15.
A határozott idejű bérleti szerződésben a feleknek a felmondásra vonatkozó szerződéses kikötése és az ezen alapuló felmondási jog gyakorlása – tiltó jogszabályi rendelkezés hiányában – nem jogellenes.
(3. Gf. 75981/2003 – PKKB. G. 303.572/2002)

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.200.§.(1) bek.Ptk.321.§.(1) bek. 1993. évi LXXVIII. törvény 37.§.(1) bek.

Az első fokú bíróság ítéletében az alperest 300.000,- Ft összegű bérleti díj és járulékainak megfizetésére kötelezte a felperes részére, továbbá marasztalta az eljárás költségeiben.
Az ítélet indokolásában megállapított tényállás szerint a peres felek 2001. május 17-én bérleti szerződést kötöttek a felperes kizárólagos tulajdonában álló 1132 Bp. Visegrádi u. 17. számú alatti társasházban található, 17 m2 alapterületű üzlethelyiség vonatkozásában A bérleti szerződés határozott időtartamra, 2001. május 17. napjától számított 3 évre szólt.
A bérleti díj havi összegét 100.000,- Ft-ban állapították meg. Ez az összeg az ÁFA-t tartalmazta.
A peres felek a szerződésben 3 hónapos felmondási idővel biztosították a szerződés felmondásának lehetőségét a bérlő vonatkozásában annak ellenére, hogy a szerződést határozott időtartamra kötötték.
Az alperes 2002. május 16-án a bérleti szerződést felmondta. A felmondás kezdő időpontjaként 2002, május 1. napját határozta meg, így a szerződést visszamenő hatállyal kívánta megszüntetni.
A felperes 2002. május 21-én írt levelében a felmondást 2002. augusztus 15-ei határidővel tudomásul vette, tehát a szerződésben meghatározott 3 hónapos felmondási idő figyelembevételével egyidejűleg felszólította az alperest, hogy a 2002. április hónapra járó bérleti díjat, valamint a 2002. május havi bérleti díj összegét, 200.000,- Ft-ot fizesse meg. Rögzítette, hogy az alperesnek a felmondási időre további 250.000,- Ft összegű bérleti díj hátraléka van.

Az alperes fizetési kötelezettségét nem teljesítette, így a felperes előbb fizetési meghagyással kívánta követelését érvényesíteni, majd az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban kereseti követelését 300.000,- Ft-os összegű bérleti díjtartozás, annak 2002. május 2. napjától a kifizetés napjáig járó évi 11 %-os mértékű kamata vonatkozásában tartotta fenn.

Az első fokú eljárás során bizonyítást nyert, hogy az alperes a bérleményt 2002.június hónapban elhagyta, a felperes 2002. július hónaptól azt újra bérbe tudta adni, így az alperest 2002. április, május és június havi bérleti díj, azaz összesen 300.000,- Ft megfizetésére kérte kötelezni.

Az alperes a kereset elutasítását indítványozta, már az ellentmondásában előadta, hogy a felperesnek 500.000,- Ft összegű kauciót fizetett ki, melyet a felperes nem számított bele a követelésébe. Utalt arra, hogy a felperest anyagi kár nem érte a felmondás folytán, mivel a helyiséget rövid időn belül tudta hasznosítani, ugyanakkor az alperes kénytelen volt a vállalkozásával felhagyni.

Az első fokú bíróság a felperesi keresetet megalapozottnak találta, a Ptk. 200. § (1) bekezdése alapján megállapította, hogy a peres felek a szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg. A peres felek között a Ptk. 423. §-ában szabályozott bérleti szerződés jött létre. A bérleti szerződés határidejét a peres felek 3 éves határozott időtartamban állapították meg, ugyanakkor a szerződés 8. pontjában rendelkeztek arról, hogy a bérbeadó nem jogosult 3 évig rendes felmondási jogával élni, a bérlő 500.000,- Ft összeget a szerződés aláírásával egy időben a bérbeadónak átadja, és ez az összeg a bérleti jogviszony bármilyen okból történő megszűnése esetén sem jár vissza.
Az első fokú bíróság megalapozottnak találta a felperesnek arra való hivatkozását, hogy ez a szerződéses kikötés azért került bele a szerződésbe, mert az 500.000,- Ft annak ellenértéke, hogy a felperes kötelezettséget vállalt atekintetben, hogy 3 évig rendes felmondási jogával nem jogosult élni.
Az első fokú bíróság azt a körülményt, hogy a felperes igazolta, hogy a bérleményt mikor hasznosította újra, kárenyhítési kötelezettségnek történő elégtételként értékelte. Nem fogadta el az alperes arra való hivatkozását, hogy a felperest kár nem érte, hiszen a felperes kereseti követelése nem kártérítési igény volt, hanem a bérleti szerződés időtartamára járó bérleti díj.

Az első fokú bíróság ítélete ellen annak megváltoztatása és a felperesi kereseti kérelmet elutasító döntés meghozatala érdekében az alperes nyújtott be fellebbezést.
Álláspontja szerint a határozott idejű bérleti szerződés esetében a bérbeadót rendes felmondási jog nem illeti meg. Ezzel kapcsolatban megalapozatlannak tartotta az első fokú bíróság ítéletének azon megállapítását, mely szerint az 500.000,- Ft annak ellenértéke, hogy a bérbeadó felmondási jogáról 3 éves időtartam vonatkozásában lemondott. Az alperes a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy ezen összeggel a felperes jogalap nélkül gazdagodott.
Utalt az 1993. évi LXXVIII. törvény 43. §-ához fűzött indokolásra, mely szerint határozott időre szóló bérleti szerződés esetére felmondási jog nem gyakorolható. Arra az esetre, ha a másodfokú bíróság a felperes kereseti követelését megalapozottnak tartaná, indítványozta az általa a szerződéskötéskor kifizetett 500.000,- Ft beszámításával a kereseti követelés elutasítását.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az első fokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
Hivatkozott arra, hogy a Ptk. 200. § (1) bekezdése, valamint az Ltv. 37. § (1) bekezdése értelmében a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. Ennek megfelelően a peres felek a szerződést határozott időtartamra kötötték, ugyanakkor a bérlő tekintetében rendes felmondási jogot engedélyeztek. Így az alperes szerződés felmondása miatt pusztán annyi történt, hogy a felperes a szerződésben meghatározott 3 hónapos felmondási határidőhöz ragaszkodott.

A fellebbezés nem alapos.

Az első fokú bíróság a bizonyítási eljárás során a tényállást teljes körűen feltárta, az abból levont jogi következtetése helytálló, ezért a másodfokú bíróság az első fokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy az első fokú bíróság ítéletének indokolásával is egyetértett.

A fellebbezésben foglaltakkal kapcsolatban a másodfokú bíróság az alábbiakat tartja szükségesnek megjegyezni.
Nem vitásan a felperes kereseti követelésének jogcíme bérleti díjkövetelés, mely igényét 2002. április, május, június hónapokra érvényesítette. Ugyancsak nem vitatott tény az, hogy az alperes a szerződéses jogviszony megszüntetésére irányuló szándékát a 2002. május 16-án kelt levéllel közölte a felperessel, továbbá az sem, hogy a felperes 2002. július 1. napjától újra hasznosította a helyiséget. Adott esetben a felek a szerződést határozott időre kötötték. A határozott időre kötött bérleti szerződés a határozott idő lejártával automatikusan megszűnik. A feleknek azonban módjuk van arra, hogy a határozott időre kötött szerződést a határozott idő eltelte előtt megszüntessék közös megegyezéssel vagy a szerződésben kikötött felmondással. A határozott idejű helyiségbérleti szerződés felmondására jogszabálynál fogva a bérlő csak a bérbeadó súlyos szerződésszegése esetén jogosult. Ha ennek feltételei nem állnak fent, a jogszabály nem ad lehetőséget a bérlőnek arra, hogy a bérleti szerződést egyoldalú nyilatkozattal, a rendes felmondás szabályai szerint felmondhassa. Az a körülmény azonban, hogy a bérlő a jogszabálynál fogva ilyen felmondásra nem jogosult, még nem jelenti egyúttal azt is, hogy a felmondás jogát a felek a szerződésükben egyező akarattal nem köthetik ki. A helyiségbérleti szerződés felmondására is irányadó a Ptk. 321. § (1) bekezdésében írt szabály, mely szerint aki a szerződésnél vagy jogszabálynál fogva felmondásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett jognyilatkozattal gyakorolhatja. Tiltó jogszabályi rendelkezés hiányában a felek felmondásra vonatkozó szerződéses kikötése, következésképpen a szerződésen alapuló felmondási jog gyakorlása nem jogellenes.

A szerződés megszövegezéséből a másodfokú bíróság arra a következtetésre, jutott, hogy a peres feleknek a szerződéskötéskori akarata arra irányult, hogy amennyiben az alperesnek az üzleti vállalkozása mégsem járna sikerrel, módja legyen a jogviszony határozott idő előtti megszüntetésre. Ugyanakkor a 3 hónapos felmondási idő kikötése lehetőséget ad a felperesnek is arra, hogy új bérlőt keressen, illetőleg egyéb úton a bérleményt hasznosítsa.
A peres felek a szerződésben egyértelműen kikötötték, hogy az alperes által átadott 500.000,- Ft a szerződés bármilyen címen történő megszűnése esetén sem jár vissza. Ezzel kapcsolatban megjegyzi a másodfokú bíróság azt is, hogy az 1999. évi CX törvény 42. §-a szerint a 2001. január 1. napját követően indult ügyekben a Pp. 247. § (3) bekezdését kell alkalmazni, mely értelemben a másodfokú eljárásban beszámítási kifogást csak akkor lehet előterjeszteni, ha azt az ellenfél elismeri, vagy ha a beszámítani kért követelés az első fokú tárgyalás berekesztését követően járt le. Jelen esetben az alperesnek a fellebbezésében előterjesztett beszámítási kifogása tekintetében ezen feltételek nem állnak fenn.
A fellebbezésben felhozott indokok alapján a másodfokú bíróság nem talált alapot az első fokú bíróság érdemben helyes ítéletének a megváltoztatására.

16.
A védelmi fokozat vállalása és az e körben részletezett biztonságtechnikai előírások a kármegelőzési teendők körébe esnek, s azok nem teljesítése a biztosító fizetési kötelezettség alóli mentesülését eredményezi.
(2.Gf.75.348/2003 – PKKB. G.308.703/1998)

Alkalmazott jogszabályok: Ptk.555.§.(1) bek. 556.§.(1) és (2) bek.

A felperes keresetében 1.989.755 Ft biztosítási összeg és annak 1997. szeptember 13-tól a kifizetés napjáig járó évi 20 %-os késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperes a felek között fennálló vagyonbiztosítási szerződés alapján 500.000,- Ft-ot fizetett a felperesi italdiszkontba történt betörést követően, a felperes további kárának megtérítésétől azonban elzárkózott. A felperes hangsúlyozta, hogy a biztosítási kötvény szerint a biztosítási összeg felső határa 8.500.000 Ft, ugyanakkor állította, hogy a biztosítási ajánlaton a betöréses lopás és rablás rovatban a vállalt védelmi fokozat nincs kitöltve; álláspontja szerint a kötvény és az ajánlat a biztosítási összeg tekintetében eltér, így az ajánlat az érvényes. A tárgyalás berekesztése előtt a kötvény és az ajánlat eltérését abban látta, hogy csak az ajánlaton van feltüntetve a védelmi fokozat vállalásától függően a biztosítási összeg felső határa.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta a biztosítási szerződésnek a felperes által állított tartalmát és kijelentette, hogy a felperes által aláírt ajánlati, példány egyértelműen tartalmazza a részleges mechanikai védelmi fokozat vállalását. Előadta, hogy a felperesi ingatlan a betörés időpontjában csak alapfokú védelemmel rendelkezett, ezért az e fokozatra járó biztosítási összeget, 500.000,- Ft-ot fizetett meg a felperesnek.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 90.000 Ft perköltséget. Kötelezte továbbá a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a Fővárosi Illetékhivatal külön felhívására az állam javára 119.390 Ft eljárási illetéket.
Az irányadó tényállás szerint a peres felek között 1997. február 19. napjától Mester Vagyonbiztosítási Szerződés állt fenn a felperes által működtetett italdiszkontra. A kockázatviselés helyére 1997. szeptember 13-ról 14-re virradó éjszaka ismeretlen tettes behatolt és onnan 2.484.755 Ft értékű árukészletet eltulajdonított, valamint 5.000 Ft rongálási kárt okozott. Az illetékes rendőrhatóság a nyomozást megszüntette. Az alperes 1997. szeptember 17-i kárfelvételi jegyzőkönyve alapján az alperes az italdiszkont védelmi fokozatát alapfokúnak minősítette és a felperesi kárbejelentés alapján 500.000 Ft-ot fizetett meg.
Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a bizonyítási eljárás adatai megcáfolták azon felperesi előadást, mely szerint védelmi fokozat megjelölését nem tartalmazó munkapéldány állt csak a felperes rendelkezésére; ezzel szemben a felperesi ügyvezető a munkapéldányon kívül az utóbb elkészült teljes ajánlatból is kapott. Ehhez képest a felperes alaptalanul hivatkozott a kötvény és az ajánlat eltérésére. Az ajánlatot és a kötvényt egyébként sem lehet a felperes által előadott módon külön kezelni, arra is figyelemmel, hogy a kötvény maga is utal az ajánlatra, az ajánlati részletezőre, a külön feltételekre és záradékokra.
Az elsőfokú bíróság kifejtette továbbá, hogy a felperes által vállalt védelmi fokozatnak a káresemény időpontjában kellett teljesülnie, ez ….. nem valósult meg, a kárszakértő megállapítása szerint a felperes üzletében csak alapfokú védelem volt. A perbeli esetben a védelmi fokozat vállalása és az e körben részletezett biztonságtechnikai előírások a kármegelőzési teendők körébe esnek, amelyek nem teljesítése a biztosító fizetési kötelezettség alóli mentesülését eredményezi (Ptk. 555. § (1) bek., 556. § (1) és (2) bek., Általános Vagyonbiztosítási Féltételek X.3. pont). Mindezek alapján a felperes csak az általa megvalósított biztonságtechnikai feltételek szerinti kártérítésre jogosult, amelyet az alperes a pert megelőzően már megfizetett.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, amelyben az ítélet megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte.
Fellebbezésében elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a perbeli kötvény és ajánlat tartalma egymástól eltér a kártérítési összeg vonatkozásában, nevezetesen a kötvény szerint a készletek, áruk 6.000.000 Ft-ra vannak biztosítva, míg az ajánlatban részleges védelmi fokozat van megjelölve, nem állandóan lakott objektum esetén 500.000 Ft-os felső határral. A biztosítási szerződés tehát a Ptk. 538. § (1) bek. második mondata szerint a kötvény tartalma szerint jött létre, azaz a biztosító felelőssége 6.000.000 Ft erejéig fennáll.
Másodlagosan arra hivatkozott, hogy a biztosítási ügynök az ajánlaton a részleges védelmi fokozatot jelölte meg, viszont az alperes az alapfokú védelem szerinti összeget térítette; részleges védelmi fokozat és állandóan lakott objektum esetén azonban a kifizetés felső határa 3.000.000 Ft.

Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A fellebbezés alaptalan.

Az elsőfokú bíróság a tényállást az ügy eldöntéséhez szükséges mértékig feltárta és abból helyes következtetéssel megalapozott ítéleti döntésre jutott. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bek. alapján - utalással a 254. § (3) bekezdésére – helybenhagyta.

A felperes fellebbezési előadásával kapcsolatban a másodfokú bíróság a következőkre mutat rá:
Az elsőfokú bíróság helyesen utalt arra, hogy a perbeli biztosítási szerződés tartalmát az ajánlat, az ajánlati részletező, a részletes biztosítási feltételek és a záradékok figyelembe vételével kell megállapítani. Az ajánlaton a szerződő felperes igazolta, hogy annak másolatát, továbbá a szerződési feltételeket és záradékokat elfogadta és átvette. Tudomásul vette, hogy betöréses lopás esetén a biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kár időpontjában ténylegesen meglévő és működő védelmi fokozat szerinti határösszegig terjed, továbbá a védelmi fokozatok meghatározását tartalmazó vagyonvédelmi előírásokat elfogadta és átvette. Az ajánlat egyértelműen tartalmazza, hogy állandóan lakott objektum esetén a kártérítési összeg felső határa betöréses lopásnál alapfokú védelmi fokozatban nem Budapesten 500.000 Ft, részleges védelmi fokozatnál 3.000.000 Ft, teljeskörű védelmi fokozatnál 20.000.000 Ft.
Ennek megfelelően a felperest akkor illethetné meg a 3.000.000 Ft biztosítási összeg, amennyiben a perben bizonyította volna, hogy az alperesi kárszakértő megállapításával ellentétben nem alapfokú, hanem részleges védelmi fokozat állt fenn a biztosított ingatlanon; a 6.000.000 Ft-os készletérték pedig a teljeskörű védelmi fokozat fennállása esetén térülne. Ilyen körülményre azonban a felperes nem is hivatkozott.

Ettől eltérő kérdés a biztosítási összeg kérdése, amely a Ptk. 549. §-a értelmében nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy valóságos értékét, és vonatkozik reá a Ptk. 553. § (2) bek., illetőleg 554. §-a. A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatásának felső határát jelenti, ugyanakkor meghatározása nem jelenti azt, hogy más feltételeknek a kifizetéshez nem kellene teljesülniük.
Téves az a felperesi érvelés is, hogy miután az ajánlatban részleges védelmi fokozat került feltüntetésre, az ahhoz tartozó biztosítási összeg jár a felperesnek. Éppen fordítva, a részleges fokozat feltételeinek kellett volna a valóságban teljesülniük ahhoz, hogy a kapcsolódó biztosítási összeghez hozzájusson a felperes.

17.
A biztosításközvetítői tevékenység tartalmát nem befolyásolja az a körülmény, hogy a biztosításközvetítő megbízója a biztosítási szerződés megkötése érdekében közbeszerzési eljárást köteles lefolytatni. A közbeszerzési eljárás nem zárja ki a közvetítő alkuszi díjigényét.
(2.Gf.76.556/2003 - PKKB. G.303.563/2002)

Alkalmazott jogszabályok:1995. évi XCVI. törvény 32.§.(1) bek. 1995. évi XI. törvény 31.§.

A perben nem álló Magyar Rádió Rt. 1991. március 29-ei írásbeli nyilatkozatával felhatalmazta a felperest, hogy biztosítási érdekei képviseletét valamennyi biztosítótársaságnál lássa el. A felperes meghatalmazása kiterjedt a megfelelő biztosítási fedezetek kialakítására vonatkozó összes tárgyalásra, valamint a biztosítási szerződések létrejötte esetén az azzal kapcsolatos tevékenységre, beleértve a kárrendezéssel kapcsolatos ügyintézést is. Az okiratban rögzítésre került az is, hogy a felperes a megjelölt tevékenységéért a megbízótól semmiféle költségtérítést nem igényelhet.
A felperessel 1998. március 20-án kötött megállapodásban a Magyar Rádió visszavonta a korábban adott meghatalmazását, mely helyett a felek új megállapodást kötöttek. Ebben a megbízó felhatalmazta a felperest, hogy - a biztosítási tender eredményhirdetése alapján - készítse elő a vagyon és az ehhez kapcsolódó kockázatok, valamint a megbízó tulajdonában lévő járművek casco és kötelező felelősségbiztosításra vonatkozó szerződéseinek a megjelölt biztosítókkal való megkötését. Felkérte továbbá a felperest a megállapodásban nem részletezett biztosítási ügyek szakmai előkészítésére, folyamatos aktualizálására és a biztosítókkal való kapcsolattartásra. A megállapodás feljogosította a felperest újabb biztosítási ajánlatok bekérésére, melyek elfogadásáról a megbízó volt jogosult dönteni. Rögzítésre került továbbá, hogy a felperest a megbízó részére végzett alkuszi tevékenységéért külön díjazás nem illeti meg, felmerült költségeit a biztosítóktól kapott költségtérítés fedezi. A hivatkozott megállapodást a szerződő felek határozatlan időre kötötték.
A hivatkozott megállapodáson túl a Magyar Rádió 2000. december 7-én kelt levelében írásban felhívta a felperest az intézmény biztosításának tenderkiírásával kapcsolatos feladatokban való részvételre, ezen belül arra, hogy a Magyar Rádió Rt. és a T. Kft. ajánlati felhívásának előkészítésében tevőlegesen működjön közre.

Időközben a peres felek között 1996. augusztus 6-án megállapodás jött létre arra vonatkozóan, hogy az abban foglalt alkuszi kötelezettség teljesítése esetén a felperes jutalékot és költségtérítést magában foglaló díjazásra jogosult. Az ezen megállapodás alapján létrejövő szerződéseket illetően az alkusz feladatai között szerepel az ügyfelei biztosítási igényeinek felmérése, ezeknek a rendelkezésre álló biztosítási módozatokkal való összevetése, ennek alapján a biztosítási igény szakszerű megfogalmazása és az ezzel összefüggő valamennyi információnak a biztosító részére való továbbítása. Az alkusz feladatát képezi továbbá ügyfelei megbízásából egyedi szerződéstervezetek kidolgozása, illetve új biztosítási módozatok kimunkálására szóló javaslattétel. Ezenfelül az ügyfél megbízásából biztosítási ajánlatot dolgoz ki (segítséget nyújt az ügyfélnek a biztosítási ajánlat elkészítéséhez), melyet meghatározott határidőn belül a biztosítóhoz eljuttat. Ellenőrzi továbbá a biztosító által kiállított biztosítási okmányokat, azokat összeveti az ajánlattal és továbbítja a biztosított részére. A biztosítási szerződés létrejöttét követően pedig állományápolási és állományvédelmi tevékenységet fejt ki. Ugyanakkor a megállapodásban foglaltak szerint a biztosító az alkuszt az ügyfél képviselőjének tekinti és így a megkötendő, illetőleg a már létrejött biztosítási szerződésre vonatkozó nyilatkozatát az ügyfél felé az alkusz útján továbbítja és az ügyfelet az alkusz útján hívja fel nyilatkozattételre. A létrejött biztosítási szerződések után a biztosító az alkusz részére az általa végzett feladatok ellenértékeként a díj beérkezésétől függően előre meghatározott díjazást fizet. A peres felek közti megállapodás 4.8. pontja akként rendelkezik, hogy abban az esetben, ha a biztosítási szerződés közvetlenül a biztosító és a biztosított között kerül megkötésre, de az alkusz megbízási szerződéssel bizonyítja, hogy a szerződéskötést ő kezdeményezte, a biztosító az alkusznak az általa közvetített biztosítási szerződésekre vonatkozó díjazást fizet.

A Magyar Rádió Rt. munkavállalói javára balesetbiztosítási szerződést kívánt kötni, erre vonatkozóan 2000. novemberében közbeszerzési eljárás kiírását határozta el, melynek lebonyolítását a T. Kft. végezte. Az ajánlati kiírás elkészítésében a már hivatkozott felkérés alapján a felperesi társaság is közreműködött. A tenderkiírás a biztosítók és a Rádió közti kapcsolattartásra a felperest jelölte ki.
Az alperes a közbeszerzési eljárás során 2001. február 9-én "Nyilatkozat és egyösszegű árajánlat"-ot nyújtott be, majd február 12-én előzetes díjajánlatban részletezte a csoportos balesetbiztosításon belüli kockázatokhoz tartozó biztosítási összeget, valamint megjelölte az arra vonatkozó biztosítási díjigényét.
A balesetbiztosításra vonatkozó tender nyertese az alperes lett, akivel a felperes a biztosítási szerződés megkötése, valamint annak tartalmi feltételei kialakítása érdekében egyeztetést folytatott. Ennek eredményeképpen az alperes és a Magyar Rádió között 2001. március 19-én keretszerződés jött létre a GB 160 Csoportos Élet-, Baleset és Egészségbiztosítási módozatra. A keretszerződés a biztosítóval való kapcsolattartásra a szerződő részéről a felperesi társaságot jelölte meg.
A felperes a perbeli biztosítási szerződésben meghatározott 2.754.000 Ft éves állománydíj után járó alkuszi jutalékának megfizetésére az alperest több alkalommal is eredménytelenül szólította fel, ezért 550.800 Ft és járulékaira vonatkozóan fizetési meghagyás kibocsátását kérte.

A kötelezett ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes a 2001. április 1. és 2002. március 31-e közti időszakra vonatkozó állománydíj után az alperest 550.800 Ft brókeri jutalék megfizetésére kérte kötelezni, mely után 2001. április 1-től évi 11 %-os mértékű kamatigényt is előterjesztett. Arra hivatkozott, hogy 1991. áprilisától 2001. november 30-áig a Magyar Rádió Rt. biztosítási brókere volt, melyre figyelemmel a perbeli biztosítási szerződést illetően is -a közbeszerzési eljárás tényétől függetlenül- alkuszi tevékenységet fejtett ki. Tevékenysége a közbeszerzési eljárásban is kiterjedt a biztosítási igények pontos megfogalmazására, az ajánlattételhez szükséges információk összeállítására és a biztosítók részéről felmerült kérdések szakszerű megválaszolásának előkészítésére. Emellett az eredményhirdetést követően részt vett a megkötésre kerülő szerződések előkészítésében és azok gondozásában, a díjszámlák továbbításában és a díjkiegyenlítés folyamatos ellenőrzésében.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő Magyar Rádió Rt. tevékenysége irányult a szerződés létrehozására, hiszen az ajánlattételi felhívást is a Rádió tette közzé, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos tartalmi elvárásait is ő határozta meg. Az a körülmény, hogy a felperes a szerződés megszövegezése során az alperessel együttműködött, nem értékelhető a biztosítási szerződés létrehozására közvetlenül irányuló tevékenységnek, ezért az alperestől díjazást nem igényelhet. Álláspontja szerint közbeszerzési eljárás esetén az alkusz közvetítő tevékenysége a megbízó által közvetlenül tett ajánlatkérő felhívás miatt nem érvényesülhet, a felperes a közbeszerzési eljárásban a megbízó szaktanácsadójaként járhatott el.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 550.800 Ft-ot és ennek 2001. április 1-től 2001. december 31-ig évi 11 %-os, ezt követően pedig a kifizetés napjáig az éves költségvetési törvényben az adott időszakra vonatkozóan meghatározott mértékű késedelmi kamatát és 60.100 Ft perköltséget. Megállapította, hogy a felperes hitelt érdemlő módon bizonyította, hogy a Magyar Rádió Rt-től biztosításközvetítői tevékenység ellátására vonatkozó megbízással rendelkezett, melynek tartama alatt került sor a közbeszerzési eljárás meghirdetésére. Ugyancsak bizonyította, hogy a közbeszerzési eljárás keretében is rendelkezett a közreműködésre vonatkozó megbízással, a közbeszerzési eljárásban a megbízó igényeinek megfelelően részt vett, abban közreműködött, illetve tanácsadóként járt el. Tevékenysége megfelelt az 1995. évi XCVI. tv. 32. § (1) bekezdésében meghatározott biztosítási alkusz fogalmának. A felperes - az alperes által sem vitatottan - részt vett a biztosítási szerződés előkészítésében, a szerződés megkötésében közreműködött, továbbá felhatalmazással rendelkezett arra is, hogy megbízója igényeit a szerződéskötést követően is érvényesítse, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek teljesítésében és lebonyolításában részt vegyen.
Nem értett egyet azon alperesi védekezéssel, hogy a felperes említett közreműködése nem minősül alkuszi tevékenységnek, továbbá, hogy a közbeszerzési eljárás kizárja, hogy a felperes az említett közreműködéséért jutalékban részesüljön. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a közbeszerzésekről szóló 1995. évi X1. tv. 31. §-a előírja, hogy a közbeszerzési eljárásban az ajánlati és részvételi felhívás, a dokumentáció előkészítése, valamint az ajánlatok értékelése során az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyeknek megfelelő szakértelemmel kell rendelkezniük. Ennek megfelelően a közbeszerzési eljárásban ajánlattévő Magyar Rádió Rt. a vele megbízási jogviszonyban álló, megfelelő szakértelemmel rendelkező felperest bízta meg az eljárásban történő tevékeny közreműködéssel. A közbeszerzési eljárás tisztasága jelen esetben nem kérdőjelezhető meg, mivel a felperes akként nyilatkozott, hogy az eljárásban ajánlattevőként vagy alvállalkozóként nem vett részt.
Az elsőfokú bíróság osztotta a felperes azon álláspontját, hogy a perbeli biztosítási szerződést illetően a törvényben meghatározott alkuszi tevékenységet elvégezte, a közbeszerzési eljárásban való közreműködésre konkrét megbízással rendelkezett, melyet a Magyar Rádió Rt. a tenderkiírásban is szerepeltetett, ezenkívül a szerződéskötés előkészítésében folyamatosan részt vett. A tenderkiírásnak megfelelően folyamatosan tartotta a kapcsolatot az alperessel mint ajánlattevővel, közreműködött a szerződéskötésben is, illetve a megbízó szaktanácsadójaként eljárt. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes tevékenysége mindenben megfelelt a biztosítási alkuszra vonatkozó jogszabályi előírásoknak, ezért a biztosításközvetítői jutalék megilleti. Az összegszerűségre vonatkozó döntését arra alapította, hogy a keresetben megjelölt összeget az alperes nem vitatta.
Az alperes kamatfizetési kötelezettségét a Ptk. 232. § (1) és (2) bekezdésére alapította, melynek mértékét -a keresettől részben eltérően- a 2000. évi LXXXVIII. tv. 3. § (3) bekezdésére hivatkozással állapította meg. A pervesztes alperest a Pp. 77. §-a, illetve a 78. § (1) bekezdésének felhívásával kötelezte a felperes perköltségének megfizetésére.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be, melyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen ítélte meg a felperes által kifejtett tevékenységet és ebből következően tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes köteles részére jutalékot fizetni. Azt változatlanul nem vitatta, hogy a felperes a Magyar Rádió Rt. javára fejtett ki tevékenységet, ezt azonban nem biztosításközvetítői, hanem tanácsadói, illetve szakértői tevékenységnek értékelte. Kifejtette, hogy a közbeszerzési törvény 1996. január 1-jei hatálybalépésével a felperes biztosításközvetítői tevékenységre vonatkozó megbízása lényegében kiüresedett, minthogy megbízója a biztosítási szolgáltatásokat is a közbeszerzési eljárás során volt köteles beszerezni. Megjegyezte, hogy az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a felperes 1991. márciusban kapott megbízása 2001. november 30-án szűnt meg, minthogy azt az érintett felek 1998. március 20-ai megállapodásukkal szüntették meg. Ez utóbbi megállapodás a benne megjelölt biztosítási szerződések 3 éves időtartamának lejártával ugyancsak megszűnt. Ehhez képest a perbeli közbeszerzési eljárás megindításakor a felperes nem rendelkezett alkuszi tevékenység végzésére vonatkozó megbízással a Magyar Rádió Rt.-től. Az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, hogy a 2000. december 7-ei írásbeli felkérés mire vonatkozott, illetve, hogy ennek alapján a felperes rendelkezett-e érvényes alkuszi megbízással. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság az alkuszi tevékenység jogszabályban meghatározott tartalmát figyelembe véve a felperes tevékenységét nem megfelelően minősítette, minthogy az alkuszi tevékenység lényege a megbízó számára a legmegfelelőbb ajánlatot nyújtó biztosító aktív felkutatása és a vele való alku a legkedvezőbb feltételek elérése érdekében, valamint a biztosítási szerződés előkészítése és véglegesítése. A közbeszerzési eljárás szabályai a biztosító kiválasztását illetően nem engednek teret közvetítő közreműködésének. Az ajánlati felhívás és dokumentáció nem ad lehetőséget az alkusznak arra, hogy a biztosítókat megkeresse és tőlük ajánlatot kérjen. Az pedig, hogy az elbírálási szempontok is előre megadásra kerülnek, feleslegessé teszi az ajánlatok összevetésére és elemzésére vonatkozó tevékenységet.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal azon alperesi védekezést sem, hogy a közbeszerzési eljárás alapelveibe ütközne olyan közvetítő bevonása, aki díjazását a létrejött szerződés után az ajánlattevőtől kapja.
Amennyiben a felperes tevékenysége mégis díjazásra jogosító közvetítői tevékenységnek minősülne, az alperestől akkor sem igényelhetne díjazást, minthogy a felek megállapodásának 4.6. pontja kifejezetten rögzíti, hogy a felperest csak abban az esetben illeti meg jutalék, ha az együttműködési megállapodásban rögzített tevékenységeket ellátta.

A felperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Rámutatott, hogy a felperes alkuszi megbízása 1998. március 20-án került módosításra, melyet a Magyar Rádió Rt. 2001. december 6-án érkezett levelében mondott fel, ezért az alperes valótlanul állítja, hogy a közbeszerzési eljárás megindításakor a felperes nem rendelkezett érvényes alkuszi megbízással. A felperesi tevékenységet illetően rámutatott, hogy az alperes per tárgyát képező ajánlata csak előzetes ajánlatnak minősült, az annak alapján később megkötött szerződést a peres felek szorosan együttműködve alakították ki. A felperes formailag is részt vett a felek álláspontjának közelítésében, a megegyezés tartalmi kimunkálásában. Tevékenysége során mindenben eleget tett az alperessel kötött megállapodásban foglaltaknak, a balesetbiztosítás "egyedi szerződés kidolgozása útján" került elhelyezésre.
Álláspontja szerint a közbeszerzési eljárás és a biztosítási alkusz igénybevétele nem mond ellent egymásnak. A felperes a közbeszerzési eljárás lebonyolítójának díjmentesen nyújtott segítséget, ezért tevékenysége a közbeszerzési eljárás alapelveibe nem ütközhet. Megjegyezte azt is, hogy a felek közti megállapodás nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy az alkusznak minden esetben egyidejűleg kellene teljesítenie a szerződésben megjelölt valamennyi alkuszi feladatot.

A felperes a fellebbezési tárgyaláson akként nyilatkozott, hogy keresetét az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltak szerint tartja fenn.

A fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság a perben releváns tényállást helyesen állapította meg, azt a másodfokú bíróság -ítéletében foglaltak szerint- csak megfelelően pontosította. Az így megállapított tényállásra alapítottan az elsőfokú bíróság a felperesi keresetet illetően helyes jogkövetkeztetésre jutott.

A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel a másodfokú bíróság az alábbiakat fejti ki. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható volt, hogy az alperes tévesen hivatkozott arra, miszerint a felperes és a Magyar Rádió Rt. között a közbeszerzési eljárás időtartama alatt érvényes biztosítás-közvetítői szerződés nem volt hatályban. Az 1991. március 29-ei felhatalmazás helyett kötött 1998. március 20-ai megállapodás ugyanis nemcsak az abban konkrétan megjelölt kockázatokra és biztosítótársaságokra vonatkozott, hanem a felperes részére általános jellegű megbízást adott további biztosítási szerződések közvetítésére azzal, hogy a megállapodásban nem részletezett biztosítási ügyek szakmai előkészítésére, folyamatos aktualizálására és a biztosítókkal való kapcsolattartásra vonatkozó megbízás mellett feljogosította a felperest újabb biztosítási ajánlatok bekérésére is. Ezen általános jelleggel adott megbízást a Rádió 2000. december 7-ei keltű levele konkretizálta oly módon, hogy a felperest -a közbeszerzési eljárás keretében lebonyolítandó- balesetbiztosítási szerződés megkötése érdekében kifejtendő tevékenységre hívta fel. Mindezek alapján tényként volt megállapítható, hogy a felperes a perbeli közbeszerzési eljárás tartama alatt a Magyar Rádió Rt.-től érvényes és hatályos biztosításközvetítői megbízással rendelkezett.
A rendelkezésre álló bizonyítékokból az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a perbeli balesetbiztosítási szerződés megkötése kapcsán alkuszi tevékenységet fejtett ki. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperesnek a perbeli biztosítási szerződés kapcsán kifejtett alkuszi tevékenységét nem érinti az a körülmény, hogy a Magyar Rádió Rt.-nek a megkötendő biztosítási szerződést illetően közbeszerzési eljárást kellett lefolytatnia. Ez a közbeszerzési eljárás a felperes tevékenységét illetően csak technikai jellegűnek minősül, az alkuszi tevékenység tartalmát nem befolyásolta, az adott esetben a biztosítás-közvetítői tevékenység kifejtését nem korlátozta. A közbeszerzési eljárás ugyanis azt jelentette, hogy a felperes közvetítésével megfogalmazott ajánlati felhívásnak és dokumentációnak megfelelő pályázatot benyújtó biztosítók közül a legkedvezőbb ajánlatot tévő alperesi biztosító kiválasztása kapcsán ugyanolyan alkuszi tevékenységet végzett, mintha a megbízója közbeszerzési eljárás lefolytatására nem lett volna köteles.

Ugyancsak nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a felperes alkuszi közreműködését nem értékelte a közbeszerzési eljárás alapelveibe ütközőnek. Az a körülmény, hogy a felperes a perbeli biztosítási szerződés közvetítése során technikai jellegűnek tekintendő közbeszerzési eljárás keretében fejtette ki tevékenységét, ő maga nem minősült a közbeszerzési eljárásra kötelezett Magyar Rádió Rt.-vel és a pályázat résztvevőivel szemben olyan félnek, akire a közbeszerzési eljárás eredménye az eljárás tárgyát képező szerződés vonatkozásában kihatna, minthogy sem közvetlenül, sem közvetve nem minősült pályázónak. Az pedig, hogy az ily módon közvetített szerződés megkötését követően a nyertes biztosítótársaságtól alkuszi jutalékra volt jogosult, szintén nem érinti a közbeszerzési eljárás tisztaságát, különös tekintettel arra, hogy a felperes vélhetően nemcsak az alperessel kötött megállapodást az alkuszként őt megillető díjazásról. A már hivatkozott biztosítási törvény egyértelműen meghatározza, hogy az alkusz az általa közvetített biztosítási szerződés létrejöttével a szerződést kötő biztosítótól díjazásra jogosult. Ehhez képest nem ütközik semmilyen jogszabályi előírásba, ha a biztosításközvetítő a megbízójával szerződő biztosító kiválasztásában akár közvetlenül, akár a perbeli közbeszerzési eljárás keretében vesz részt, közvetítői tevékenysége technikai kifejtésének módját a tv. nem szabályozza.

Ugyancsak alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a felperes csak akkor lenne jogosult az alperesi biztosítótól díjazásra, ha a felek megállapodásában megjelölt kötelezettségeit maradéktalanul ellátta volna. A felperes helyesen mutatott rá ellenkérelmében arra, hogy a biztosításközvetítői tevékenység tartalma mindig a közvetített szerződés jellegéhez igazodik, ehhez képest a közvetítői tevékenység maradéktalan ellátása nem minden esetben igényli a megállapodásban felsorolt valamennyi tevékenység kifejtését.

Az alperesnek sem az elsőfokú, sem a fellebbezési eljárásban összegszerű kifogása nem volt, ezért a másodfokú bíróság e vonatkozásban nem vizsgálódott.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező része az indokolásában foglaltakkal ellentétben nem tükrözi, hogy a kamat mértékére vonatozóan a kereseti kérelemtől részben eltérő döntésre került sor, azonban a felperes a fellebbezési eljárásban keresetét az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltak szerint módosította, ily módon ezen eljárási szabálysértés kiküszöbölődött.
Mindezekből következően a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. Az alaptalanul fellebbező alperest a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperes - mérlegeléssel megállapított - fellebbezési perköltségének megfizetésére.

18.
A felszámolás elrendelésének a Cégközlönyben való közzétételét követően a pénzintézet is csak a felszámoló rendelkezésére teljesíthet kifizetést. Nem a felszámoló rendelkezésére történt kifizetés miatti kártérítési felelősségét nem menti az a körülmény, hogy a kifizetést megelőzően a pénzintézet sem a felszámolást elrendelő bíróságtól, sem a felszámolótól közvetlen értesítést nem kapott. (2.Gf.75.734/2003 – PKKB. G.303.744/2002)

Alkalmazott jogszabályok: Cstv.34.§.(2) bek. 6/1997.(MK.61.) MNB rendelk.4.§. 27.§.(9) bek. Ctv.3.§.(1) bek. 7.§.(1) bek. (3) bek. h/ pont, 10.§.(1) bek. 32.§.(1) bek. Ptk.529.§.(1) bek.

Az alperes gyöngyösi fiókja 1999. december 8-tól 2002. augusztus 30-ig vezette a felperes pénzforgalmi bankszámláját. A felperes 2001. június 15-i kezdő időponttal felszámolás alatt áll. A felszámolási eljárás megindításának közzétételéről szóló határozat a Cégközlöny 2001. július 26-i számában jelent meg. Az alperes 2001. augusztus 3-án 360.000 Ft összegű készpénzkifizetést teljesített O.Zoltán részére, aki a felperesnek 2000. április 15. napjáig ügyvezetője, 2000. június 15. napjáig pedig tagja volt és aki az alperesnél elfekvő aláírás-bejelentőkarton alapján a bankszámla felett T.Kálmán Péter mellett külön-külön-rendelkezhetett.

A felperes keresetében 360.000 Ft tőke és annak 2001. augusztus 3-tól a kifizetésig járó, a költségvetési törvényben meghatározott késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 318. és 339. §-a felhívásával, utalással az 1991:IL. tv. (Cstv.) 38. §-ára és a megjelölt pénzforgalmi jogszabályokra. Előadta, hogy a felperesi cég képviselője nem teljesítette a Cstv-ben előírt kötelezettségeit, ezért a felszámoló nem rendelkezett adatokkal a cég bankszámláiról, így a perbeli bankszámláról és pénzfelvételről is csak utóbb értesült. Álláspontja szerint azonban az alperes a felszámolási eljárás elrendeléséről szóló határozatnak a Cégközlönyben való közzétételével értesülhetett a felszámolási eljárásról, és ettől kezdődően csak a felszámoló rendelkezésére teljesíthetett volna kifizetést a felperesi bankszámláról. A perbeli kifizetés azonban nem a felszámoló rendelkezése alapján történt, azaz jogosulatlannak minősül, amivel a felperesnek a felszámolás körébe tartozó vagyona csökkent, kára keletkezett.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy sem a felszámolást elrendelő bíróság nem értesítette a felszámolási eljárás elrendeléséről, sem a felszámolótól nem kapott értesítést, olyan jogszabályi kötelezettsége pedig nincsen, hogy figyelje a bankszámla-tulajdonosok esetleges felszámolási eljárásának elrendelését. Úgy vélte, hogy a kár a felszámolást elrendelő bíróság, a felszámolás alá került cég képviselői és a felszámoló eljárása folytán következett be.
Az elsőfokú bíróság által tanúként meghallgatott O.Zoltán azt vallotta, hogy 2001. augusztus 3-án F.Zsigmond felperesi ügyvezető kérésére vette fel a 360.000 Ft-ot és azt nevezettnek még aznap átadta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 21.600 Ft illetéket.
Döntését azzal indokolta, hogy az alperes jogszerűen járt el, amikor a bankszámla felett rendelkezni jogosult személy részére készpénzkifizetést teljesített; a felperes által hivatkozott jogszabályokat az alperes nem sértette meg és egyébként sem tanúsított jogellenes magatartást. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperesi hitelintézet kellő gondosság mellett tudomást szerezhetett volna a hirdetményből a felperes elleni felszámolási eljárásról. Az alperes a kifizetést a hirdetmény közzétételétől számított 8. naptári napon teljesítette az arra jogosult személynek. Ezért a felperesnek a Ptk. 318. és 339. §-ára alapított kartérítési igénye megalapozatlan. Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy a felszámolást elrendelő bíróságtól, ennek hiányában pedig a felszámolótól kellett volna értesítést kapnia a felszámolási eljárásról.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, amelyben az ítélet megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Továbbra is állította, hogy az alperes a Cégközlönyben történt megjelenéssel egyidejűleg értesült a felperes felszámolásáról, így a felhívott jogszabályok alapján az ezt követően teljesített perbeli kifizetése jogtalan volt, amivel a felperesnek felróható módon kárt okozott. Érvelését a Cstv. 34. § (2) bekezdésére, a 6/1997. (MK 61.) MNB rendelkezés 27. § (9) bekezdésére, továbbá a Ctv. 7. § (1) bekezdésére és 10. § (1) bekezdésére alapította.

Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Az elsőfokú eljárásban már kifejtett álláspontját fenntartva úgy vélte, hogy a felszámolási hirdetmény közzététele nem minősül az alperes felé történt értesítésnek.

A fellebbezés alapos.

Az elsőfokú bíróság a tényállást feltárta, azonban az abból levont jogi következtetését a másodfokú bíróság nem osztja.
A csőd- és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 34. § (2) bek. értelmében a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet. A 6/1997. (MK 61.) MNB rendelkezés 4. §-a, illetőleg 27. § (9) bek. értelmében a pénzforgalmi bankszámla felett az igazolt felszámoló által bejelentett aláíró rendelkezhet.
A cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szőlő 1997:CXLV. tv. (Ctv.) 32. § (1) bek. szerint a felszámoló szervezet által kijelölt, a felszámolás alatt álló cégnél cégjegyzési joggal rendelkező személy adatait a felszámolónak be kell jelentenie a cégbíróságnak.
Az idézett jogszabályi előírások alapján tényként állapítható meg, hogy a perbeli kifizetéssel az alperes jogosulatlan személy rendelkezését fogadta e1, a Ptk. 529. §. (1) bekezdésében írtakkal szemben nem szabályszerű megbízást teljesített. Ez tény attól függetlenül is, hogy az alperes tudott-e vagy tudnia kellett volna-e a felperes felszámolásáról.
A Ctv. 3. § (1) bek. szerint a közhiteles cégnyilvántartás a cégjegyzékből, valamint a cégjegyzékben szereplő adat, jog vagy tény igazolására szolgáló mellékletekből és egyéb okiratokból áll. A (2) bek. szerint a cégjegyzék adatai teljeskörűen nyilvánosak. A 7. § (1) bek. szerint a cégjegyzék adatait, illetve azok változásait a cégbíróság a Cégközlönyben, az Igazságügyi Minisztérium hivatalos lapjában hozza nyilvánosságra. Ezen túlmenően a Ctv. 7. § (3) bek. h) pontja értelmében a Cégközlönyben közzétételre kerül a felszámolás kezdete és befejezése is.
A Ctv. 10. § (1) bek. szerint a cég a cégjegyzékben bejegyzett adatra, illetve a cégnyilvántartásban szereplő -az adat igazolására szolgáló- okiratra harmadik személlyel szemben csak azt követően hivatkozhat, ha az adat a Cégközlönyben közzétételre került, kivéve, ha bizonyítja, hogy a harmadik személy az adatot, illetve okiratot már korábban ismerte. A közzétételt követő 16. napig a harmadik személy ugyanakkor bizonyíthatja. hogy az adat, illetve az okirat megismerésére nem volt lehetősége.
A gazdasági társaságokról szóló 1997:CXLIV. tv. (Gt.) 17. §-a szerint a gazdasági társaságokra vonatkozó, a cégnyilvántartás részét képező jogok, tények és adatok nyilvánosak és azokat a Ctv. rendelkezéseinek megfelelően a Cégközlöny című hivatalos lapban teszik közzé.
Az idézett rendelkezések alapján megállapítható, hogy a felszámolást elrendelő végzés, mint cégjegyzékben szereplő adat az alperessel szemben is a Cégközlönyben történt közzététellel egyidejűleg hatályosnak tekintendő. Az alperes tehát nem hivatkozhat sikerrel arra a körülményre, hogy a perbeli esetben a felszámolást elrendelő bíróságtól, illetőleg a felszámolótól közvetlen értesítést nem kapott a felszámolási eljárás megindításáról.
Az alperes a jogellenes magatartásával a felperesnek okozott kárt -a felperes felszámolási vagyonában bekövetkezett csökkenést- a Ptk. 310. §, 318. § (1) bek. és 339. § (1) bek. értelmében tartozik megtéríteni. A tőkeösszeg után a Ptk. 360. § (1) bekezdése szerint a károsodás bekövetkeztétől kezdődően késedelmi kamatot is kell fizetnie, amelynek mértéke a Ptk. 301. §-a, a 2000, évi LXXXVIII. tv. és az azt módosító 2001. évi LXXXVII. tv. alapján került meghatározásra.

A másodfokú bíróság a fent kifejtettekre tekintettel a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét a rendelkező részben írtak szerint változtatta meg.

19.
A szavazójegyeknek a közgyűlés többi tagja előtt egymástól élesen elkülönülő színű dobozokba történt elhelyezése nem tekinthető titkos szavazásnak, még akkor sem, ha az egyes szavazók szavazati arányának mértéke a többiek előtt nem pontosan ismert. (2.Gf.76.425/2003/4. - PKKB. G.302.641/2002)

Alkalmazott jogszabályok: 1997. évi CXLIV. törv. 47.§.

A felperes -mint az alperes részvényese- pontosított keresetében az alperes 10/2002. (VI.28.) számú közgyűlési határozatának hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint a határozat titkos szavazással született, ezért az alperesi társaság alapszabályába ütközik; az alapszabály 5.19. pontja értelmében ugyanis a közgyűlésen nyílt szavazás van és titkos szavazást csak részvényesi indítványra, a közgyűlés határozata alapján, a levezető elnök rendelhetett volna el. Kifejtette továbbá azon véleményét, hogy az alperesi társaságnak a közgyűlési határozattal elfogadott 2001. évi összevont (konszolidált) beszámolójának egyik megállapítása sérti a számvitelről szóló 2000:C. tv. 15. § (3) bekezdésében foglalt valódiság elvét és a 15. § (6) bekezdésében foglalt folytonosság elvét.
Keresetlevelében az utóbbi körben előadta, hogy a 2001. évi beszámolónak a 2001. december 31. fordulónapi állapotot kell bemutatnia, így a 2002. február 18. napi árfolyamot nem lehet figyelembe venni. Ehhez képest az éves beszámoló 19. oldal első bekezdésében az szerepel, hogy "a konszolidált mérlegben a saját részvények 121 MFt-tal csökkentek, mivel az IBUSZ Rt. részvényekre a leányvállalatok a 2001. évi egyedi mérlegeikben a 2002. február 18-i 635 Ft/db árfolyamra átszámítva összesen 120.448 eFt értékvesztést számoltak el." A felperes a perben utóbb kijelentette, hogy a továbbiakban a jogszabálysértést nem abban látja, hogy a beszámoló 2001. december 31. fordulónap utáni eseményt mutat be, hanem az idézett megállapítás azért jogszabályellenes, mert az alperes olyan árfolyamot vett figyelembe, amely nem létezik; 2002. február 18-án ugyanis nem történt kötés az alperesi társaság részvényére, ilyen árfolyam tehát nincs.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy az általa részletesen leírt módon történő szavazás, amely egyébként az alperesi társaságnál sokéves hagyomány, nem tekinthető titkos szavazásnak. A szavazás ugyanis nyíltan, a közgyűlés résztvevői előtt történik oly módon, hogy a megfelelő színű szavazócédulát (igen: piros, tartózkodás: kék, nem: sárga) a körbevitt, megfelelő színű félig nyitott dobozokba kell bedobni. A felperes második, a per folyamán módosított kifogására közölte, hogy a 2002. február 15-i, pénteki mérlegkészítési időpontban a 2002. február 15-i tőzsdei árfolyamot kellett alapul venni, ezen árfolyamok azonban csak hétfőn, 2002. február 18-án kerültek közzétételre; az elszámolás a 2002. február 18-án megjelent 2002. február 15-i 635 Ft-os árfolyamon történt meg.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 50.000 Ft ügyvédi munkadíjat.
Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy megítélése szerint a titkos szavazás a szavazófülkés szavazás lenne, amikoris az írásban leadott szavazatot ládába gyűjtik és nem tudni, ki hogyan szavazott. A perbeli viszont nyílt szavazás volt, amelynek során látható volt, hogy mely színű nyitott ládába dobják a szavazatot. Emiatt lényegtelen, hogy nem volt a szavazás módjáról közgyűlési határozat.
A felperes másik, jogszabálysértésre vonatkozó állításával kapcsolatban kifejtette, hogy a mérleg valódisága elvének megsértése kérdésében nem tud állást foglalni, mivel a mérleg összeállításával kapcsolatban a bíróság szakértelemmel nem rendelkezik, a felperes pedig bírói felhívásra nem kérte szakértő kirendelését. Ezért az összegek felülvizsgálata nem volt lehetséges, a mérleg valóságnak való megfelelését ellenőrizni nem lehetett, egyébként pedig a könyvvizsgáló záradéka a mérleg számainak valóságára utal.
A bíróság végezetül rögzítette, hogy a megfelelő dokumentumok ellenőrzéséből megállapíthatóan a közgyűlés összehívása a vonatkozó jogszabálynak és az alperes alapszabályának megfelelt, ezért a támadott határozat alaki okból nem érvénytelen.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, amelyben elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a támadott közgyűlési határozat hatályon kívül helyezését, másodlagosan -az elsőfokú ítélet helybenhagyása esetén- az ügyvédi munkadíj összegére vonatkozó ítéleti rendelkezés megváltoztatását kérte.
Fellebbezésében továbbra is állította, hogy a perbeli szavazás titkosnak minősül. Előadása szerint az elsőfokú eljárásban a felperes vitatta azt az alperes által állított tényt, mely szerint látható volt az, hogy mely színű nyitott ládába dobják a részvényesek a szavazójegyet, azonban az alperes ezt a tényt nem bizonyította a per folyamán. Véleménye szerint a nyílt szavazás megítélése során annak a körülménynek is jelentősége van, hogy a részvényesek meg tudjanak győződni a többi részvényes szavazatának mértékéről. A mérleg kérdésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az alperes abban valós tényeket köteles feltüntetni, márpedig a felperes által igazoltan nem felel meg a valóságnak az, hogy 2002. február 18-án 635 Ft volt az alperesi részvény árfolyama, ugyanis ezen a napon nem történt kötés. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a felperes előadásával a mérleg összeállítását hozta összefüggésbe. Másodlagos fellebbezési kérelmében arra hivatkozott, hogy a megállapított ügyvédi munkadíj nyilvánvalóan eltúlzott, a megállapítás pedig nem felel meg a 32/2003. (VIII.22.) IM rend. vonatkozó előírásainak; az elsőfokú bíróság legfeljebb 10.000 Ft munkadíjat állapíthatott volna meg jogszerűen.

Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

A másodfokú bíróság -az elsőfokú bírósággal egyezően- a perbeli szavazási módot a "nyílt" és a "titkos" fogalmak alá besorolásnál nyílt szavazásnak tartja. Az alperes által előadottak szerint a szavazás igen, nem, tartózkodás szerint piros, sárga, kék színű szavazójegyeknek a megfelelő színű, félig nyitott irattartóba való bedobásával történt, a közgyűlés nyilvánossága előtt. Helytállóan hivatkozott az alperes arra is, hogy a nyílt szavazással szembeni további, vagy részletes követelményeket sem a gazdasági társaságokról szóló törvény, sem az alapszabály nem határoz meg. A szavak általánosan elfogadott jelentése szerint a szavazójegyeknek a közgyűlés többi tagja előtt egymástól élesen elkülönülő színű dobozokba történt elhelyezése nem tekinthető titkos szavazásnak. Ez akkor is így van, ha az egyes szavazók szavazati arányának mértéke a többiek előtt nem pontosan ismert. A szavazás ezen módját lényegében a keresetlevél is tartalmazza és ehhez képest a felperes alaptalanul hivatkozik az alperesi bizonyítás hiányosságaira.

A felperes az elsőfokú eljárásban nem tette egyértelművé, hogy a beszámoló kérdéses kitételében alkalmazott árfolyamot vitatja-e vagy támadása pusztán arra szorítkozik, hogy a valódiság elve a 2002. február 15. napja helyett 18-a feltüntetésével sérült. A felperes ugyan a Magyar Tőkepiac vonatkozó kivonatával igazolta, hogy 2002. február 18-án nem történt kötés, ugyanakkor az alperes hasonlóképpen igazolta, hogy a 2002. február 15-i kötések a Magyar Tőkepiac február 18-i számában kerültek közzétételre. Az elsőfokú bíróság ehhez képest helyesen mutatott rá, hogy a mérleg összeállítása, a szerepeltetett összeg felülvizsgálata szakértő kirendelését tenné szükségessé. Amennyiben viszont a felperes csak a dátum előzőek szerinti elírását, illetőleg pontatlan szerepeltetését kifogásolja márpedig fellebbezéséből ez tűnik ki-, úgy az ítélet indokolását azzal kell kiegészíteni, hogy a jelen megfogalmazásbeli pontatlanság a beszámoló valódiságát nem érinti, lévén utóbbi tartalmi követelmény és adott esetben az alperes által figyelembe vett 635 Ft/db árfolyam megfelelősége.

A felperes a fellebbezési tárgyaláson akként pontosította fellebbezését, hogy az ügyvédi költségek kapcsán megjelölt jogszabályra a továbbiakban nem hivatkozik, mivel az a perbeli esetben nem alkalmazandó, ettől függetlenül az ügyvédi munkadíjjal kapcsolatos kérelmét érdemben fenntartja. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen hívta fel ítéletében a 8/2002. (III.30.) IM rendeletet. Az ügyvédi munkadíj megállapításánál végzett mérlegelésének eredményét a másodfokú bíróság is osztja, miután áttekintette az alperes perbeli beadványait, figyelembe vette azok számát és a bennük taglalt szakkérdésekkel kapcsolatban részletesen kifejtett álláspontot, továbbá azt a körülményt, hogy az ügyben három tárgyalás tartására került sor.

A fent kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Egyúttal a Pp. 78. § (1) bek. alapján kötelezte a sikertelenül fellebbező felperest az alperes fellebbezési perköltségének megfizetésére, amely az alperes jogi képviselője részére az állandó bírói gyakorlatban érvényesülő szempontok alapján, mérlegeléssel megállapított 10.000 Ft képviseleti munkadíjból áll.

20.
A fogyasztó személyében beállt változás bejelentésének elmulasztása esetén a korábbi fogyasztó neve alatt történik az áramvételezés és a díjfizetés. A bejelentési kötelezettség elmulasztása nem minősül szabálytalan áramvételezésnek. (1.Gf.75.031/2004 - PKKB. G.302.303/2002)

Alkalmazott jogszabályok: VET.50.§.(3) bek.

Az I, r. alperes 1998. december 2-án kelt szerződéssel vásárolta meg a Budapest VII. 33045/A/2 helyrajzi számú üzlet megjelölésű ingatlant. Az I. r. alperes 1998. december 18-án lépett birtokba, majd 2000. január 7-én kelt szerződéssel az üzlethelyiséget a III. r. alperesnek adta bérbe, a felek a szerződést 2000. augusztus 14-én bontották fel. Az I. r. alperes és a II. r. alperes között létrejött bérleti szerződés alapján a II. r. alperes 2000. augusztus 15-én vette át az üzlethelyiség birtokát. Az alperesek a fogyasztó személyében bekövetkezett változást a felperes felé nem jelentették be, hanem a korábbi fogyasztó nevére küldött számlákat folyamatosan fizették.
A felperes alkalmazottai 1999. február 2-án tartott ellenőrzésükön a fogyasztásmérő órát a szerződésnek megfelelő állapotban találták, majd 2000. szeptember 25-én újabb ellenőrzést tartottak, amikor megállapították, hogy a 2195907 gyártási számú fogyasztásmérő fémháza és az üveg közötti tömítőanyag hiányzott, a mérőben nagy mennyiségű műanyag forgács volt található. Rögzítették, hogy a csatlakozó berendezést, a fogyasztásmérő berendezést megrongálták, a záró-pecsétet eltávolították, a fogyasztó a fogyasztásmérő berendezés befolyásolásával vételez, a jegyzőkönyvet a II. r. alperes képviselője aláírta.
Az I. r. alperes 2001. január 10. napján kötött Általános Közüzemi Szerződést a felperessel, a korábban a fogyasztó személyében beállt változást nem jelentették be.
A felperes a jegyzőkönyv adatai alapján felemelt díjat számlázott, amelyet az alperesek felszólítás ellenére nem fizettek meg.

A felperes eredetileg szabálytalan áramvételezésre alapított keresetében kérte az I. r. II. r. és III. r. alpereseket egyetemlegesen 4.649.237,- Ft, annak 2000. október 27. napjától a kifizetésig járó mértékű kamata, valamint a perköltség megfizetésére kötelezni. Utóbb keresetének jogalapját a Villamos Energia Termeléséről, Szállításáról és Szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. tv. (VET) 50.§-ónak (3) bekezdésére alapította, mivel az alperesek a fogyasztó személyében beállt változást nem jelentették be, így szerződés nélkül vételezték a villamos energiát.

Az I. r. és II. r. alperesek érdemi ellenkérelmükben a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérték. A felperes követelésének mind a jogalapját, mind az összegszerőségét vitatták. Előadták, hogy a közüzemi szerződést nem szegték meg, a mérőberendezésen beavatkozást, illetve átalakítást nem végeztek.
A II. r. alperes tagadta, hogy a jegyzőkönyv felvételénél a képviselője jelen volt, és vitatta annak megállapításait. Arra hivatkozott, hogy a VET 50. § (3) bekezdése jelen perben nem alkalmazható, mert a fogyasztásmérő tekintetében az előző tulajdonosnak volt érvényes szerződése, ez a jogszabályhely pedig arra az esetre vonatkozik, ha egyáltalán nincs szerződés. A felperesnek azt kellene bizonyítania, hogy a mérőóra változtatásait az alperesek végezték el.
A III. r. alperes részére kirendelt ügygondnok érdemi védekezésében a kereset elutasítását kérte és arra hivatkozott, hogy a III. r. alperes 2000. január 03-tól augusztus 14-ig volt az ingatlan bérlője, de az nem állapítható meg, hogy egyáltalán birtokolta-e a helyiséget. Mivel a szabálytalan áramvételezés megállapításának időpontja 2000. szeptember 25. napja, a III. r. alperesnek nincs köze a szabálytalan áramvételezéshez.

Az elsőfokú bíróság az I. r., a II. r. és a III. r. alpereseket egyetemlegesen kötelezte 4.649.237,- Ft-nak és ennek 2000. október 27. napjától a kifizetés napjáig járó évi 12 %-os kamatának, továbbá 591.500,- Ft perköltségnek a megfizetésére.
Az ítélet indokolásában megállapította, hogy a VET. 50.§-ának (3) bekezdése értelmében a szerződés nélküli vételezés a villamos energia szabálytalan vételezésének minősül, az 51. § (1) bekezdés b) pontja szerint ennek következménye a felemelt díjfizetés. A becsatolt iratokból megállapította, hogy a Ténymegállapító Jegyzőkönyv felvételének időpontjában egyik alperes sem rendelkezett érvényes közüzemi szerződéssel, holott a Villamos Energia Közüzemi Szabályzat 9. §-ának (2) bekezdése alapján az új fogyasztónak 15 napon belül be kell jelentenie az igényét és új szerződést kell kötnie. Azt egyik alperes sem vitatta, hogy közüzemi szerződést nem kötöttek. Az elsőfokú bíróság mindezek alapján a szabálytalan áramvételezést az alperesek terhére megállapította, és a kereseti kérelem szerint marasztalta. Mellőzte a további bizonyítást a szabálytalan vételezésre alapított keresettel szembeni védekezés körében.
Az első fokú bíróság a késedelmi kamatról a Ptk. 301. §-a, a perköltségről a Pp. 78. § alapján döntött.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. és II. r. alperesek nyújtottak be fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára való utasítását indítványozták. Arra hivatkoztak, hogy az elsőfokú bíróság nem adott helyt a bizonyítási indítványaiknak a szabálytalan áramvételezéssel kapcsolatosan, a bizonyítási indítvány elutasítását pedig nem indokolta.
Az alperesek álláspontja szerint nem bizonyított, hogy a fogyasztásmérő berendezést megrongálták volna, illetve hogy a záró pecsétet eltávolították volna, hiszen nem voltak személyesen jelen, csak az épületben tartózkodtak, amikor felperes alkalmazottai a munkálatokat elvégezték, majd a munka befejezésekor csak egy jegyzőkönyvet mutattak meg alperesnek, hogy azt írja alá. A felperes azt sem közölte alperesekkel, hogy az általa leszerelt mérőórát mikor és milyen módon fogja megvizsgálni. Az óra nem volt hiteles, ezért a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény 6.§-a értelmében joghatással nem rendelkezett. Mivel jelen esetben hitelesített fogyasztásmérő órával nem rendelkeztek, a felperes nem tudta a 2001. évi CX. tv. 85.§-a szerint a fogyasztást megállapítani és elszámolni. Álláspontjuk szerint azzal, hogy felperes nem ellenőrizte, illetőleg nem szerelt fel hitelesített mérőórát, megszegte a VET 87. §. b., c.) pontját, mely szerint a villamos energiát nem a közüzemi szerződésben meghatározott, illetve nem a tőle elvárható módon szolgáltatta, és megszegte a felek között létrejött közüzemi szerződést. Kiemelték, hogy a VET 50.§-ónak (3) bekezdése arra az esetre vonatkozik, ha nem lenne a fogyasztási helyre semmilyen módon az áram bevezetve. Az, hogy az I. r. alperes az adásvételt követően nem íratta át nevére a közüzemi szerződést, attól még az érvényben volt H. Istvánné vonatkozásában, így nem beszélhetünk szabálytalan szerződés nélküli áramvételezésről sem. Továbbra is vitatták az összegszerűséget.

A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult. Arra hivatkozott, hogy a perbeli óra hitelesítése 1985-ben történt, így az 1995-ben vagy 2000-ben járhatott le, de ez a jogvita elbírálása szempontjából nem bír jelentőséggel. A keresetét továbbra is a VET 50. § (3) bekezdésére alapította, mivel a korábbi igényérvényesítésnek szerződés hiányában nincs helye. A perbeli esetben az alperesek nem lakossági, hanem úgynevezett egyéb fogyasztóknak minősültek, és a VKSZ 9. és l2 §-ai írják elő az új fogyasztó bejelentési kötelezettségét, amelyet az alperesek elmulasztottak. A fogyasztási helyen a korábbi fogyasztó nevére történt a számlázás és folyamatos volt a díjfizetés.

A fellebbezés alapos.

Az elsőfokú bíróság a tényállást a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtetéseivel a másodfokú bíróság azonban nem értett egyet.
Az tényként állapítható meg, hogy az I. r. alperes nem jelentette be a felperesnek a fogyasztó személyében beállt változást, amikor az ingatlan tulajdonjogát megszerezte, ezzel pedig megszegte a VKSZ-ben foglalt kötelezettségét, de ez nem minősül a VET 50. § (3) bekezdése szerinti szerződés nélküli vételezésnek, mert a korábbi fogyasztó neve alatt történt a vételezés és a díjfizetés.
A VKSZ 9. § (2) bekezdése új fogyasztó esetén előírja a bejelentési és új szerződés kötési kötelezettséget, azonban a VET külön nevesíti azokat a szerződésszegéseket, amelyekhez az 51. § (I) bekezdése b) pontja szerint a felemelt díjfizetés szankciója fűződhet, ezek között pedig nem szerepel a bejelentési kötelezettség elmulasztása. A jogszabály értelmezése során a másodfokú bíróság azt is figyelembe vette, hogy a VET 50. § (2) bekezdésében megjelölt szerződésszegési magatartások súlya eltér a perbeli mulasztástól, így nem eshet azokkal azonos elbírálás alá, ezért az alkalmazható szankció sem lehet azonos.
Ezen túlmenően rámutat a másodfokú bíróság, hogy a II r. és III. r. alperesek az áramot az I. r. alperes által biztosítottan vételezték a közöttük létrejött bérleti szerződés alapján, ami a VET 43. § (2) bekezdése szerint nem minősül szolgáltatásnak, mivel a fogyasztási helyen belül a fogyasztó más használó részére a villamos energiát továbbadhatja, és őket a VKSZ 5. § (3) bekezdése szerint nem is terhelte szerződéskötési kötelezettség.
Mivel a felperes keresetét kizárólag a szerződés nélküli vételezésre alapította, a másodfokú bíróság az igényét a szabálytalan vételezés alapján nem vizsgálhatta.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - III. r. alperesre is kiható I. II. r. alperesi fellebbezés folytán valamennyi alperesre nézve - a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján - a perköltségre kiterjedően - megváltoztatta, és felperes keresetét elutasította.