Döntvénytár, a Fővárosi Bíróság határozatai



Közigazgatási kollégium határozatai


1. A hírközlésről szóló 2001. Évi xl. Törvénnyel és a hírközlési döntőbizottság határozatainak bírósági felülvizsgálatával kapcsolatos egyes kérdésekről

2. A kisajátítási kártalanítás és a kisajátítási kártalanításra vonatkozó szabályok alapján végzett egyéb kártalanítások során a forgalmi érték megállapításának követelményrendszere és lehetőségei

3. A bánatpénz utáni általános forgalmi adó fizetésének kötelezettsége nem az elállási jog másik fél általi gyakorolhatásának vállalásához, hanem az elállási jog gyakorlásához fűződik

4. Ügyfél az ingatlan-nyilvántartási közigazgatási eljárásban

5. Ugyanolyan szintű jogszabályok esetében, azonos kérdést szabályozó eltérő rendelkezések esetén, a különös szabály megelőzi az általánost

6. A jogtanácsosi iroda, a jogtanácsos perbeli képviseleti jogosultsága és korlátai

7. A helyi (kerületi) önkormányzat képviseletében eljáró polgármester nem kérheti a bíróságtól olyan határozat felülvizsgálatát, melyben a polgármesteri hivatal jegyzőjének első fokú államigazgatási jogkörben meghozott határozatát a másodfokú hatóság megváltoztatta. Adóeljárásban csak az adózót illetik meg az ügyfél jogai

8. Nincs helye olyan államigazgatási határozat ellen önálló keresetindításnak, amely az ügy végleges és érdemi elbírálásához képest csak járulékos jellegű, (rész)-kérdésben dönt. (áe. 72. § (1) bekezdés, pp. 130. § (1) bekezdés b) és 157. § a) pontja)