájában. Az alperes kárszakértője a gépjárművet 2000. szeptember 26. napján szemlézte a Csömöri úti szervizben, ahová a gépjárművet a baleseti károk javítását végző cégtől szállították át. Az alperes 2000. október 20-i levelében elzárkózott a felperesi kárigény teljesítése elől.

Az elsőfokú bíróság az ítélet jogi indokolásában megállapította, hogy a peres felek között hordozható elektronikus berendezések biztosítására szóló vagyonbiztosítási szerződés jött létre, amelynek részét képezte az alperes általános biztosítási szabályzata (ÁBSZ), az elektronikus berendezések összkockázatú biztosítása (AHITronic), továbbá a 101/2, a 102 számú, és a 2000. évvel kapcsolatos függelék.
A bizonyítási eljárás adataiból kitűnt, hogy a feljelentés alkalmával a jegyzőkönyv felvételét helyszíni szemle előzte meg, amelynek alapján a jegyzőkönyvben rögzítette a hatóság, hogy a tettesek a csomagtartó zárdugóját kihúzták és elvitték a helyszínről. A közokirat által tanúsított tények valóságát az ügyben felmerült egyéb bizonyítékok nem cáfolják, sőt az abban foglaltakat erősítik meg; a gépjárművet javító személyek tanúvallomásukban kijelentették, hogy a csomagtartó zárszerkezete hiányzott és ezzel egyezett a tulajdonos, V.György tanúvallomása is; az alperesi kárszakértő is rögzítette, hogy a csomagtartó zárdugójánál csere nyoma látható. Mindezek alapján a bíróság bizonyítottnak találta azt a tényállást, mely szerint a vagyontárgyak eltulajdonítását megelőzően az ismeretlen elkövető a csomagtartó zárdugóját húzta ki; ez a magatartás dolog elleni erőszakkal elkövetett lopásnak, így az AHITronic értelmében biztosítási eseménynek minősül, arra is figyelemmel, hogy a 101/2 számú függelék feltételei is teljesültek.
Az alperes védekezésére kitérve az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy bár a felperes valóban késve jelentette be a káreseményt az alperesnek, azonban emiatt lényeges körülmények nem váltak kideríthetetlenné. Az alperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy kötelezettsége nem állt be a biztosított vagyontárgy változtatási tilalmának megszegése folytán; az új zárszerkezet beszerelése ugyanis a bejelentést követő 5. naptári napon túl történt meg, de az alperes kárszakértője egyébként is csak a bejelentés után másfél hónappal szemlézte meg a járművet. Az alperes a per során nem bizonyította, hogy a kárt jogellenesen, szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozták volna, illetőleg, hogy ily módon a kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség megszegésére került volna sor. Az alperes a perben azt a tényállítását sem tudta hiteltérdemlően alátámasztani, hogy a gépjármű a parkolás helyén nem volt lezárva. Az a körülmény, hogy a sziréna be volt-e kapcsolva, erre vonatkozó előírás hiányában nem bír jelentőséggel. A biztosítási fedezetből való kizártságra történt alperesi hivatkozás is alaptalan, mert nem az ÁBSZ 19. §-ában írt káreseményről és nem az AHITronic L4.2.h pontjában írtakról van szó.

Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes fizetési kötelezettsége fennáll. A felperest ezért megilleti az ellopott monitor ÁFA-nélküli 364.029 Ft-os összege és az állvány pótlásához szükséges nettó 1.067.500 Ft-os összeg, amely tételekből azonban levonásba kell helyezni a 25 %-os önrészt, így 1.073.647 Ft-ra tarthat igényt. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak a 2000. december 1-től 28-ig terjedő időszakra vonatkozó bérleti költség 150.000 Ft-os összegét, amely a károsultat ért vagyoni hátrány csökkentéséhez szükséges költségnek minősül és amelynek megtérítésére az alperes a biztosítási szerződésben nem vállalt kötelezettséget.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt, melyben az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte.
Fellebbezésében vitatta a biztosítási esemény bekövetkezését és úgy vélte, hogy az elsőfokú eljárásban sem a dolog elleni erőszak, sem a gépkocsi lezártsága nem nyert bizonyítást. Úgy vélte, hogy V.György az idők folyamán a káreseményt különböző módon adta elő, miután a szirénáról a rendőrségen említést sem tett; hangsúlyozta továbbá, hogy nevezett a gépkocsi kulcsait nem tudta leadni, ami a gépkocsi megfelelő biztonságos zárását aggályossá teszi. Az alperes megalapozatlannak találta a rendőrségi jegyzőkönyvnek "perdöntő bizonyítékká felminősítését" az ítéletben, hiszen az nem nyomozati cselekmények eredményeként született, csak rögzítette a Vass György által a rendőrségen elmondottakat. Az alperes továbbá kifejtette azon álláspontját, hogy a nagy értékű berendezések átadása más személy őrizetébe súlyos felperesi gondatlanságnak minősül, amely az alperesi biztosító mentesülését eredményezi.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A másodfokú bíróság az alperes indítványára ismételten meghallgatta tanúként V.Györgyöt.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.

Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen mutatott rá, hogy a perben a biztosító szolgáltatása iránt igényt támasztó felperesnek kellett bizonyítania a biztosítási esemény bekövetkezését.
Ezzel összefüggésben a rendőrségi jegyzőkönyv bizonyító ereje és a perbeli káreseményt előadó tanú szavahihetőségének kérdésében bontakozott ki a felek között jogvita.
A rendőrségi jegyzőkönyv bizonyító erejének megállapításánál a Pp. 4. § (1) bekezdésében és a Pp. 3. §-ának (5) bekezdésében foglalt rendelkezések együttes alkalmazásával kell eljárni. A bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése, illetve az abban megállapított tényállás nem köti. A jelen esetben egyébként nem is érdemi határozatról, hanem "járművel kapcsolatos bűncselekmény feljelentéséről, helyszíni szemléjéről" készült jegyzőkönyvről van szó. A bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. Mindezeket a Pp. 206. § (1) bekezdésében biztosított mérlegelési jogkörében eljárva a maguk összességében és egymással egybevetve értékeli, továbbá meggyőződése szerint bírálja el.
A perbeli rendőrségi jegyzőkönyv - a Pp. 195. § (1) bekezdése szerinti helyes értelmezésével - azt tanúsítja, hogy V.György a megjelölt időpontban az ott írt tartalmú feljelentést tette, illetőleg a hatóság megszemlélte az általa bemutatott, kihúzott zárdugójú csomagtérrel rendelkező gépkocsit. Egyebekben azonban ez a jegyzőkönyv nem bizonyos adatok és tények valóságának tanúsítására került kiállításra, így nyilvánvalóan alkalmatlan pl. az okozott kár összegének tanúsítására, de annak bizonyítására is, hogy a feljelentésben írtak szerint történt az eset.
Utóbbi körben az esetet előadó tanú vallomásának van kiemelkedő jelentősége, mert a perben a felperes a biztosítási esemény bekövetkezése tárgyában egyéb bizonyítást nem ajánlott fel.
A hasonló lopási cselekményekre általában az jellemző, hogy tanúk jelenléte és nyomok hátrahagyása nélkül hajtják végre. Ezért a károsult tényfeltárási, bizonyítási kötelezettsége tekintetében túlzott követelmények nem támaszthatók, mivel a bizonyítási nehézségek következtében a biztosított gyakran - a biztosítási szerződés céljával ellentétben - védtelenül maradna. A biztosított bizonyítási kötelezettsége teljesítéséhez általában elegendő, ha olyan tényállást ad elő és bizonyít, amiből az általános tapasztalat szerint kielégítő valószínűséggel lehet arra következtetni, hogy a biztosított dolog a biztosítási feltételeknek megfelelő körülmények között eltulajdonításra került. Nincs ugyanis akadálya annak, hogy a bíróság a bizonyítás eredményének értékelése során a biztosított vagy a tanú állításainak akkor is hitelt adjon, ha azok helyességét más módon nem tudja bizonyítani. Ez azonban feltételezi a biztosított, illetőleg a tanú vitathatatlan szavahihetőségét az üggyel összefüggő valamennyi előadás tárgyában. A perbeli esetben azonban a másodfokú bíróságnak kétségei merültek fel V.György tanúnak a perben tett tanúvallomásaival, illetőleg a biztosító iratai közt elfekvő nyilatkozatával kapcsolatban.
Nevezett az elsőfokú eljárásban tanúként azt adta elő, hogy a lakásától kb. 100 m-nyi távolságban lévő közért parkolójába megérkezett gépkocsijával, kiszállt és bezárta az ajtót, majd "bementem az ABC-be és még a pénztárhoz sem értem, amikor meghallottam az autó riasztóját. Ezt követően én kiszaladtam az ABC-ből, láttam, hogy fel van törve az autó." Kérdésre előadta, "hogy az, hogy meghallottam az autónak a riasztóját és kirohantam az autóhoz és megláttam a felnyitott csomagtartót, ez kb. egy fél percig tartott". A másodfokú eljárásban tanúként azt vallotta, hogy már a pénztáron és a fizetésen túl volt, előadása szerint "pakolt be a szatyorba", amikor a sziréna hangjára kirohant. A keresetlevél mellékletéhez csatolt 1/F/6 alatti, 2000. október 5-én kelt emlékeztetőben azonban úgy írta le az eseményt, hogy "alig kezdtem el a vásárlást, amikor meghallottam a kocsim riasztójának hangját, ahogy tudtam kiszaladtam az ABC áruházból, rögtön láttam a sérült, felnyitott csomagtartót." Az elsőfokú eljárásban előadottak szerint munkába indulás előtt ment el a közértbe, az emlékeztető szerint azért ment az ABC-be, hogy élelmiszert vásároljon magának, majd ezt követően a felperes telephelyére kellett volna menni a kameráért, hogy azt magához véve munkába induljon, míg a másodfokú eljárásban azt vallotta, hogy a vásárolt élelmiszert hazavitte volna a családhoz, utána indult volna munkába. A felperesi ügyvezető, akit V.György részletesen tájékoztatott az esetről, a 2000. augusztus 24-i kárszemle jegyzőkönyvben annyit mondott, hogy V.György az "élelmiszerüzletnél megállt, a boltból kijőve észlelte, hogy a szgk. csomagtartóját feltörték."
Mindezt a másodfokú bíróság akként értékelte, hogy a tanú különböző alkalmakkor nem azonosan adta elő a káreseményt, előadásából nem állapítható meg egyértelműen, hogy vásárlás előtt, közben vagy után észlelte a riasztót, egyébként is a riasztó megszólalására a felperes ügyvezetője nem emlékezett. Ezen túlmenően azonban a másodfokú bíróság különösen azt találta aggályosnak, hogy az előadott körülmények mellett (nappali időpont, parkoló, ABC) az esetnek nem volt más szem- vagy fültanúja. Megjegyzendő az is, hogy a biztosított eszközöknek a csomagtartóba helyezésére vonatkozóan sincs egyéb bizonyíték.
Az eset körülményeire tekintettel a másodfokú bíróság életszerűtlennek tartotta a további tanúk hiányát, továbbá úgy ítélte meg, hogy a felperes a rendelkezésére álló bizonyítási lehetőségeket a biztosítási esemény bekövetkezésével kapcsolatban nem merítette ki, nevezetesen legalább utólag nem kísérelt meg tanút felkutatni (pl. ABC áruház pénztárosa vagy más alkalmazottja). Ezért az elsőfokú bíróság következtetését felülmérlegelve a biztosítási esemény bekövetkezésének bizonyítottsága hiányában - az ítélet nem fellebbezett részét nem érintve - a fellebbezett rendelkezést a Pp. 253. § (2) bek. alapján megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.

11.
A kiadni rendelt ingóságokat a rendelkező részben úgy kell megjelölni, hogy azokat az alperes és a végrehajtó is egyértelműen meg tudja különböztetni. Lényeges eljárási szabálysértés, ha a bíróság az egyedi azonosításra alkalmatlan módon meghatározott kiadni kért ingóságokra előterjesztett keresetet hiánypótlásra nem adja vissza és egyedi azonosíthatóság nélkül rendelkezik azok kiadásáról.
(l.Gf.76.309/2003 – BKKB. G.302.141/2001)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.220.§.(1) bek. d/ pont

A peres felek 2000. október 31-én adásvételi szerződést kötöttek, amely szerint a felperes eladta a kizárólagos tulajdonát képező ingatlant, valamint a szerződés mellékletében felsorolt állatállományt. A szerződés szerint a vevő az ingatlant és az állatállományt megtekintett állapotban vette meg. Az alperes a szerződés szerinti vételárat megfizette, a felperes az ingatlant birtokba adta.

A felperes keresetében kérte az alperest 1 db. 10 méteres terményszállító szalag, 1 db. termény szállító csiga, 1 db. MTZ-80-as traktor, 1 db. DETK szippantó, 1 db. homlokrakodó, 2 db. lovaskocsi, 1 db. Warinsky kotrógép és 1 db MB pótkocsi kiadására, vagy ezek ellenértékeként 800.000,- Ft, valamint a perköltség megfizetésére kötelezni. Előadta, hogy ezeket az ingóságokat a szerződés megkötésekor az ingatlanon hagyta, mivel az alperesi képviselővel szóban úgy állapodott meg, hogy az ingóságok vonatkozásában a későbbiekben külön szerződést kötnek. A megállapodás nem jött létre, ezért kéri a tulajdonát képező eszközök kiadására kötelezni az alperest, illetőleg amennyiben ezeket az alperes nem tudja kiadni, azok ellenértékeként 800.000,- Ft-ot elfogad. Álláspontja szerint az alperesnek kell bizonyítania, hogy annak ellenére, hogy az írásbeli szerződés erről nem rendelkezik, a szerződés az ingóságokra is kiterjedt.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az adásvételi szerződés alapján az ingatlant megtekintett állapotban, annak összes tartozékaival és állataival együtt vásárolta meg. Az eladó nem nyilatkozott arról, hogy a keresetben megjelölt eszközök nem képezték volna az adásvétel tárgyát, így az alperes kompletten vásárolta meg a sertéstelepet annak valamennyi eszközével és az állatállománnyal együtt.

Az első fokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy a felperestől az alperes birtokába került alábbi ingóságokat 15 napon belül bocsássa a felperes birtokába: 10 méteres terményszállító szalag, termény szállító csiga, MTZ-80-as traktor, DETK szippantó, homlokrakodó, lovaskocsi, Warinsky kotrógép és MB pótkocsi. A bíróság a felperes keresetét ezt meghaladó részében elutasította. A bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 6.912,- Ft perköltséget, valamint a Magyar Államnak 48.000,- Ft eljárási illetéket.
Az első fokú bíróság az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felek között a Ptk. 370 §-ában szabályozott adásvételi szerződés jött létre. A felek a szerződés tárgyaként az ingatlant, és az állatállományt jelölték meg. A Ptk. 95. § (2) bekezdése értelmében az ingó dolog átruházása esetén a tulajdonjog kétség esetén kiterjed annak tartozékaira is. Ha azonban a szerződést ingatlanra kötik, a mezőgazdasági felszerelés és a jószág külön megállapodás hiányában - a Ptk. 365. § (4) bekezdése értelmében nem tárgya az adásvételnek. A perben az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felek között létrejött adásvétel tárgyát képezték az ingóságok. A meghallgatott tanúk egybehangzóan akként nyilatkoztak, hogy az ingatlanon található gépek és berendezések nem képezték a szerződés tárgyát, illetőleg két tanú nem tudott erre nézve érdemi nyilatkozatot tenni. Ezért a bíróság a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján mérlegelve arra a meggyőződésre jutott, hogy a szerződés nem terjedt ki az ingatlanon található gépekre és berendezésekre. A felperes ezért a Ptk. 98. §-a szerint jogosult a gépek és berendezések birtoklására, és a Ptk. 187. §-a és a Ptk. 193. § (I) bekezdése szerint kérheti, hogy az alperes az ingóságokat adja ki. Amennyiben az alperes a jogerős ítélet alapján az ingóságok kiadását önként nem teljesíti, a Vht. 178. § (1) bekezdése és 179. §-a szerint jár el a végrehajtó, ezért az ingóságok értékének a meghatározása a végrehajtási eljárásra tartozó kérdés. Ezért a bíróság a felperes keresetét részben elutasította.
Az első fokú bíróság a perköltségről a Pp. 78. § alapján döntött.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérte. A Ptk. 95. § (2) bekezdésére hivatkozott, és előadta, hogy az állatok ellátásához és a telep karbantartásához szükséges eszközök a telepen maradtak és azokon az alperes tulajdonjogot szerzett. A szerződés tényszerűen nem rendelkezett a gépek és berendezések tulajdonjogáról, azonban a fenti jogszabályi rendelkezés folytán a telepen található eszközök a telep átadásával együtt az alperesre szálltak át. Előadta továbbá, hogy a felperes csak állította, de nem bizonyította, hogy a gépek és berendezések az ő tulajdonát képeznék. A felperes kötelezettsége lett volna, hogy egyedileg is azonosítsa, hogy pontosan milyen típusú, milyen gyári vagy egyéb megjelölésű eszközök kiadását kéri, mivel az ítéletben megjelölt eszközök tömeggyártásúak, és az alperes több ilyen eszközzel is rendelkezik. Ezért az ítélet végrehajtása során a végrehajtó nem tudja kiválasztani, hogy pontosan mely tárgyakat kell az alperesnek kiadni, ezen okból pedig az ítélet végrehajthatatlan.

A fellebbezés az alábbiak szerint megalapozott.

Az elsőfokú bíróság a tényállást nem tárta fel kellő mélységben, továbbá az elsőfokú eljárás olyan lényeges szabályát sértette meg, amely miatt indokolt az eljárás megismétlése.
A felperes keresetében a kiadni kén ingóságokat nem határozta meg egyedi azonosításra alkalmas módon. Mivel a keresetlevél emiatt hiányos volt, az elsőfokú bíróságnak a Pp. 95. § (1) bekezdése alapján a kereset pontosítására kellett volna a felperest felhívnia. Ennek elmulasztása miatt megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a keresetet nem tisztázta, így az ingók kiadását elrendelő ítéleti rendelkezése sem felelhet meg a Pp. 220. § (1) bekezdés d.) pontjában foglaltaknak.
A Pp. 220. § (1) bekezdése határozza meg az írásba foglalt ítélet kötelező tartalmi elemeit, a d) pont szerint az ítéletnek rendelkező részt kell tartalmaznia, melyet világosan, könnyen érthetően és minden kétséget kizáróan kell megszövegezni. Ügyelni kell arra, hogy a rendelkező rész tartalma a felek számára is egyértelmű legyen és a végrehajtás során ne okozzon nehézségeket. Az első fokú ítélet rendelkező része nem tekinthető egyértelműen meghatározottnak, mivel az abban megjelölt ingóságok beazonosításra alkalmatlanok. Az ingóságokat úgy kell az ítélet rendelkező részében megjelölni, hogy azokat az alperes és a végrehajtó is egyértelműen meg tudja különböztetni, különös tekintettel a perbeli gépjárművekre, amelyeknek alvázszáma, és rendszáma is van.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályait sértette meg, amelynek orvoslásához további nagy terjedelmű bizonyítás is szükséges, ami pedig a másodfokú eljárás kereteit meghaladja, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. § (2) és (3) bekezdése alapján a fellebbezés korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak elsődlegesen a felperest kell felhívnia, hogy a keresetét pontosítsa és egyedileg is határozza meg azokat az ingóságokat, amelyeket kiadni kér.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a másodfokú bíróság annyiban osztotta az elsőfokú bíróság okfejtését, hogy a felek közötti írásbeli adásvételi szerződés nem terjedt ki az ingóságokra. A Ptk. 365. § (4) bekezdése alapján ugyanis az alperesnek kellett volna azt bizonyítania, hogy a felek kifejezetten megállapodtak abban, hogy az adásvételi szerződés hatálya a mezőgazdasági felszerelésre is kiterjed. Ennek pedig az alperes nem tett eleget, az eddig meghallgatott tanúk vallomásai ezt nem támasztották alá, a megismételt eljárásban azonban az alperesnek lehetősége lesz ebben a körben további bizonyítást felajánlani.
Bizonyítást kell lefolytatni továbbá arra is, hogy az ingóságok a felperes tulajdonát képezik -e, figyelemmel arra, hogy az alperes fellebbezésében már ezt a tényt is vitatta.
Amennyiben felperes tulajdonjoga igazolt és az elsőfokú bíróság továbbra is arra von következtetést, hogy a felek között létrejött írásbeli adásvételi szerződés nem terjedt ki a felperes keresetében megjelölt ingóságokra, és ezeket az alperes kiadni köteles, akkor további bizonyítást kell lefolytatnia az ingóságok beazonosítása céljából. Ebben a körben a felperest kell felhívni, hogy az eszköznyilvántartása, vagy egyéb könyvelési adatai alapján pontosan jelölje meg az ingóságokat, különös tekintettel a gépjárművekre, amelyekre nézve a perben adat merült fel, hogy a forgalmi engedélyük a felperes rendelkezésére áll, így az alvázszámokat, illetőleg rendszámokat is meg tudja jelölni. Az egyéb ingóságokkal kapcsolatban pedig szín, forma, méret alapján, akár a tanúk ismételt meghallgatásával vagy helyszíni szemle tartásával kell őket beazonosításra alkalmas módon meghatározni, a felperes bizonyítási terhe mellett.

Az elsőfokú bíróság a Vht. 178. § (1) bekezdését és a 179 §-át tévesen alkalmazta a kereset részbeni elutasításakor. Ezen rendelkezéseket akkor kell figyelembe venni, ha az ítélet nem határozta meg, hogy az ingóságok helyett milyen értéket köteles az alperes megfizetni, erre pedig abban az esetben kerülhet sor, ha a felperes keresete nem terjedt ki vagylagosan az ingóságok értékének megtérítésére. Tekintettel azonban arra, hogy jelen perben a felperes keresetét úgy terjesztette elő, hogy az ingóságok helyett azok értékének megfizetését is elfogadja, a bíróság ezt a kereseti kérelmet a Vht. 178. § (1) bekezdése és 179. §-a alapján nem utasíthatja el. Az ingóságok értékét külön-külön meg kell határozni, amennyiben az összegszerűséget az alperes vitatja, ebben a körben tárgyszakértőt kell kirendelni a felperes költségelőlegezése mellett.

A fenti bizonyítási eljárás lefolytatása után lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a felperes keresetéről megalapozottan dönthessen és végrehajtható határozatot hozhasson.
Észlelte továbbá a másodfokú bíróság, hogy az alperesi jogi képviselő meghatalmazása csak a fizetési meghagyásos eljárásra vonatkozik, ezért őt fel kell hívni, hogy a korábbi peres eljárásra is kiterjedő ügyvédi meghatalmazást csatoljon az iratokhoz.

12.
A perújítás megengedhetősége körében a bíróságnak tárgyaláson kell határoznia, s csak ha a perújítást megengedi, van lehetőség a végrehajtás felfüggesztésére, azaz tárgyaláson kívül ebben a kérdésben nem lehet dönteni.
(4.Gfv.76.473/2003 – PKKB. G.302.629/2003)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.260.§.(1) bek. Pp.267.§.(2) bek.

A jogosult 2002. IX. 12-én Gpk.406.805/2002. sz. alatt fizetési meghagyás kibocsátását kérte a kötelezett ellen 1.182.989,-Ft és járulékai megfizetése iránt németországi adóelszámolásból eredő követelése miatt.
A kötelezett állal előterjesztett ellentmondást a bíróság a 4-I. sz. végzéssel elutasította a Pp. 322. § (1) bekezdése alapján elkésettség miatt.
A kötelezett a végzés vonatkozásában igazolási kérelmet és fellebbezést terjesztett elő.
A bíróság a kötelezett igazolási kérelmét a 2003. II. 26-án jogerőre emelkedett 7-I. sz. végzéssel elutasította.
A bíróság 2003. II. 28-án állapította meg, hogy a fizetési meghagyás 2002. XI. 13-án emelkedett jogerőre.

A kötelezett 2003. VI. 23-án perújítási kérelmet terjesztett elő a jogerős fizetési meghagyással szemben és egyben kérte a végrehajtás felfüggesztését. Előadta, hogy a fizetési meghagyás alapján nem lehetett megállapítani, hogy a jogosult követelése pontosan mire vonatkozik, megalapozott-e, fennállását mind jogalap, mind összegszerűség vonatkozásában vizsgálnia kellett. Erre tekintettel a németországi adóhatóságot, az adóbevallást készítő adóügyi szakértő tájékoztatását kellett beszerezniük, mely alapján megállapítható volt, hogy az adóhiány a jogosult érdekkörében merült fel. Ezen tényeket, bizonyítékokat a korábbi eljárás során azért nem érvényesíthette, mivel azok beszerzése több időt vett igénybe, mint az ellentmondás előterjesztésére nyitva álló 15 napos határidő.

A jogosult a perújítási kérelem elutasítását kérte hivatkozva arra, hogy a perújító kötelezett csupán hanyagsága miatt nem terjesztette elő időben az ellentmondását. Hivatkozott a kötelezett részére küldött felszólításokra. melyben az elszámolások egyeztetését több ízben is kértek.

A perújító kötelezett a 2003. VIII. 1-jén benyújtott beadványában közölte, hogy a jogosult azonnali inkasszóval behajtotta követelése egy részét. Erre tekintettel a végrehajtási eljárásra történő hivatkozását nem kérte figyelembe venni, ugyanakkor kérte, hogy a bíróság hívja fel a felperest, hogy a perújítási eljárás jogerős befejezéséig függessze fel a fennmaradó követelése behajtására irányuló cselekményeket.

Az elsőfokú bíróság a 2003. VIII. 18-án kelt 5-II. sz. végzésben a 2002. november 13. napján jogerőre emelkedett PKKB Gpk.406.805/2002/3. sz. alatti fizetési meghagyás végrehajtását a perújítási eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette. Indokolásában a Pp. 267. § (2) bekezdését, 266. § (1) bekezdését, 260-262. §-át felhíva rögzítette, mivel a perújító alperes által a perújítás alapjául felhozottak valóságuk bizonyítása esetében alkalmasak lehetnek arra, hogy a bíráság a perújító alperesre kedvezőbb határozatot hozzon, a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Az elsőfokú bíróság az ügyben 2003. XI. 12-ére tűzött ki tárgyalást.

A perújított jogosult fellebbezésében az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezésével a végrehajtás felfüggesztésének megszüntetését kérte. Előadta, hogy a perújító alperes egyetlen új iratot sem csatolt, a hivatkozott iratok már az 1996. évben rendelkezésére álltak, egyetlen olyan tényre sem hivatkozik, melyet ne tudott, vagy ismert volna már akkor. Álláspontja szerint az ellentmondásban, az igazolási kérelemben és a perújítási kérelemben foglaltak összevetéséből megállapítható, hogy az egyik sem valós. A perújító csak olyan bizonylatokat csatolt, melyek már évek óta rendelkezésére állnak.

A perújító kötelezett a fellebbezésre tett észrevételében elsődlegesen a perújított jogosult fellebbezésének elkésettség miatti elutasítását kérte, másodlagosan az elsőfokú bíróság végzésének helyben hagyását indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem sértett jogszabályt, amikor az általa előadottak és a csatolt okiratok alapján valószínűnek ítélte meg a perújítás sikerét és a jogerős fizetési meghagyás végrehajtását felfüggesztette.

A fellebbezés az alábbiakra tekintettel megalapozott.

A Pp. 321. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ellentmondással kellő időben meg nem támadott fizetési meghagyásnak ugyanolyan hatálya van, mint a jogerős ítéletnek.
A Pp. 266. § (1) bekezdése értelmében a bíróság hivatalból vizsgálja, hogy a perújításnak a 260-262. §-ban meghatározott előfeltételei fennállanak-e. A megengedhetőség körében a 260. § (1) bekezdésének a) pontjával kapcsolatban azt kell elbírálni, hogy a perújító fél által a perújítás alapjául felhozottak valóságuk bizonyítása esetén alkalmasak lehetnek-e arra, hogy a bíróság a perújító félre kedvezőbb határozatot hozzon. A bíróság a tárgyaláson a perújítás érdemében is tárgyalhat és határozhat, ha azonban célszerűnek látszik, a perújítás megengedhetősége kérdésében külön tárgyal és végzéssel határoz.
Mindebből következően a perújítási kérelmet csak tárgyaláson lehet elbírálni, tárgyaláson kívüli elintézésének - a hiánypótlási kötelezettség illetőleg határidő elmulasztása miatti eseteken kívül - nincs helye. Tárgyaláson kell elbírálni azt a kérdést is, hogy fennállnak-e a perújítás törvényes előfeltételei.
Valóban a megengedhetőség körében csupán annak elvi lehetőségét kell eldönteni, hogy a felhozott új tény vagy bizonyíték alkalmas-e, illetőleg mennyiben alkalmas a tényállás megállapításának a perújítóra kedvező befolyásolására. Ennek keretén belül nem mellőzhető a Pp. 260. § (2) bekezdésében foglaltak vizsgálata sem, mely vonatkozásában akár bizonyítási eljárás felvételének is helye lehet.
Amennyiben a bíróság a perújítást mindezekre tekintettel megengedhetőnek tartja külön a megengedhetőség tárgyában határoznia nem kell, hanem a perújítás tárgyában a Pp. 267. § keretei között a tárgyalást érdemben folytatja. Tehát a Pp. ezen megfogalmazása is tárgyaláson való elbírálást követel meg.
A Pp. 267. § (2) bekezdése értelmében, ha a perújítás sikere valószínűnek mutatkozik, a bíróság a megtámadott ítélet végrehajtását, közbenső ítélet elleni perújítás esetében pedig. a per tárgyalásának folytatását hivatalból is felfüggesztheti, a feleket - ha a tárgyaláson jelen vannak - a felfüggesztés tárgyában meg kell hallgatni.

Fentiekre tekintettel a jogerős ítélet, a perbeli esetben fizetési meghagyás végrehajtásának felfüggesztése kérdésében - erre irányuló kérelem esetében - is csak tárgyaláson határozhat a bíróság. Erre utal az is, hogy a felek tárgyaláson való jelenléte esetén e kérdésben a bíróságnak a feleket meg kell hallgatnia, tehát akár a megengedhetőség kérdésében kitűzött tárgyaláson, akár az ennek eredményeként kitűzött, vagy folytatott érdemi tárgyaláson lehet csupán a végrehajtás felfüggesztése tárgyában érdemi határozatot hoznia a bíróságnak.
Mindezek alapján megállapítható. hogy az elsőfokú bíróság az eljárás lényeges szabályainak megsértésével rendelkezett a jogerős fizetési meghagyás végrehajtásának felfüggesztése tárgyában.

Az elsőfokú bíróság végzésének indokolása tartalmaz arra vonatkozó utalást. hogy a perújítást megengedhetőnek találta, ugyanakkor ezen megállapításra a Pp. 266. § (1) bekezdésének harmadik mondatába ütközően tárgyaláson kívül került sor. Utal arra a másodfokú bíróság, hogy a fellebbezés és a fellebbezésre tett észrevétel tartalmából is arra lehet következtetni, hogy a peres felek a perújítás megengedhetőséget vélték ki az elsőfokú bíróság érintett határozatából, függetlenül attól. hogy arról érdemi rendelkezés nem történt.

Az elsőfokú bíróságnak az általa felhívott jogszabályhelyek helyes alkalmazásával tárgyalás kitűzése mellett, szabályszerűen megtartott tárgyaláson kell elsődlegesen arról határoznia, hogy a perújítás megengedhető-e - akár a megengedhetőségről rendelkező érdemi határozatban, akár a tárgyalás érdemi lefolytatásával - és ennek függvényében a tárgyaláson jelen lévő felek meghallgatását követően kell - a perújító erre vonatkozó határozott és pontosított kérelme alapján a jogerős fizetési meghagyás végrehajtásának esetleges felfüggesztésről rendelkeznie. Az elsőfokú bíróságnak érdemben kell vizsgálnia ennek során a Pp. 260. § (2) bekezdésében foglaltakat is a Pp. 266. § -ban foglaltakra figyelemmel, valamint a perújítót a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem pontosítására kell felhívnia. E vonatkozásban a perújított jogosult nyilatkozatra felhívása sem mellőzhető.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a fellebbező perújított jogosult fellebbezése határidőben lett előterjesztve. A perújított jogosult az elsőfokú végzést 2003. IX. s-én vette át, a fellebbezését pedig a 15 napos fellebbezési határidőn belül, 2003. IX. 19-én terjesztette elő.
Utal arra a másodfokú bíróság, amennyiben a bíróság érdemi tárgyalást tartott és bizonyítást folytatott le, azon esetben nem térhet vissza a megengedhetőség kérdésére, hanem a pert érdemben kell elbírálnia a Pp. 267. § (1) bekezdésében foglalt keretek között.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó Pp. 252. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb határozat hozatalára utasította.

13.
A perújítás megengedhetősége körében bizonyítást kell lefolytatni az önhibára. Az ügyvezető jogkörének taggyűlés általi korlátozása a perújító fél érdekkörében felmerülő oknak tekinthető és nem alkalmas a mulasztás kimentésére.
(4.Gf.75.488/2004 – IV-XV.ker.Bíróság G.XV.22.381/2003)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.260.§.(2) bek.

A perújított felperes árajánlata alapján a perújító alperes 2002. szeptember 21-én megrendelte a tulajdonában álló Iveco típusú, IVC-995 forgalmi rendszámú tehergépkocsi javítását. Az árajánlatban a perújított felperes az elvégzendő munkák várható ellenértékét 153.269,- Ft-ban határozta meg, azzal, hogy az árajánlat megbontás nélküli hibafelmérés alapján készült, a megbontáskor keletkező esetleges többlet javítások többletköltséget jelenthetnek, amit a megrendelővel egyeztetnek. Az ár a megadott ártól +/- 15 %-kal eltérhet. A munka elvégzését követően a perújított felperes 2002. szeptember 28-án két számlát állított ki. Az egyiket az árajánlat szerinti 153.265,- Ft értékben, míg a másikat 10.644,- Ft-ról. A perújító alperes a számlák alapján 153.265,-Ft-ot teljesített, míg a másik számlát nem egyenlítette ki.
A perújított felperes 2003. március 26-án fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztett elő az elsőfokú bíróságon. A fizetési meghagyás ellentmondás hiányában 2003. április 28-án 10.644,- Ft és járulékai erejéig jogerőre emelkedett.

A perújító alperes 2003. szeptember 15-én előterjesztett perújítási kérelmében kérte a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének az elutasítását. Arra hivatkozott, hogy az alperes ügyvezetője a taggyűlés felhatalmazása nélkül nem kezdeményezhet bírósági eljárást, ezért a perújító alperes önhibáján kívül nem élt a fizetési meghagyás ellen ellentmondással. Álláspontja szerint a perújított felperes a járművet nem bontotta meg, így az árajánlattól nem térhetett volna el, mivel módja volt előzetesen minden várható anyag- és munkadíj költséget felmérni. Szakértői és tanú bizonyítást indítványozott.

A perújított felperes elsődlegesen a perújítás megengedhetőségét vitatta. Előadta, hogy a perújító alperes saját hibájából nem élt ellentmondással a fizetési meghagyással szemben, hiszen vétlenségét e tekintetben nem bizonyította, vitatta, hogy a perújító alperes társasági szerződése az ügyvezető jogkörét korlátozná, azonban álláspontja szerint a vétlenséget ez sem alapozza meg. Hivatkozott arra, hogy az árajánlat készítésekor teljes pontossággal nem mérhető fel a javítás anyagköltsége és díja, ez utólag, a munka elvégzését követően határozható meg, az ártól való eltérést az ajánlat is tartalmazta.

Az első fokú bíróság ítéletében a Pk.XV.53.253/2003/1. számú fizetési meghagyást jogerősítő végzést hatályon kívül helyezte, és a keresetet elutasította. Kötelezte a perújított felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a perújító alperesnek 10.000.- Ft perköltséget. Felhívta a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalát, hogy az ítélet jogerőre emelkedésének bevárása nélkül az EL.497/2004. elnöki letéti számon kezelt 60.000,-Ft összeget utalja vissza a letevőnek.
Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a Pp. 321. § Pp. bekezdése értelmében a jogerős fizetési meghagyás ellen perújításnak van helye. A 260. § (1) és (2) bekezdésének értelmezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem jelenti a perújító fél hibáját, ha nem élt ellentmondással a fizetési meghagyással szemben. A perújítást az zárja ki, ha a fél a korábbi eljárásban jogi kötelezettsége ellenére nem érvényesítette a perújításban érvényesíteni kívánt tényt, bizonyítékot, határozatot, és vétlenségét e tekintetben nem igazolta. Az elsőfokú bíróság ennek alapján a perújítást megengedhetőnek találta, és a kérelmet érdemben vizsgálta. A bíróság nem osztotta a perújító alperes álláspontját a tekintetben, hogy a perújított felperes csak a jármű megbontása esetén térhetett volna el az árajánlattól, azonban a vállalkozó az árajánlattól való eltérésnek okszerű magyarázatát kell adja. Az elsőfokú bíróság a peresített számlán szereplő tételeket aggályosnak ítélte, mivel mindkét számlát a munka elvégzését követően állították ki, ugyanazon a napon.
A 3887 számú számlán 7. tételszám alatt ugyanaz a munka és anyagköltség szerepel, mint a 3893. számú számla 5. tétele alatt. Ezen túlmenően a peresített számlán szereplő további kisebb tételek miért nem szerepelnek az "alapszámlán". Az elsőfokú bíróság a szakértő kirendelését nem tartotta indokoltnak, ezért azt elutasította. Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy a perújító alperes a fizetési meghagyásban vele szemben érvényesített követeléssel nem tartozik, ezért a Pp. 268. § alapján a perújítással támadott határozatot hatályon kívül helyezte, és a keresetet elutasította. A perköltségről a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján rendelkezett.

Az elsőfokú ítélet ellen a perújított felperes nyújtott be fellebbezést, melyben az alperesnek a keresete szerinti marasztalását indítványozta. Álláspontja szerint a perújító alperes nem igazolta a perújítás megengedhetőségének feltételeit. Az a tény, hogy az ügyvezető a taggyűlés hozzájárulása nélkül bírósági eljárást nem kezdeményezhet, nem elegendő a vétlenség bizonyításához. A vétlenséget nem elégséges valószínűsíteni, azt bizonyítani is kell. A perújító fél azonban ezen kötelezettségének nem tett eleget. Arra is hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság kizárólag a felek nyilatkozatai alapján állapított meg tényállást, anélkül, hogy bármilyen bizonyítási eljárást lefolytatott volna. A per tárgyát képező számla olyan okirat, amelyben foglaltakat az ellenkező bizonyításáig valónak kell elfogadni. Az okirati vélelemmel szemben a perújító felet terhelte a bizonyítási kötelezettség. A perújított fél a szakértői bizonyítás lefolytatását arra figyelemmel kérte elutasítani, hogy az alperes által hivatkozottak olyan kérdésekre vonatkoznak, mely kérdésekben az időmúlás miatt már pontos válasz nem adható. A bíróság azonban olyan kérdésben döntött, melyre vonatkozóan nem volt kompetenciája.

A perújító alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A fellebbezés alapos.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta teljes körűen a perújításnak a Pp. 260.-261. §-aiban szabályozott előfeltételeit.
A Pp. 260. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a perújító félnek bizonyítania kell, hogy az általa perújítási okként megjelölt tényt vagy bizonyítékot az alapeljárásban hibáján kívül nem érvényesítette. Ebben a körben az elsőfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le. A perújító alperes előadása szerint az ügyvezető nem jogosult a taggyűlés felhatalmazása nélkül bírósági eljárást kezdeményezni. A perújító alperes által előadottakat semmilyen módon nem támasztotta alá, önmagában azonban az ügyvezető jogkörének korlátozása az önhiba hiánya bizonyítására nem elegendő, mivel az az alperes érdekkörében felmerült oknak tekinthető. Az alperes semmilyen olyan további tényelőadást nem tett, amely azt támasztaná alá, hogy az érdemi védekezése érvényesítése iránt lépéseket tett volna, azonban ez az ellentmondásra nyitvaálló határidőben nem volt lehetséges.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a perújító alperes nem bizonyította, hogy az általa megjelölt tényeket a fizetési meghagyásos eljárásban önhibáján kívül nem érvényesítette, ezért a perújítás előfeltétele nem áll fenn, így a perújítási kérelem érdemi vizsgálatára nem kerülhet sor.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint megváltoztatta és a perújítási kérelmet Pp. 266. § (2) bekezdése szerint, mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant elutasította.

14.
Ha a perújított fél jogképessége a keresetlevél benyújtása után, de még a perújítási kérelem benyújtása előtt megszűnt, nem a per megszüntetésének, hanem a félbeszakadás megállapításának van helye.
(4.Gfv.75.275/2004 – PKKB. G.303.105/2003)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.111.§.(1) bek. Pp.260.§.

Az elsőfokú bíróság 2003. január 10. napján kelt G.303.733/2002/10. sorszámú végzésével a perújítás iránt indított pert megszüntette. Az indokolás szerint a perújított felperes a perújítási kérelem benyújtása előtt 2000. december 12. napján megszűnt, így a megszűnt gazdálkodó szervezetnek nincsen perbeli jogképessége.
A Fővárosi bíróság mint másodfokú bíróság a 4.Gfv.75.339/2003/2. sorszámú végzésével az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot újabb határozat hozatalára utasította, tekintettel arra, hogy az esőfokú bíróság eljárásjogi szabályt sértett végzése meghozatalakor, valamint a másodfokú eljárásban nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyekből az anyagi jogi jogutódlásra következtetés levonható. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot felhívta arra, hogy a megismételt eljárásban a Pp. 111. § (1) bekezdésének szem előtt tartása mellett szerezze be a perújított felperes cégkivonatát, melyből a perújított felperes anyagi jogi jogutóda esetlegesen feltárható. A másodfokú bíróság rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a Ptk. 328. §-a szerinti engedményezéssel megvalósuló jogutódlás bekövetkezett-e. E két esetben a II. r. perújító alperes a jogutód perbevonására jogosult, és a Pp. 111. § (1) bekezdése szerinti eljárás félbeszakadása megállapításának van helye. A másodfokú bíróság kifejtette továbbá, hogy abban az esetben, hogy ha a perújított felperesnek jogutódja nincs a Pp. 157. § a.) pontja és a 130. § (1) bekezdésének e.) pontja permegszüntetésnek van helye.

Az elsőfokú bíróság 2004. február 9. napján kelt G.303.105/2003/12. sorszámú végzésével a perújítás iránt indított pert a Pp. 130. § (1) bekezdésére figyelemmel a Pp. 157. § a.) pontja alapján megszüntette. Az indokolás szerint a perújító II. r. alperes perújítási kérelme a perújított felperes megszűnését követően érkezett a bíróságra, figyelemmel arra, hogy a bíróság a Cg.01-06-015548. cégjegyzékszámú cégmásolatból megállapította, hogy a perújított felperesi Bt. 2000. december 12. napján jogutód nélkül megszűnt, a perújítási kérelem pedig 2001. január 3. napján érkezett a bírósághoz. Az elsőfokú bíróság a perújított felperes anyagi-jogi jogutódlása körében tett vizsgálódásával kapcsolatban kifejtette, hogy a beszerzett cégmásolatokból egyértelműen megállapítható az, hogy az A. Kft nem jogutódja az A. Bt-nek. Megállapította továbbá, hogy a perújított felperesi Bt. jogutódjának a Pesti Központi Kerületi Bíróság Vh.12.274/2000/2. számú végzése alapján a perbeli követelés tekintetében F. László tekinthető. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy mivel az eljárást megelőzően szűnt meg a felperesi Bt., így per megszüntetésének lehet helye, nem pedig félbeszakadásnak. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a félbeszakadás csak akkor állapítható meg, ha a fél az eljárás tartama alatt szűnik meg jogutódlással, a perújítási eljárás viszont új eljárásnak minősül, mely új eljárás megindításakor nem volt jogképes felperes. A bíróság továbbá utalt arra, hogy a perújító alperes számára nem volt akadálya annak, hogy a perújítási eljárást a jogutódlást igazolásával az engedményes ellen indítsa meg.

A végzés ellen a II. r. perújító alperes terjesztett elő fellebbezést, melyben a végzés megváltoztatását kérte. Álláspontja szerint az eljárás félbeszakadásának lenne helye, figyelemmel arra, hogy a Pp. kommentárja is rögzíti azt, hogy az engedményezés a perújítási eljárást nem teszi okafogyottá.

A fellebbezés alapos.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a peres eljárás befejezését követően, a perújítási kérelem benyújtása előtt a felperes végelszámolással megszűnt.
A 4.Gfv.75.399/2003/2. számú végzés iránymutatása alapján az elsőfokú bíróság beszerezte az arra vonatkozó iratokat, amelyekből megállapítható, hogy a perbeli követelés tekintetében a felperes jogutódja F. László, aki a Ptk. 328.§-a szerinti engedményezéssel lépett a felperes helyére.

A polgári eljárás egy egységes egészet képez, amelynek során a perújítás egy rendkívüli jogorvoslat, azonban a perújítás nem minősül új eljárásnak, hiszen annak során nem egy új kereset elbírálására, hanem a perújítási kérelem megengedhetősége esetén a korábbi ügynek a perújítási kérelem keretei közötti újratárgyalására kerül sor, amelynek eredményeként az eredeti jogerős ítélet hatályon kívül helyezése vagy annak hatályában fenntartása körében kell dönteni, amelyben a felek megtartják eredeti perbeli állásukat is.
Az kétségtelenül megállapítható, hogy a felperes megszűnésekor 2000. december 12-én az eljárás nem volt folyamatban, hiszen az alapeljárás jogerősen befejeződött. A perújítási kérelem benyújtásával azonban ismét volt folyamatban eljárás, amely a felperes megszűnése folytán a perújítási kérelem benyújtásának a napján azonnal félbeszakadt.
Mivel a II. r. perújító alperes a végrehajtás során keletkezett végzés csatolásával az engedményezést megfelelően valószínűsítette, megállapítható, hogy a felperesnek van jogutódja, így a másodfokú bíróság a Pp. 111. § (1 ) bekezdése alapján megállapította, hogy az eljárás a jogutód perbelépéséig vagy perbevonásáig félbeszakadt.
A másodfokú bíróság a fenti indokokra figyelemmel az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta.

15.
Választottbírósági eljárást csak peres eljárás helyett lehet kikötni. A választottbírósági kikötés nem akadálya a fizetési meghagyás rendes bíróság általi kibocsátásának.
(4.Gkfv.75.307/2004 – BKKB. Pk.50.603/2003)

Alkalmazott jogszabályok: 1994. évi LXXI. törv. 4.§.

A jogosult 2003. október 9.napján fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet nyújtott be.
Az elsőfokú bíróság 4. sorszámú végzésével a jogosult fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmét - érdemi vizsgálat nélkül - elutasította. Végzésének indokolása szerint a felek alávetették magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választóbíróság kizárólagos illetékességének, ezért a Pp. 41.§ (3) bekezdése alapján határozott.

A végzés ellen a jogosult nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte a fizetési meghagyás kibocsátását tekintettel arra, hogy fizetési meghagyásos eljárásban választott-bírósági eljárásnak nincs helye. A pertárgy értékére figyelemmel követelése csak fizetési meghagyás útján érvényesíthető.

A kötelezett a fellebbezésre észrevételt nem terjesztett elő.

A fellebbezés a következők szerint alapos.

A választott-bíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (továbbiakban Vht.) 3. §-ának (1) bekezdése bírósági peres eljárás helyett választott-bírósági eljárás kikötését teszi lehetővé. A Vht. 4. §-a szerint nincs helye választott-bírósági eljárásnak a Pp. XV-XXIII. fejezetében szabályozott eljárásokban, így a fizetési meghagyásos eljárásban sem.
A jogszabályi rendelkezés szerint a választott-bírósági eljárást csak peres eljárás helyett lehet kikötni. Figyelemmel arra, hogy a fizetési meghagyásos eljárás nemperes eljárás, az elsőfokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértve utasította el a jogosultnak a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmét, jelen esetben ugyanis van helye bírósági eljárásnak.
A fenti indokok alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a alapján alkalmazandó Pp. 252. § (2) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a fizetési meghagyás eljárás folytatására utasította.

16.
Az igényperben nem azt kell bizonyítani, hogy a lefoglalt vagyontárgyak nem az adós tulajdonát képezik - ezért a felperesnek erre vonatkozó előadásai a vizsgálat körén kívül esnek – hanem, hogy a felperesnek áll-e fenn értékesítést akadályozó joga a vagyontárgyon. Ha a felperes joga származékos, a felperesnek nemcsak saját jogát kell bizonyítania, hanem azt is, hogy ez a származékos jog olyan személytől származik, akinek magának is áll fenn olyan joga, amely az értékesítésnek akadálya.
(4.Gf.75.471/2004 – XX-XXI-XXIII.ker.Bíróság G.XXI.22.355/2003)

Alkalmazott jogszabályok: Pp.371.§.

Az alperes a K-S.Kft. ellen indult 5271845510 számú adóvégrehajtása ügyben a Budapest, XXI. Gyepsor u.1. szám alatti ingatlanon 2002.július 16. napján lefoglalt 2 db. világosbarna, négyfiókos sarokíróasztalt, 1 db. számítógép konfigurációt, monitort, klaviatúrát, alaplapot, nyomtatót, 1 db. Panasonic faxtelefont, 1 db. világosbarna kétajtós iratszekrényt, l db fekete íróasztalt, l db fekete színű, 6 személyes tárgyaló asztalt, valamint 1 db fekete bőr főnöki széket és 8. tételszám alatt ismét 1 db Panasonic faxtelefont foglalt le.
A K-S.Kft. székhelye 1998. november 30. napjától 2002. június 25. napjáig volt a Budapest, XXI. Gyepsor u. 1. szám alatt.
A felperes egy fekete színű Panasonic telefon és faxra ( KF-FT 35) G.Bélától, míg a CB 770 DC számítógép konfiguráció és nyomtatóra M.Győzőnétől mint tulajdonosoktól ingyenes, bármikor azonnali hatállyal felmondható használatot származtat 2002. január 2-i kezdőidőponttal.
A felperesi Kft.-nek és az adós K-S.Kft.-nek tagja G.Béla, aki 2002. november 21. napjától ügyvezetője a felperesi cégnek és ügyvezetője volt 1994. november 1. és 1999. november 1. közötti időszakban a K-S. Kft.-nek.

A felperes keresetében kérte a 2002. július 16. napján kelt ingófoglalási jegyzőkönyv 1- 8. tételszám alatt szereplő vagyontárgyak feloldását a foglalás alól. Arra hivatkozott, hogy az adós székhelye 2002. június 25. napjával megváltozott, a foglalás helyéről elköltözött, a fellelt ingóságok nem az adós tulajdonát képezik, hanem az oda költözni kívánó felperes tulajdonában, illetve használatában állnak. Az 1.,3.,4.,5.,6.,7. szám alattiakra tulajdonjoga, míg a 2., és 8. szám alattiakra használati joga alapján tartott igényt.
Tulajdonjogát G. Béla tanúvallomásával és a felperes fénymásolatban becsatolt állóeszköz-nyilvántartó lapjával kívánta igazolni, míg használati jogát G. Béla és M. Győzőné tanúvallomásával, valamint a becsatolt használatba adási megállapodással kísérelte meg igazolni.

Az elsőfokú bíróság a keresetet G.22.355/2003/9 számú ítéletével elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy önmagában az a tény, hogy az adós székhelye megváltozott, nem bizonyítja azt, hogy a lefoglalt ingóságok nem az ő, hanem a felperes tulajdonát képezik, annál is inkább, mert a helyiséget nem a felperes, hanem G. Béla bérelte. G. Béla tanúvallomásában tulajdonjoga keletkezését nem tudta igazolni. Ezen túlmenően G. Béla vallomását az elsőfokú bíróság elfogultnak értékelte, mivel álláspontja szerint - mint az adós tagjának is - érdeke fűződik a perbeli ingóságok végrehajtás alóli feloldásához. Ezért a tanú vallomását a bizonyítékok köréből kirekesztette.
A felperes által becsatolt állóeszköz-nyilvántartást az elsőfokú bíróság nem értékelte olyan teljes bizonyító erejű magánokiratnak, amely hitelt érdemlően bizonyítaná a felperes tulajdonjogát.
A becsatolt iratok alapján az elsőfokú bíróság a használati jog fennállását megállapította a kért vagyontárgyak tekintetében, azonban a feloldásról nem rendelkezett, mert a használati jog mint dologhoz- és nem tulajdonoshoz -fűződő jog az értékesítésnek nem akadálya.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, elsősorban az első fokú ítélet megváltoztatásával a kért vagyontárgyaknak a foglalás alóli feloldását, másodsorban a határozat hatályon kívül helyezését indítványozta. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elfogultnak értékelte G. Béla tanúvallomását, és kiemelte, hogy a felperes által csatolt állóeszköz-nyilvántartás hitelt érdemlően bizonyítja a tulajdonjogot.
A használati jog tekintetében is tévesnek tartotta az elsőfokú bíróság álláspontját, mert a használónak mindenképpen vissza kell szolgáltatnia a lefoglalt vagyontárgyat a tulajdonosnak, ezért az idegen vagyontárgyak a végrehajtás során törvényesen nem értékesíthetőek.
Újabb bizonyítási indítványt a fellebbezésben a felperes nem terjesztett elő.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helyben hagyását indítványozta, perköltség igénye nem volt.

A fellebbezés az alábbiak szerint nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a tényállást a felek bizonyítási indítványai körében a kellő mélységben feltárta, és az abból levont jogi következtetéseivel is egyetértett a másodfokú bíróság.

A másodfokú bíróság leszögezi , hogy az igényperben nem azt kell bizonyítani, hogy a lefoglalt vagyontárgyak nem az adós tulajdonát képezik - ezért a felperesnek erre vonatkozó előadásai a vizsgálat körén kívül esnek -hanem, hogy a felperesnek áll-e fenn értékesítést akadályozó joga a vagyontárgyon.
Ki kell emelni azt a tényt, hogy a felperes használati jogára történő utalás mint a feloldáshoz nem elegendő ok a jelen esetben azért állja meg a helyét, mert a felperes nem tudta igazolni azt a tényt, hogy akitől a használati jogát származtatja, olyan joggal rendelkezik, amely az értékesítésnek akadálya. A felperes tehát használati joga alapján rendelkezik perbeli legitimációval. azonban a keresetnek történő helyt adáshoz nemcsak saját jogát kell igazolnia, hanem azt is, hogy ez a származékos jog olyan személytől származik, akinek magának is áll fenn olyan joga, amely az értékesítésnek akadálya. Tekintettel arra, hogy a személy, akitől a használati jog származik, nem igazoltan tulajdonosa, vagy bármilyen más jogcímen birtokosa a feloldani kért ingóságoknak, és több jogot senki nem származtathat át, mint amennyivel maga is rendelkezik, a Pp. 164. § -ának (2) bekezdése értelmében helyesen értékelte úgy az elsőfokú bíróság, hogy a felperes e körben bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.

Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a tanúvallomás értékelésénél is, hiszen nem értékelhető elfogulatlan vallomásnak a végrehajtás alá vont cég tulajdonosának előadása úgy, hogy a vagyontárgyakat is saját másik cége javára kívánja feloldatni.
A becsatolt belső nyilvántartások tekintetében is megállapítható, hogy azok nemcsak ezért nem fogadhatók el, mert nem teljes bizonyító erejű magánokiraton alapulnak, hanem mint belső nyilvántartások a tulajdon keletkezésre vonatkozóan nem hordoznak információt, azok csak a birtokosnak a birtoklás és használatban tartásra vonatkozó előadását erősítik, a fél előadásának fogadhatók el.
Zárójelben megjegyzi még a másodfokú bíróság, hogy a jelen ügyben becsatolt nyilvántartás még egyedi azonosítót sem tartalmaz, így még a tárgyak azonossága sem állapítható meg.
A fenti kiegészítésekkel a másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helyben hagyta.

Budapest, 2005. március