Döntvénytár, a Fővárosi Bíróság határozatai

Polgári Bíróság határozatai

Személyhez fűződő jogok, sajtóhelyreigazítás

1. Ha az egyik Kft. vezérszavában szereplő mozaikszó azonos egy másik Kft. mozaikszavával, ez alkalmas arra, hogy az ügyfelekben a cégek azonossága kialakuljon.
(Ptk. 77.§ (1)-(3)-(4), 1997. évi CXLV. tv. 15.§ (1)-(2)-(4)-(8) bekezdés)

A felperes 1997. április 8. napjától kezdődően viseli a HT vezérszót mind a teljes, mind a rövidített nevében. Az alperes ugyanezt a nevet használta egy írásjel beiktatásával: H-T, majd ezt H-TR-re változtatta, amelyet mind a teljes, mind a rövidített elnevezésében feltüntetett. A felperesi és az alperesi cég több azonos tevékenységet is ellát.

A felperes a keresetében arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze az alperest a cégnévben szereplő H-TR vezérszó mellőzésére és hogy a cégnevét e körben változtassa meg.
Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte a bíróságtól.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy haladéktalanul hagyjon fel a cég nevében szereplő H-TR vezérszó használatával és azt 30 napon belül változtassa meg. A bíróság kötelezte továbbá az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 20.000 Ft perköltséget.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a két cég a cégjegyzékben szereplő elnevezésük alapján összekeverhető, különös tekintettel a vezérszóban használt mozaikszó azonosságára. Ráadásul a peres felek két tevékenységi kört illetően azonos tevékenységet végeznek, ez pedig tovább erősítheti az ügyfelekben azt a vélekedést, hogy azonos cégekről van szó, ezért a cégnév megváltoztatását el kellett rendelni.

Az ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – helyes indokaira figyelemmel - helybenhagyta.

(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 7.P. 20.017/2001/3. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 47.Pf. 28651/2001/2.)

2.)A sajtó-helyreigazítási kérelemből ki kell tűnnie, hogy az kitől származik, ki és milyen minőségben igényel helyreigazítást. Nem a sajtóra kell bízni, hogy ebből a szempontból értelmezze a kérelmet.

A kereset elutasítását vonja maga után, ha a helyreigazítási kérelem és a kereset előterjesztője nem azonos személy. (Ptk. 79.§ (1) bekezdés, Pp. 342.§ (1) bekezdés)

Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét a felperes támadta fellebbezéssel.

Fellebbezésében előadta, hogy tény az, miszerint helyreigazítási kérelmét ügyvezetője írta alá, de a kérelemből kitűnik nevezett és a felperesi társaság közötti kapcsolat. Ennek igazolására a sajtó-helyreigazítási kérelemből idézett részleteket. Azt is hangsúlyozta, hogy a kérelmen szereplő névaláírás alatt feltüntetett cím is a felperesi társaság címe. Ezen túlmenően a cikk szerzője, ha a leírt adatokat ellenőrizte, tisztába kellett, hogy legyen azzal, hogy az aláíró a felperesként eljáró Kft. ügyvezetője. Azt az álláspontját is kifejtette, mely szerint a jogszabály értelmében csak a keresetlevélnek vannak formai, illetve tartalmi kötöttségei, a helyreigazítási kérelemre csupán azon előírás vonatkozik, hogy a törvényes határidőn belül kell benyújtani. Nem értett egyet az ítélettel abban sem, hogy az előzetes helyreigazítási kérelem a követelményeknek azért sem felelt meg, mert nem tartalmazta a cikk felperes által valótlannak ítélt részleteit.

A másodfokú bíróság a fellebbezést nem találta alaposnak, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az elsőfokú bírósággal egyezően a másodfokú bíróság álláspontja is az volt, hogy az előzetes helyreigazítási kérelmet az ügyvezető részéről előterjesztettnek kell tekinteni, az nem minősül a felperesi Kft. által előterjesztett helyreigazítási kérelemnek.

A helyreigazítási kérelemből ki kell tűnnie, hogy az kitől származik, ki és milyen minőségben igényel helyreigazítást. Nem a formai követelményeken van a hangsúly, hanem, hogy kinek a nevében történt az előterjesztés. Nem a sajtóra kell bízni, hogy „értelmezze” a kérelmet, és azt, hogy „kikövetkeztesse” kitől származik. Ezért nem fogadható el a helyreigazítási kérelem tartalmi elemzésén alapuló, a használt kifejezésekből levezetett felperesi álláspont sem. A másodfokú bíróság indokolása szerint következetes az ítélkezési gyakorlat abban, miszerint megköveteli, hogy a helyreigazítási kérelem egyértelműen jelölje meg ki és milyen minőségben lép fel helyreigazítás iránti igénnyel.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 20.P. 91612/2001/4 – Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 47.Pf. 22580/2002/4.)

3. A személyhez fűződő jogok körében a képmás felhasználásához a hozzájárulásban megnyilvánuló rendelkezési jogosultság önálló, a felvétel készítésétől független jog. Önmagában tehát a fényképfelvétel elkészítéséhez adott hozzájárulás nem jelenti egyben a felhasználás engedélyezését is.
Ez alól kivétel, ha a felvétel készítésére vonatkozó engedély a nyilvánosságra-hozatalra is kiterjed, mégpedig akkor, ha a felvételkészítés céljáról, a felhasználásról tudott az érintett személy. (Ptk. 80.§ (1)-(2) bekezdés)

Az alperesek között létrejött megállapodás szerint a II. rendű alperes vállalta az I. rendű alperes reklámkampányának előkészítését és levezetését. A munkához az I. Rendű alperes saját szépségtanácsadói hálózatából szervezett embereket használt fotómodellként.

A válogatáson a felperes is részt vett. Itt tájékoztatták arról, hogy a kiválasztott modelleknek az I. rendű alperesnem kíván díjat fizetni. A válogatás során a legalkalmasabbnak a felperest találták másodmagával, így az ő részvételükkel készítették el a felhasználásra került képanyagot. A felperes az elkészült fotókat megtekintette. A képekkel kapcsolatban annyi negatív megjegyzése volt, hogy a - megítélése szerint előnytelen - füleit korrigálják. A reklámakció beindítása előtt a felperes megkapta a „Több mint szépség” című magazint azzal, hogy annak hátoldalán szerepelt a kampány céljára felhasznált fotó, amelyen a felperes látható. 2000. augusztus 18-án a felperes részvétele mellett bemutatásra kerültek a kampánytervek, az előkészítő munkák. A felperes ezt követően írásban fordult az I. rendű alpereshez, kifogásolva, hogy a róla készült fotó anélkül került nyilvánosságra és felhasználásra, hogy ahhoz hozzájárult volna, illetve szerződési ajánlatot tettek volna neki.

A felperes módosított kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az alperesek megsértették személyhez fűződő jogát azzal, hogy arcképét hozzájárulása és jóváhagyása hiányában használták fel. A jogsértés megállapításán túl 2.000.000 Ft vagyoni, és 500.000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kérte egyetemlegesen kötelezni az alpereseket.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alpereseknek 100.000 Ft perköltséget.

Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a felperes a képek elkészítéséhez adott hozzájárulásával egyidejűleg ahhoz is hozzájárult, hogy a fotókat nyilvánosságra hozzák.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alpereseknek 50.000 Ft fellebbezési költséget, valamint az államnak 150.000 Ft fellebbezési illetéket.

A képmás felhasználásához a hozzájárulásban megnyilvánuló rendelkezési jogosultság önálló, a felvétel készítésétől független jog. Önmagában tehát a fényképfelvétel elkészítéséhez adott hozzájárulás nem jelenti egyben a felhasználás engedélyezését is. Ez alól kivétel, ha a felvételkészítésére vonatkozó engedély a nyilvánosságra-hozatalra is kiterjed, mégpedig akkor, ha a felvétel készítés céljáról, a felhasználásról tudott az érintett személy. Megállapította továbbá a másodfokú bíróság, hogy a jelen perben egyértelmű volt és maga a felperes sem vitatta, hogy a fotók az alperes reklámkampányához készültek, ezért a személyhez fűződő jog megsértését és az alperes kártérítési felelősségét megállapítani nem lehetett.

(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 17.P.III.23.218/2000/9. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 48.Pf. 29.878/2001/3.)

4.Sajtó-helyreigazítási perben nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, illetve a per megszüntetésének azon az alapon, hogy a felperes a helyreigazítási kérelmet a jogszabályban meghatározott 30 napon túl terjesztette elő, illetve azt nem a műsorszolgáltatónak küldte meg. A mulasztás, illetve a helyreigazítási kérelem nem megfelelő

előterjesztése a per eredményeként a kereset – és nem keresetlevél – ítélettel történő elutasítását vonhatja maga után. (Pp. 342.§ (1) bekezdés, Pp. 130.§, 157.§ a./ pont)

Az elsőfokú bíróság végzésével a pert megszüntette. Az indokolás szerint a felperesnek a Pp. 342.§ (1) bekezdése értelmében a műsor sugárzásától számított 30 napon belül – tehát 2002. február 11-éig - kellett volna kérnie a helyreigazítást. Mivel a felperes helyreigazítási kérelmét a II. rendű alperes 2002. február 12. napján vette át és anyagi határidőről lévén szó, a 30 nap elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye, a felperes a sajtó-helyreigazítási jogot elvesztette.

Rámutatott még az elsőfokú bíróság arra, hogy a Pp. 130.§ (1) bekezdés g./ pontja szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha a per csak jogszabályban meghatározott személy ellen indítható és a felperes e személyt felhívás ellenére nem vonta perbe. Az I. rendű alperes ellen a Pp. 343.§ (1) bekezdése alapján sajtó-helyreigazítási per nem indítható, ugyanakkor a felperes a II. rendű alperes egyidejű perbevonásával eleget tett a fenti előírásnak az I. rendű alperesre nézve, így az erre vonatkozó felhívás szükségtelenné vált.

Az elsőfokú bíróság végzése ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per további tárgyalásra, valamint új határozat hozatalára utasítását.

A másodfokú bíróság megítélése szerint a végzés hatályon kívül helyezése indokolt, de – a fellebbezésben foglaltaktól eltérően – más okból kifolyólag. Rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság végzése nem tartalmazza, hogy a bíróság végül milyen eljárási szabály alapján szüntette meg a pert, vagyis indokolási kötelezettségének nem tett eleget.

Sem a helyreigazítási kérelem közlésére nyitva álló határidő elmulasztása miatt, sem pedig azért, mert nem az érintett műsorszolgáltatónak küldte meg a felperes a helyreigazítási kérelmet, nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának, de a per megszüntetésének sem, hanem ezekben az esetekben a kereset ítélettel történő elutasítására kerülhet sor. Az elsőfokú bíróság végzése a Pp. 130.§ (1) bekezdés g./ pontjával összefüggésben csupán utalást tartalmaz arra, hogy a felperes a II. rendű alperes perbevonásával eleget tett a meghatározott személy -– szerv – perbevonásának. A II. rendű alperes nem volt műsorszolgáltató, ami ki is tűnt az I. rendű alperes perbeli nyilatkozatából és a felperes a fellebbezésben meg is jelölte a valós műsorszolgáltatót. Ennek megfelelően nem volt helye a Pp. fent írt pontja alapján történt permegszüntetésnek sem. Az új eljárás során vizsgálni kell, hogy az arra jogosult műsorszolgáltatótól kért-e helyreigazítást a felperes, ha igen, ezt az előírt határidőben tette-e, illetve azt, hogy a keresetlevelét határidőben terjesztette-e elő a jogosult a műsorszolgáltató ellen.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 20.P. 86019/2002/3. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 47.Pfv. 24184/2002/2.)

Szerzői jog, szabadalom, védjegy, használati minta

5.Használati minta gyakorlatba vételének minősül különösen a megvalósított minta használata, forgalomba hozatala, bemutatása és kiállítása. A forgalomba került minta az elsőbbségi időpont előtt a minta belső tulajdonságaira nézve is újdonságrontó (1991. évi XXXVIII. tv. 2.§ (1) és (2) bek.)

A törvény 2.§-ának (2) bekezdésében meghatározott ún. nyilvános technika állásához tartozó minta nem alapulhat feltalálói lépésen (1.§ (1) bekezdés).
A kérelmező jogosultja az Előre gyártott, bontható tetőszerkezettel ellátott vasbeton térelem című, 1.544U lajstromszámon oltalom alatt álló használati mintának.

A minta főigénypontja a következő:

Előre gyártott, bontható tetőszerkezettel ellátott vasbeton térelem, amelynek alapteste/padlója, határoló falai, általuk közbezárt belső tere, tetőszerkezete, kábel bevezető és kivezető áttörései, szerelő/szellőztető nyílásai, nyílászárói vannak, azzal jellemezve, hogy az alaptest/padló (11) és a határoló falak (12), vagy az alaptest/padló (11) és a határoló falak (12) egy része anyagfolytonos átmenettel kapcsolódóan van kialakítva.

Az ellenérdekű fél a minta oltalmának megsemmisítése iránt eljárást kezdeményezett a Magyar Szabadalmi Hivatalnál (továbbiakban: MSZH) arra hivatkozva, hogy a minta nem új és megalkotása nem igényelt feltalálói lépést. Állításai alátámasztására az alábbi 1-4. és T/1 jelű iratokat nyújtotta be:
1.181.373 lajstromszámú, 1981. július 24-én bejelentett szabadalom leírása
2.MEGHÍVÓ a MEE XLIII. Vándorgyűléssel párhuzamosan rendezett kiállításra és szakelőadásokra, Szervezői nyilatkozat
3.Vállalkozási szerződések, számlák és Megrendelői nyilatkozat
4.3.221/VNL sz. vizsgálati jegyzőkönyv a JM 1830 típusú transzformátor állomás melegedéséről
T/1 Ismertető a JM 1830 típusú betonházas transzformátor állomásról

Megváltoztatni kért határozatával az MSZH a mintát keletkezésére visszaható hatállyal megsemmisítette. A határozat indokolása szerint a 2-4. iratok alapján megállapítható volt, hogy a minta belföldi gyakorlatba vétel következtében a technika állásához tartozott, így nem volt új. Az MSZH a feltalálói lépés hiányát nem vizsgálta.

A kérelmező a bíróságtól a tárgyi határozat megváltoztatásával a megsemmisítési kérelem elutasítását kérte.

Nem vitatta, hogy a minta - kiállításon történt bemutatás és értékesítés révén - nyilvánosságra került, állította azonban, hogy a minta új jellemzője, nevezetesen a padló és a határoló falak vagy ezek egy részének anyagfolytonos átmenettel való kapcsolódása, mégsem volt megismerhető.

Az ellenérdekű fél a megváltoztatási kérelem elutasítását kérte. Szerinte a kereskedelmi forgalomba hozatal együtt jár azzal a lehetőséggel, hogy a vevő a terméket vásárlás előtt minden lényeges jellemzőjére vonatkozóan megismerheti, különösen, ha több millió forintos beruházásról van szó. Egyébként a hivatkozott transzformátor ház egybeöntött szerkezetére a kiállításon történt bemutatás alkalmával is fény derült.

A megváltoztatási kérelem nem alapos.

A használati minták oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII. törvény (Hmt.) 24.§-a (1)

bekezdésének a) pontja szerint a mintaoltalmat meg kell semmisíteni, ha a mintaoltalom tárgya nem felelt meg az 5.§ (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott követelményeknek.

A Hmt. 5.§-a (1) bekezdésének a) pontján keresztül alkalmazandó 1.§ (1) bekezdése szerint az oltalomképes minta új, feltalálói lépésen alapul és iparilag alkalmazható.

Új a minta, ha nem tartozik a technika állásához. A technika állásához tartozik mindaz, ami az elsőbbségi időpont előtt írásbeli közlés vagy belföldi gyakorlatba vétel révén bárki számára hozzáférhetővé vált (Hmt. 2.§ (1) és (2) bek.).

A használati minták oltalmáról szóló törvényjavaslat részletes indokolása, a bíróság álláspontjával egyezően, gyakorlatba vételnek tekinti különösen a megvalósított minta használatát, forgalomba hozatalát, bemutatását és kiállítását.

Az ellenérdekű fél által csatolt 2-4. sz. iratok tartalma alapján megállapítható, hogy a 4-es számú, melegedési vizsgálatokról készült jegyzőkönyvben szereplő JM 1830 típusszámú transzformátor állomás, illetve annak KN 1830 típusszámú beton háza azonos mind az 1996. augusztus 26-27. közötti kiállításon bemutatott (2. sz. irat), mind az ELMŰ által megrendelt és a JET-VILL Kft. által 1996. május 21-én, illetve 1996. június 20-án leszállított (3. sz. irat) egy-egy transzformátor állomással, illetve annak beton házával. Ezt a kérelmező sem tette vitássá.

Másfelől kétséget kizáróan megállapítható, hogy a KN 1830 típusszámú beton ház egybeöntött vasbeton szerkezetű - a melegedési jegyzőkönyv B-B, C-C és D-D metszetei mutatják, hogy a padló és a határoló falak találkozásánál az anyag folytonos, egyezően a minta egyetlen új jellemzőjével.

Következésképpen a mintával egyező KN 1830 típusszámú transzformátorháznak a minta bejelentését megelőző gyakorlatba vétele - használat, forgalmazás, bemutatás/kiállítás útján - megtörtént.

Nem osztotta a bíróság azt a kérelmezői álláspontot, hogy a gyakorlatba vétel nem volt elegendő a minta új – a kérelmező szerint, feltehetően, a külső szemlélő számára rejtettnek vélt – jellemzőjének megismeréséhez.

A gyakorlatba vételt különösen megvalósító használat, forgalomba hozatal, bemutatás és kiállítás alkalmat teremt az újdonságrontó termék teljes körű megismeréséhez.
A használat, forgalomba hozatal, bemutatás és kiállítás mind komplex folyamat, mindegyik a résztevékenységek széles körét öleli fel. Ilyen résztevékenység az áruként megjelenő termék műszaki adatainak ismertetése az érdeklődőkkel, telepítési, karbantartási, használati útmutató kiadása, a termék raktározása, szállítása, telepítése. Ezen résztevékenységek alkalmával bárki megismerheti a terméket. A forgalomba került termék emellett eltörhet, illetve szándékosan szétszerelhető, vagy adott esetben laboratóriumi körülmények között vizsgálható. Semmi akadálya tehát a termék megismerésének.

Mindezekért a használat, forgalomba hozatal, bemutatás és kiállítás formájában történő gyakorlatba vétel a termék belső tulajdonságaira nézve is újdonságrontó.

Mivel a fentiek alapján a KN 1830 típusszámú transzformátorház gyakorlatba vétele útján a minta bárki számára megismerhető volt a bejelentést megelőzően, a minta a bejelentése
napján nem volt új.

Ha a minta újdonságát, mint a jelen esetben is, nem korábbi elsőbbségű, de a minta bejelentése után meghirdetett szabadalmi vagy mintaoltalmi bejelentés rontja le (Hmt. 2.§ (3) bek.), hanem a minta a Hmt. 2.§-ának (2) bekezdésében meghatározott, úgynevezett nyilvános technika állásához tartozik, akkor a minta értelemszerűen nem alapulhat feltalálói lépésen. A nyilvános technika állásához tartozó minta ugyanis a mesterségben járatos személy számára a nyilvános technika állásához képest nyilvánvaló (Hmt. 3.§).

A kifejtettek értelmében a vizsgált minta nem új és nem alapul feltalálói lépésen. Ezért a bíróság a Magyar Szabadalmi Hivatal érdemben helyes határozatát nem változtathatta meg.

(Fővárosi Bíróság 3.Pk.28.555/2001/8)

Tulajdonjog, birtok

6.Szomszédjogi szabályok megsértésére alapított kártérítési igény elbírálásánál – egyebek között – perdöntő annak vizsgálata, hogy az utóbb építkező a kivitelezés során figyelemmel volt-e a szomszédos építmény fekvésére, tájolására, a telek adottságaira, miközben a legoptimálisabb építési mód kiválasztásánál nem várható el, hogy saját érdekeivel ellentétesen járjon el. (Ptk. 100.§ és 339.§ /1/ bek.)

A felperes módosított keresetében egyetemlegesen 1.500.000 Ft kártérítés és ennek 1997. április 22. napjától a kifizetésig járó évi 12%-os kamata, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. A felperes álláspontja szerint az I. rendű alperes a szomszédjogi szabályból folyó szükséges zavarás mértékét túllépve, építkezése során a felperes korábbi körpanorámáját jelentős mértékben korlátozta, a benapozását megszüntette, amely miatt fűtési, világítási költségei jelentősen megemelkedtek, a lakás értéke csökkent. A felperes megítélése szerint a II. rendű alperes is felelős a bekövetkezett kárért, hiszen a részletes rendezési terv módosításával a környéken egyébként jellemző beépítési módtól lényegesen eltérő beépítést engedélyezett.

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. Megítélése szerint a felperesnek számolnia kellett azzal, hogy a szomszédjában lévő építési telek beépítésre kerül, s ez a panorámáját korlátozni fogja. A II. rendű alperes a kereset áttételét indítványozta a Fővárosi Bírósághoz, mivel a vele szemben előterjesztett igény megítélése szerint közigazgatási jogkörben okozott kár címén lenne érvényesíthető, másodlagosan pedig a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. rendű alperesnek 50.000 Ft, a II. rendű alperesnek 40.000 Ft perköltséget.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás és a műszaki szakértő szakvéleménye alapján megállapította, hogy az alperesi építkezés következtében megvalósított épületegyüttes
a felperesi lakás szobájából történő kilátást befolyásolja ugyan, de nem látta bizonyítottnak az építkezést megelőzően a felperes által hivatkozott körpanoráma meglétét. Rámutatott az elsőfokú bíróság az indokolásában arra is, hogy az alperesi építkezéssel érintett ingatlan már eleve építési ingatlan volt, amely beépítésével a felperesnek számolnia kellett. A bíróság által

kirendelt igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő is úgy ítélte meg, hogy a korábban meglévő panoráma – mint elvehető panoráma – a felperesi lakás vonatkozásában értéknövelő tényezőként nem volt figyelembe vehető, így a felperesi ingatlan értéke sem változott az alperesi építkezés következtében. A bíróság megítélése szerint a kialakított lakókörnyezet természetes velejárója a megnövekedett zaj, amelyért az alperest kártérítési felelősség nem terheli. Az elsőfokú bíróság megállapította ugyan, hogy a részletes rendezési terv módosításával lehetővé tett beépítési mód az eredeti szerint engedélyezetthez képest hátrányosabb helyzetet teremtett a felperesi érdek érvényesülése vonatkozásában, azonban megítélése szerint e körülményt is figyelembe véve sem állapítható meg a felperesi ingatlan értékcsökkenése.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen, annak megváltoztatása iránt a felperes jelentett be fellebbezést, mivel megítélése szerint téves a szakértői vélemények azon következtetése, hogy a felperesi ingatlan benapozottsága, panorámája, illetve értéke nem csökkent. Keresetét felemelte és kártérítés címén az alpereseket 2.000.000 Ft, valamint annak törvényes mértékű kamatai és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni. Eltekintett azonban a zaj és sötétség miatti értékcsökkenés megállapításától.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A foganatosított bizonyítás - amely során újabb szakértői vélemény került beszerzésre – az elsőfokú bíróság által felvett bizonyítás anyagát alátámasztotta, megerősítve azt, hogy az alperesek a kivitelezés során a felperesi érdeket is szem előtt tartva jártak el, s a felépített ingatlan nem befolyásolta károsan a felperes lakásának panorámáját és az alperesi építkezés kapcsán a felperes lakásában értékcsökkenés nem következett be.

(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 19.P. 21.413/1998/49. – Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 44.Pf. 25.736/2001/16.)

7. Abban az esetben, ha mind a felperes, mind az alperes jóhiszeműen járt el az ingatlan vásárlása során, a Ptk. 117.§ /4/ bekezdése alapján az a vevő követelheti tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, aki közülük elsőként birtokba lépett.

A II. rendű alperes megvásárolta a perbeli ingatlant, a társasházi közös tulajdonban hozzá tartozó 238/1000-ed illetőséggel együtt. Az ingatlant ezt követően meghirdette eladásra, mely hirdetésre a felperes telefonon jelentkezett. Az adásvételi szerződés megkötésével megbízott ügyvéd észlelte, hogy a II. rendű alperes tulajdonjog bejegyzés iránti kérelme csak széljegyként van a telekkönyvbe bejegyezve, és erre figyelmeztette a felperes fiát majd kikérte az iratokat a Földhivataltól. Ezt követően a felperes több tanú jelenlétében kijelentette szerződéskötési szándékát, megbízta az ügyvédet az adásvételi szerződés elkészítésével. Az 1998. október 6. napján kelt szerződés aláírásával egyidejűleg a felperes egy összegben – készpénzben – kifizette a II. rendű alperesnek az ügyvédi irodában az 1.600.000 Ft-os vételárat. A II. rendű alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy beszerzi a nullás igazolásokat, azonban figyelemmel arra, hogy ennek a megadott időpontig nem tudott eleget tenni, még egy nap haladékot kért. Ezt követően a felperes hiába próbálta elérni a II. rendű alperest, próbálkozása nem vezetett eredményre. Amikor elindultak a lakásba, hogy nekilássanak a takarításnak, észlelték, hogy az I. rendű alperes már az ingatlanba költözött. Az I. rendű alperes szintén a lakáshirdetésre jelentkezett és 1.350.000 Ft-os vételáron megvásárolta az ingatlant az 1998. október 7-én kötött adásvételi szerződés alapján. A felperes 1998. október 8-án nyújtotta be az adásvételi szerződést Fővárosi Kerületek Földhivatalához.

Az I. rendű alperes – aki az ingatlan vételárát akként volt köteles megfizetni a szerződés értelmében, hogy 100.000 Ft-ot a szerződés megkötésével egyidejűleg, míg a fennmaradó 1.250.000 Ft-ot legkésőbb 1998. október 9-ig egyenlíti ki, és ezen a napon birtokba lép – 1998. október 7. napján nyújtotta be a szerződést a Földhivatalhoz.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy az 1998. október 6. napján kelt adásvételi szerződéssel megszerezte az ingatlan tulajdonjogát. Egyidejűleg kérte az alperesek között létrejött szerződés érvénytelenségének megállapítását, valamint az I. rendű alperes kötelezését - 1998. október 8. napjától kezdődően - havi 20.000 Ft lakáshasználati díj, valamint ezen összeg után évi 20%-os kamata megfizetésére.

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását, míg a II. rendű alperes az I. rendű alperessel kötött szerződés érvénytelenségére vonatkozó kereset elutasítását kérte a bíróságtól.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 80.000, a II. rendű alperesnek 40.000 Ft perköltséget. Indokolásában rámutatott arra, hogy a Ptk. 117.§ /1/ bekezdése értelmében átruházással – ha a törvény kivételt nem tesz – csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. A /3/ bekezdés szerint ingatlan tulajdonjogának átruházásához az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a tulajdonos változásnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges. Ennek megfelelően – mutatott rá az elsőfokú bíróság – a tulajdonjog megszerzésére az hivatkozhat, akinek a tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba először bejegyzésre kerül. Ítélete indokolásában rámutatott a bíróság, hogy a Ptk. 117.§ /1/ és /3/ bekezdései nem alkalmazhatók, mert figyelemmel arra, hogy mindketten csak széljegyként kerültek feltüntetésre az ingatlan-nyilvántartásba, egyikőjük sem hivatkozhat a bejegyzéssel történt tulajdonszerzésre. A birtokba lépés fogalmát a bíróság indokolása szerint a bírói gyakorlat alakította ki , és ezalatt olyan hatalmat ért, amely alapján a birtokban lévő személy olyan helyzetbe kerül, hogy tulajdonosi jogosítványaival – ingatlan használatának, hasznosításának és az ingatlan feletti rendelkezésnek a joga - adott esetben élni tud. A bíróság megítélése szerint a lakáskulcs átadása nem jelenti az ingatlan birtokba vételét.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, melyben az ítélet megváltoztatását és a keresetnek való helyt adást kérte a bíróságtól.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Nem kétséges, hogy mind a felperes, mind az I. rendű alperes jóhiszeműen járt el az ingatlan megvásárlása során, ezért a Ptk. 117.§ /4/ bekezdése alapján az a vevő követelheti tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, aki közülük elsőként birtokba lépett.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.P. 94982/1998/21. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 48.Pf. 27.228/2000/3.)

8. A felperes a dolog tényleges - sajátjakénti - hatalmában tartásával, fizikai birtoklásával – elbirtoklással - tulajdonjogot szerzett, mert a bekerítetlen, „beépítetlen terület” megjelölésű ingatlan egybefüggött további önkormányzati tulajdonban lévő ingatlannal. A fás, bokros terület a strand parkolójának rézsűjeként un. „zöld részt” képezett, ahol a felperes a szemetet eltakarította és szükség szerinti karbantartási munkálatokat is végzett. (Ptk. 121.§ /1/ bek.)

Az alperes tulajdonában álló ingatlan melletti földterületek a Magyar Állam tulajdonát képezték. 1986-ban a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építészeti Főosztálya

telekszabályozási kérelemmel élt. Az 1991. évi XXXIII. tv. 10.§ (1) bekezdése alapján a perbeli ingatlant körülvevő földek a felperes tulajdonába kerültek. Az alperes a tulajdonában álló területet legalább 1984 óta nem birtokolta, azt semmilyen módon nem hasznosította, tulajdonosi jogosítványait nem gyakorolta, ismeretlen helyen tartózkodott. A perbeli terület bekerítve, a felperes tulajdonában álló területtől egyéb módon nincsen elkülönítve. A felperes ingatlankezelő szervezete időnként a területen képződő hulladékot eltakarította.

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy elbirtoklás jogcímén megszerezte a perbeli ingatlan tulajdonjogát, és keresse meg a Fővárosi Kerületek Földhivatalát az alperes tulajdonjogának törlésére és a felperes tulajdonjogának bejegyzésére. A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a perbeli ingatlant ő, illetve jogelődje, vállalataik útján saját ingatlanaikkal együtt kezelték, tartották fenn, az alperes a területen meg nem jelent, tulajdonosi jogosítványait nem gyakorolta.

Az alperes részére kirendelt ügygondnok akként nyilatkozott, hogy abban az esetben, ha a bíróság a keresetet megalapozottnak találja, annak teljesítését nem ellenzi.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az elbirtoklás feltétele, hogy az elbirtokolni szándékozó a dolgot sajátjaként birtokolja, azt ténylegesen hatalmában tartsa, és ezt fizikai vagy jogi cselekményeivel oly módon jutassa kifejezésre, hogy az mások számára sajátjakénti birtoklásnak tűnjön. Álláspontja szerint a felperes tevékenysége abban merült ki, hogy a perbeli területet a többi közterülettel együtt, időnként megtisztította a szeméttől. Ez a magatartás – az elsőfokú bíróság álláspontja szerint – akkor sem tekinthető az ingatlan sajátjakénti birtoklásának, ha a felperes a saját tulajdonában álló területtel kapcsolatban sem végzett egyéb tevékenységet.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezést terjesztett elő. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy a perbeli ingatlan tulajdonjogát a felperes elbirtoklás jogcímén 1996. április 18-án megszerezte, és megkereste a Fővárosi Kerületek Földhivatalát a tulajdonjog bejegyzése iránt. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azonban a döntésével a másodfokú bíróság nem értett egyet. Az alperesi ingatlan nincs bekerítve, a felperes tulajdonában álló területektől nincs elkülönítve. A sajátjakénti birtoklás vizsgálatakor a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem lehet eltekinteni a perbeli ingatlan művelési ágától, megjelölésétől illetve attól, hogy milyen funkciója van. A perbeli ingatlan a körülötte lévő, a felperes tulajdonát képező ingatlanokkal együtt fizikailag egybefüggő, különböző növényzettel borított fás, bokros terület, amely az 1986-ban kialakított parkoló rézsűjeként a zöldrész meglétét biztosítja. A terület gondozása, tisztántartsa, esetleg ápolása, tehát a karbantartás az a tevékenység, amit a felperes elvégzett, ugyanúgy mint az ott sorban elhelyezkedő saját ingatlanjai esetében. Ezáltal a felperes sajátjakénti birtoklása megvalósult, melynek következtében elbirtoklással megszerezte a perbeli ingatlan tulajdonjogát.

(Budapesti XX.,XXI- és XXIIII. Kerületi Bíróság 3.P.XXI.21410/2000/21- Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 44.Pf. 25.530/2001/4.)

9.A közös tulajdon használatát a bíróság a Ptk. 143.§ /3/ bekezdésében és a PK. 8. számú állásfoglalásában meghatározott feltételek esetén rendezheti: a szabályozás ezen esetekben a használat eredeti rendezését jelenti.

Abban az esetben, ha a perbeli ingatlan használatára nézve a tulajdonostársak között megállapodás jött létre, a bíróság a Ptk. 241.§-ában írt feltételek fennállása esetén változtathat a használat kialakult rendjén.

A kialakult bírói gyakorlat szerint a tulajdonos személyében történt változás, illetve a tulajdonostársak között megromlott viszony önmagában nem indokolja a bíróság részéről történő szerződésmódosítást.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a Budapest Főváros XV. kerületi Polgármesteri Hivatal határozatát megváltoztatta, az alperesek birtokvédelmi kérelmét elutasította és a peres felek osztatlan közös tulajdonában álló perbeli ingatlan használatát megosztotta. Kötelezte az alpereseket, hogy 30 napon belül bontsák le a szakvéleményben megjelölt garázst, és távolítsák el a felperes kizárólagos használatába került területről. Kötelezte az alpereseket, hogy a területrészen lévő WC-t és sufnit 30 napon belül bontsák le. A bíróság kötelezte a felperest, hogy az építési engedélynek megfelelően az alperesi ingatlanon a padlás megközelítési lehetőségét biztosítsa. Ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.

Indokolása szerint a birtokvitában a Polgármesteri Hivatal a birtoklás ténye alapján döntött, a bíróságnak azonban a tulajdoni viszonyokat is figyelembe kellett vennie. A bíróság rámutatott arra, hogy a felperes 7/8-ad tulajdoni illetőségére tekintettel az ingatlan használatára is 7/8-ad arányban jogosult, így a közigazgatási határozatot megváltoztatta. A használati vitával kapcsolatban hivatkozott arra az elsőfokú bíróság, hogy a peres felek között olyan ellentétek feszülnek, amelynek folytán a közös használat közöttük elképzelhetetlen. A viszontkeresettel összefüggésben az elsőfokú bíróság utalt arra, hogy a padlásfeljáró biztosítása mindenképpen kötelezettsége a felperesnek, azonban az alperes által megjelölt három megoldás mindegyike teljesen kivitelezhetetlen, így a bíróság az építési engedélynek megfelelően kötelezte a felperest a padlásfeljáró kialakítására.

Az ítélet ellen az I.-II. rendű alperesek éltek fellebbezéssel, melyben az elsőfokú bíróság határozatának megváltoztatását és a kereset elutasítását kérték. Hivatkoztak arra, hogy az ítélet rendelkező része teljes mértékben végrehajthatatlan. Nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a garázs megépítéséhez az akkori háztulajdonosok hozzájárultak, a garázs jó állapotban van, így annak lebontása méltánytalan volna rájuk nézve. Hivatkoztak arra is, hogy a felperes az ingatlant ugyanúgy vette meg, amilyen állapotban jelenleg van, vagyis a sufni és a garázs már a jelenlegi helyén állt. Megítélésük szerint méltányolható az az alperesi kérés, hogy minden maradjon a jelenlegi helyén. Kérték, hogy akkor, ha a másodfokú bíróság ítélete alapján a garázst mégis át kellene helyezni, az a felperes költségére történjék. A padlásfeljáróval kapcsolatban észrevételezték, hogy eredetileg korláttal ellátott lépcsőn jártak fel a padlásra, ezért ugyanilyenre tartanak igényt a felperes részéről.

A felperes fellebbezési ellenkérelemében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy 7/8-ad tulajdoni illetőséggel bír, ezért az alperesek nem rendelkeznek vele egyenlő jogokkal a használat vonatkozásában.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntésével nagyobb részben nem értett egyet, ezért az ítéletet részben megváltoztatta, míg a padlásfeljáró vonatkozásában előterjesztett viszontkereset tárgyában az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot e körben a per újabb tárgyalására és újabb határozat meghozatalára utasította. A felperesnek a villanykapcsolóval összefüggésben hozott közigazgatási határozat megváltoztatása és a használat rendezése iránt előterjesztett keresetét elutasította, egyebekben a részítéletnek tekintett elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a birtokvédelmi közigazgatási határozat megváltoztatása tárgyában részben osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját és a támadott határozatot részben megváltoztatta. A használat rendezése tárgyában a másodfokú bíróság jogi álláspontja eltér az elsőfokú bíróságétól. A közös tulajdon használatát a bíróság a Ptk. 143.§ /3/ bekezdésében és a PK. 8. számú állásfoglalásában meghatározott feltételek esetén rendezheti: a szabályozás ezen esetekben a használat eredeti rendezését jelenti. Abban az esetben azonban, ha a perbeli ingatlan használatára nézve a tulajdonostársak között megállapodás jött létre, a bíróság a Ptk. 241.§-ában írt feltételek fennállása esetén változtathat a használat kialakult rendjén. Megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy a kialakult bírói gyakorlat szerint a tulajdonos személyében történt változás, illetve a tulajdonostársak között megromlott viszony önmagában nem indokolja a bíróság részéről történő szerződésmódosítást.

A garázs lebontásával kapcsolatban rámutatott a másodfokú bíróság, hogy arra akkor kötelezhette volna az alpereseket, ha a garázs által elfoglalt területet a felperes kizárólagos használatába adta volna.

A padlásfeljáró biztosítására irányuló viszontkeresettel összefüggésben a másodfokú bíróság úgy találta, hogy a döntéshez szükséges adatok nem álltak rendelkezésre, így az elsőfokú bíróság ítéletét – részítéletnek tekintve – vonatkozó részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat meghozatalára utasította.

(Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 3.P. XV. 22.513/1999/17.- Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 43.Pf. 24.247/2000/4.)

10.A birtokháborítás megállapítása és attól való eltiltás mellett alaptalan a szerződéssel alapított átjárási szolgalmi jog megszüntetése iránti kereset arra hivatkozással, hogy az uralkodó telek más közútról is megközelíthető lenne, de a szolgalmi jog jogosultja e jogát birtokháborító módon gyakorolja. ( Ptk. 188.§ /1/ bek., 166.§ /1/ bek., 241.§)

Az alperesi ingatlant megillette az I. rendű felperes 1415/3220-ad, a II. rendű felperes 1243/3220-ad illetve a II. rendű alperes 562/3220-ad tulajdoni hányadában álló - szomszédos ingatlant terhelő gyalogos és gépkocsival történő átjárási, valamint a közmű-átvezetési szolgalmi jog. A Fővárosi Kerületek Földhivatala 1995. december 8-án kelt határozatával rendelte el a szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, melynek alapjául az ingatlan akkori tulajdonosa és az I. rendű alperesi jogelődök által – 1995. június 15-én - kötött adásvételi szerződés szolgált. Az eladó nemcsak a szolgalmi jogot gyakorló ingatlannak, hanem – részben - a szolgalmi joggal terhelt ingatlannak is tulajdonosa volt. A szolgalom gyakorlásának módját a felek vázrajzon határozták meg. Az I. rendű alperes az ingatlan tulajdonjogát 1995. július 13. napján megkötött adásvételi szerződéssel szerezte meg. Az I. és II. rendű felperes a szolgalmi joggal terhelt ingatlan fent megjelölt tulajdoni illetőségét az 1995. június 17-én kelt adásvételi szerződéssel szerezte meg. A szerződésben rögzítésre került, hogy a vevők tudomással bírnak a bejegyzett szolgalmi jogról, amelyet a vételár meghatározásánál értékcsökkentő tényezőként vettek figyelembe. Az I. rendű alperes a tulajdonában álló ingatlant – noha más módon is megközelíthető lenne – a szolgalmi úton közelíti meg. A gépkocsi átjárásra használt 5 méter széles utat lebetonozta, a felperesek és a II. rendű alperes tulajdonában lévő ingatlan határán a régi kaput lezárta, majd új kaput létesített. Az új kapuhoz a felperesek nem kaptak kulcsot. Az I. rendű alperes az általa használt, szolgalmi joggal terhelt területrészen parkolni is szokott.

A felperesek keresetükben a gyalogos és a gépkocsi átjárási szolgalom megszüntetését kérték. Kérelmük indokaként előadták, hogy az átjárási szolgalom engedélyezésének feltételi nem állnak fenn, mivel az I. rendű alperes az ingatlanát mind gyalogosan, mind gépkocsival megközelítheti oly módon, hogy ehhez a felperesek és a II. rendű alperes tulajdonában álló ingatlant nem veszi igénybe. Hivatkoztak továbbá arra is, hogy az I. rendű alperes a szolgalmi jogot nem megfelelően gyakorolja, mivel azt nemcsak átjárásra, hanem parkolásra is használja, és az ingatlanrész felperesek részéről történő birtokbavételét akadályozta, amikor nem biztosított kulcsot a részükre.

A felperesek előadták továbbá azt is, hogy a szolgalmi jog rendeltetésellenes gyakorlása birtokháborító magatartásnak minősül, ezért kérték, hogy ezt állapítsa meg a bíróság és kötelezze az I. rendű alperest a birtokháborítás megszüntetésére és a jövőre nézve tiltsa el a birtokháborító magatartás gyakorlásától. A szolgalmi jog megszüntetésére irányuló kereseti kérelem elbírálásához kötelező volt a II. rendű alperes perben állása, ezért a felperesek vele szemben tűrésre kötelezés iránt terjesztettek elő keresetet.

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte, a II. rendű alperes a perben nem tett nyilatkozatot.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy az I. rendű alperes birtokháborítást követett el azzal a magatartásával, hogy gépjárművével a felperesek és a II. rendű alperes tulajdonában álló ingatlant terhelő gyalogos és gépjármű átjárási szolgalom gyakorlására szolgáló területen parkolt, valamint azzal, hogy a terület megközelítésére szolgáló kaput lezárta és nem biztosított kulcsot a felperesek részére. Kötelezte a bíróság az I. rendű alperest arra, hogy a birtokháborító magatartást szüntesse meg, és biztosítson kulcsot a felperesek részére. A bíróság ítéletével eltiltotta az I. rendű alperest attól, hogy a jövőben hasonló birtokháborító magatartást tanúsítson. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú bíróság a felek személyes meghallgatása, a becsatolt okiratok és a megtartott helyszíni szemle eredményeként megállapította, hogy a felperesek jogelődje egy 1995-ben létrejött szerződésben biztosított gyalogos és gépkocsi átjárási szolgalmi jogot az alperes jogelődei által megvásárolt ingatlan mindenkori tulajdonosa javára. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a szerződéssel alapított szolgalmi jog az érintett ingatlanok rendeltetésszerű használatában a szerződés megkötése után bekövetkezett lényeges változás alapján módosítható, illetve szüntethető meg. Mivel a felperesek ilyen lényeges körülmény-változásra bizonyítékot megjelölni nem tudtak, a bíróság a keresetüket elutasította.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a gyalogos és a gépjármű átjárásra alapított szolgalmi jog megszüntetése iránt a felperesek jelentettek be fellebbezést. Arra hivatkoztak, hogy az I. rendű alperes a szolgalmi jogot rendeltetésétől eltérően használja, mert a gyalogos és gépjármű átjárás helyett a teljes felperesi területet lezárta, annak megközelítését kapukulcs hiányában a felperesek részére nem biztosította. Így a felpereseket elzárta saját ingatlanuk természetben történő használatától, hasznosításától.

Az elsőfokú bíróság helyesen fejtette ki, hogy a szerződés által alapított szolgalmi jog jogutódok által történő megszüntetéséhez olyan – szerződéskötés után bekövetkezett lényeges körülményváltozást kell igazolni, melynek fennállta valamelyik szerződő fél lényeges és jogos érdekét sérti, azonban ilyen nem állapítható meg. Nyomatékkal mutatott rá arra a másodfokú bíróság, hogy az adásvételi szerződés megkötése előtt az eladó a felpereseket a szolgalmi jog tényéről tájékoztatta, utalva annak értékcsökkentő hatására is.

(Budai Központi Kerületi Bíróság 20.P. 21871/1999/21.- Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 44.Pf.20.304/2001/10.)

Társasházzal kapcsolatos perek

11. A társasház közös képviselőjének csak egy személy választható. Intéző Bizottság csak akkor választható, ha az alapító okirat vagy a Szervezeti és Működési Szabályzat előírja. (1997. évi CLVII. tv. 21.§ (2) bekezdés)

Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 230.345 Ft-ot, és ebből 195.070 Ft után 1996. október 1. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamatot, 19.240 Ft után 2000. november 1-től a kifizetésig járó évi 12%-os kamatot, míg 16.035 Ft után 2001. február 1-től a kifizetésig járó évi 11%-os kamatot. Az első fokú bíróság indokolása szerint az alperes nem tett eleget közös költség fizetési kötelezettségének, melyet ő maga sem vitatott, így a kereseti követelés megalapozott volt.

Az első fokú bíróság ítélete ellen az alperes jelentett be fellebbezést, melyben arra hivatkozott, hogy a bíróság nem vizsgálta a perben eljáró felperesi képviselő eljárási jogosultságát, mivel ő csak „állítólagos közös képviselő”.

A másodfokú bíróság a fellebbezést érdemben nem találta elbírálhatónak, azonban az alperes eljárási kifogását alaposnak ítélte meg és megállapította, hogy az első fokú bíróság az eljárás olyan lényeges szabályait sértette meg, amely miatt a tárgyalás megismétlése szükséges. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv alapján valóban megállapítható, hogy a felperesnek nincs jogszerű közös képviselete. A közgyűlés ugyanis olyan határozatot hozott, mely értelmében a közös képviseletet három személy – a műszaki bizottság tagjai – látják el, akiknek a konkrét munkamegosztást egymás között írásban kell rögzíteniük, ezzel szemben a társasházi alapító okirat szerint a tulajdonostársaknak a közgyűlésen – szavazattöbbséggel – közös képviselőt választanak. A fenti rendelkezés alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli társasház képviseletét kizárólag a közös képviselő láthatja el: közös képviselőnek azonban csak egy személy választható meg. Az alapító okirat alapján a társasháznál Intéző Bizottság nem működhet, hiszen annak felállításáról az okirat nem rendelkezik. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy közös képviselő helyett Intéző Bizottság választását az alapító okirat vagy a Szervezeti és Működési Szabályzat írhatja elő. A perbeli társasháznál azonban az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, melynek megfelelően három személy közös képviselővé választása jogszabálynál fogva kizárt.

A fentiekre figyelemmel a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak tájékoztatni kell az alperest a Pp. 49.§ (2) bekezdésének utolsó fordulatáról, és kérelem esetén a felperes képviseletére ügygondnokot kell kirendelni. Abban az esetben, ha a társasház a megismételt eljárásban tartandó tárgyalás kitűzéséig szabályosan közös képviselőt választana és ezt igazolja, akkor az eljárást az ő idézése és eljárása mellett kell megismételni.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 17.P. 51.124/2001/12. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 43. Pf. 29.813/2001/3.)

12.A távhő szolgáltató az ingyenes használatba kapott társasházi közös helyiségekért használati díjat nem köteles fizetni, de a használattal okozott többletköltséget fizetni tartozik, ami nem azonos a közös költséggel.

A felperes Társasházközösség távhő és melegvíz szolgáltatását a társasház alapításától kezdődően az I. rendű alperes, illetve jogelődje biztosítja. Ehhez a felperes által fenntartott épületben lévő 149.4 m2 alapterületű helyiség-csoportot magába foglaló szolgáltatói hőközpontot használja. Ez a hőközpont látja el távhő és melegvízzel a II. és III. rendű alperes épületeit, illetve lakásait is. A felperes társasházközösség alapításával egy időben a felperes és az I. rendű alperes között a hőközpont használatára megállapodás jött létre. E megállapodás értelmében az I. rendű alperes díjfizetési kötelezettség nélkül vált jogosulttá a helyiségcsoport használatára.

A felperes módosított keresetében az 1993. január 1. és 1999. május 30. közötti időszakra 673.644 Ft és a középarányos időponttól számított késedelmi kamatok megfizetésére kérte az I. rendű alperes kötelezését.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül rójon le 41.500 Ft illetéket leletezés terhével. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a használati jog alapításáért a kártalanítási kötelezettséget a jog alapításkor hatályos tanácsi rendelet kizárta. Az elsőfokú bíróság - miután a felperes és az I. rendű alperes között létrejött megállapodás is az ingyenes használatot határidő nélkül biztosította - a szerződés módosítására jogi lehetőséget nem látott. Álláspontja szerint a felperes kártérítési igénye a jogellenesség hiányában volt megalapozatlan. Az ítélet a II. és III. rendű alperesekkel szemben jogerőre emelkedett.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság a fellebbezéssel támadott rendelkezéseket megváltoztatta, az I. rendű alperest arra kötelezte, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 673.644 Ft-ot és annak 1997. január 1. napjától járó évi 20%-os kamatát, valamint 100.000 Ft együttes első-, és másodfokú részperköltséget. A jogerős ítélet álláspontja szerint az I. rendű alperest megillető használati jog ingyenes alapítása mellett figyelemmel kell lenni arra, hogy a helyiség használat miatt a telki szolgalomra vonatkozó szabályok alapján az I. rendű alperest terheli az ingatlannal kapcsolatos felújítási és fenntartási költség. Álláspontja szerint a felperes lényegében ezt a költséget igényelte, ezért adott helyt a felperes módosított keresetének.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, a keresetet elutasító elsőfokú ítélet helybenhagyása érdekében az I. rendű alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.

A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős ítéletét jogszabálysértőnek találta, ezért hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a felperes és az I. rendű alperes jogelődje között létrejött megállapodás 5. pontja az I. rendű alperesi jogelőd részére a hőközpont helyiségeinek használatát díjfizetési kötelezettség nélkül tette lehetővé. Ez a rendelkezés meglátása szerint azt jelenti, hogy a helyiség használatáért a felperes használati díjat az I. rendű alperestől nem igényelhet. Ez azonban nem zárja ki, hogy a hőközpont üzemeltetése miatt a felperesnek okozott költségeket, - a felmerülésük arányában – az I. rendű alperes viselje. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a hőközpont használóját ily módon terhelő költségek azonban nem azonosak a felperes társasház tulajdonosait terhelő közös költségekkel. Ezek a költségek

ugyanis magukba foglalják a közös tulajdonban álló építményrészek, felszerelések, felújítási, karbantartási, helyreállítási, kezelési és üzemelési költségeit, továbbá közterheit és közüzemi díjait is. A közös költség a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a rendes és rendkívüli javítások költségeit is jelenti, amelynek viselésére az I. rendű alperes nem köteles, mert nem tulajdonostárs. Mivel az eljárt bíróságok nem vizsgálták, hogy az I. r. alperes a felperesnek milyen többletköltséget okoz, az miben nyilvánul meg és ezért a felperes milyen térítést igényelhet, a Legfelsőbb Bíróság új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot.

(Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 11.P.XX. 20.442/2001/6 - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 53.Pf. 20.667/2002/4 – Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV. 22600/1999/3.)

13.A legitim perbeli képviseletet a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia. Ha a társasháznak szabályszerűen megválasztott képviselője nincs, akkor a társasház részére a Pp. 74.§-a alapján ügygondnok kirendelésének van helye.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperesi társasház által hozott két közgyűlési határozat érvénytelen. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította és az alperest kötelezte 9.000 Ft perköltség megfizetésére. Ítéletének indokolásában utalt arra, hogy – figyelemmel arra, hogy az alapító okirat értelmében a közös képviselő megbízatása egy évre szól és az alperesi társasház közös képviselőjeként megválasztott személyt az 1988 március 23-i közgyűlés a következő évre választotta meg közös képviselőnek, ezt követően azonban a társasház közös képviselőt nem választott - az 1999. május 11-i, a június 15-i, és az augusztus 3-i közgyűléseket olyan személy hívta össze, aki erre nem volt jogosult. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság az ott hozott határozatok érvénytelenségét megállapította.

Az ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes fellebbezést jelentett be.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat meghozatalára utasította.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy az eljárás teljes tartalma alatt az alperesi társasház képviseletében arra jogosulatlan személy járt el. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben nem bírálhatta el, hiszen az alperes legitim perbeli képviseletének hiánya a teljes elsőfokú eljárásban olyan lényeges eljárásjogi szabálysértésnek minősült, ami a másodfokú eljárásban nem orvosolható. Az 1997. évi CLVII. tv. 3.§-a értelmében a társasház képviseletének ellátására a közös képviselő jogosult, azonban az alperesnek a per megindításakor – és lényegében az elsőfokú eljárás teljes tartama alatt – nem volt érvényesen megválasztott közös képviselője. A megismételt eljárásban mindenekelőtt azt tisztázni, hogy az alperesnek van-e időközben érvényes közgyűlési határozattal megválasztott közös képviselője vagy nincs. Ha ilyen személy nincs, akkor a társasház részére a Pp. 74.§ alapján ügygondnok kirendelésének van helye.

(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 3.P.II.22.201/1999/25. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 53.Pf. 25973/2000/2.)

14. Mindaddig, amíg a közös képviselőt megválasztó közgyűlési határozat érvénytelenségét a bíróság jogerősen meg nem állapítja, őt a társasház legitim közös képviselőjének kell tekinteni. (1997. évi CLVII. tv. 37.§, 32.§ (1) bekezdése)

Az elsőfokú bíróság a felperes kérelmére ideiglenes intézkedéssel megtiltotta az alperes társasház folyószámlájáról való pénzfelvételt a közüzemi számlákon túlmenően, utalva arra is, hogy a társasháznak törvényesen megválasztott közös képviselője nincs.

A végzés ellen az alperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és a felperes közgyűlési határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmét elutasította.

A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy mindaddig, amíg a közös képviselőt megválasztó közgyűlési határozat érvénytelenségét a bíróság jogerősen meg nem állapítja, őt a társasház legitim közös képviselőjének kell tekinteni.

(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 3.P.II.21.148/2001/5 - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 53.Pfv. 28.243/2001/2.)

15.Az 1997. évi CLVII. tv. 32.§ (1) bekezdésében írt hatvan napos határidő anyagi jogi, nem pedig eljárásjogi határidő, amelyből az következik, hogy a keresetlevélnek a határidő utolsó napján a bírósághoz meg kell érkeznie, ellenkező esetben a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának van helye. (1997. évi CLVII. tv. 32.§ (1) bekezdés, Pp. 130.§ (1) bekezdés h.) pont)

Az elsőfokú bíróság az alperesi társasház 2000. június 14-i közgyűlésén hozott határozata érvénytelenségének megállapítására benyújtott keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította, mert az a bírósághoz 2000. augusztus 15-én érkezett meg. Az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában kifejtette, hogy a keresetindításra nyitva álló határidő anyagi jogi és nem eljárásjogi határidő, ezért a keresetlevélnek a határidő utolsó napján történt postára adása kimentési okként nem szolgálhat.

A végzés ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

A jogerős végzés ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság végzését hatályában fenntartotta.

A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy a Pp. 105.§-ának (4) bekezdése csak a Polgári Perrendtartásban szabályozott határidőkre alkalmazható. Ha azonban az anyagi jogszabály a keresetindítást határidőhöz köti, a keresetlevélnek legkésőbb az adott határidő utolsó napján a bírósághoz be kell érkeznie. A határidő számításánál a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a postai feladás napja nem bír jelentőséggel. Figyelemmel arra, hogy az 1997. évi CLVII. tv. 32.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a közgyűlési határozatot a meghozatalától számított 60 napon belül lehet keresettel megtámadni, a perindítási határidő elmulasztása jogvesztéssel járt. A Ptké. 3-4. §-a értelmében a késedelem jogkövetkezményei a határidő utolsó napjának elteltével állnak be azzal, hogy amennyiben a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a

határidő a következő munkanapon jár le.

(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 9.P.II.22.578/2000/1.- Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 53.Pfv. 20.688/2001/1 – A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I. 21.709/2001/4.)

16. A birtoksértő magatartás kizárt abban az esetben, ha a társasház közös használatú folyosórészét védőráccsal zárják le, s az ellen – hosszú időn keresztül – senki nem tiltakozik. (1997. évi CLVII. tv. 17.§ (1)-(2) bekezdése)

A perbeli ingatlan lakásai előtti függőfolyosót 1992-ben, az akkor még önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérlői biztonsági okból vasráccsal lezárták. A lakóház 1996-ban társasházzá alakult, ezután a perbeli lakások tulajdonosai a rács kulcsát több ízben felajánlották a társasház közös képviselőjének, aki azonban ennek elfogadását visszautasította. 1999-ben a társasházban felújítási munkálatokra került sor, melynek során a közös képviselő, valamint a munkát végző szakemberek nem minden esetben tudtak bejutni a rács által lezárt területre, ezért a közös képviselő levélben szólította fel az alpereseket a rács eltávolítására. Az alperesek kérték, hogy a ráccsal kapcsolatban a közgyűlés döntsön. A közgyűlés összehívására nem került sor, azonban a lakók akkor, amikor a közös képviselő írásban azt a kérdést tett fel, hogy hozzájárulnak-e a tulajdonosok ahhoz, hogy a közös tulajdonban lévő területeket egyesek lezárják, azzal sajátjukként rendelkezzenek, az oda való bejutást feltételhez kössék, nemmel válaszoltak. A tulajdonosok jelentős része azonban – az alperesek azon konkrét kérdésfeltevésére, hogy hozzájárulnak-e a perbeli rács fennmaradásához – igennel válaszoltak.

A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy alperesek a rács felszerelésével birtokháborítást követtek el a társasházzal szemben, ezért a birtokháborítás megszüntetésére, az eredeti állapot helyreállítására, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Indokolása szerint a felperesi társasház közösség, évekkel ezelőtt – ráutaló magatartással - a rács felszereléséhez hozzájárult.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy a bizonyítási eljárás anyaga alapján megállapítható, hogy a jelenlegi állapot hosszú évek óta fennáll, melynek során az alperesek nem is törekedtek kizárólagos használatra a közös tulajdon terhére, ellenkezőleg: felajánlották a kulcs átadását, melyet a felperesi közös képviselő visszautasított. Mindezek alapján nem hivatkozhat a felperes az alperesi birtokháborító magatartásra, mert a perbeli folyosórészt egyetlen tulajdonostárs sem használta korábban, és az alperesek bármikor biztosítják a bejutást.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 20.P.53.383/1999/8.- Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 44 Pf. 23062/2001/3.)

Kötelmi jog

17.Közös tulajdon esetén a tulajdonostársak harmadik személlyel kötött előszerződése a végleges adásvételi szerződés megkötésére megállapított határidő leteltét követően hatályát veszti. A felperes és az egyik alperesi tulajdonostárs között ezt követő időpontban létrejött adásvételi szerződés már nem az előszerződésben rögzítettek alapján jön létre, ezért a tulajdonostársakat megilleti az elővásárlási jog a Ptk. 145.§ (1) bekezdése alapján. ( Ptk. 208.§ (1), 145.§ (1) bekezdés)

A felperes és az alperesek között 1998. november 19-én előszerződés jött létre azzal a tartalommal, hogy a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy az alperesek közös tulajdonában lévő ingatlanra 1999. január 31-ig adásvételi szerződést kötnek. A felek az ingatlan vételárát 8.500.000 Ft-ban határozták meg, a felperes ezen túl kötelezettséget vállalt 1.500.000 Ft-nak az adásvételi szerződés megkötésével egyidejű foglalókénti megfizetésére, továbbá arra, hogy 1998. december 31-ig 500.000 Ft előleget, 1999. december 31-ig a fennmaradó 6.500.000 Ft vételárat kifizeti az eladónak. Az alperesek vállalták az ingatlan tehermentesítését. A felek között a végleges adásvételi szerződés az előszerződésben foglalt időpontig nem jött létre. A felperes a III. rendű alperessel 1999. március 6-án adásvételi szerződést kötött a III. rendű alperes 1 tulajdoni hányadára nézve az előszerződésben meghatározott feltételekkel, a már megfizetett foglaló, illetőleg előleg megfelelő részének beszámításával. A III. rendű alperes és az I. rendű alperes között – elővásárlási jog gyakorlása révén – 1999. március 22-én adásvételi szerződés jött létre az előbbi szerződéssel egyező tartalommal. Ezt követően az I. rendű alperes és a II. rendű alperes az immár kettőjük tulajdonában álló ingatlant harmadik személy felé értékesítette.

A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy közte és a III. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződés az I. és a II. rendű alperesek vonatkozásában hatályos, míg az I. és a III. rendű alperesek közti szerződés a felperessel szemben hatálytalan. Hivatkozott arra is, hogy amennyiben az I. rendű alperesnek volt is elővásárlási joga, azt nem a jogszabálynak megfelelően gyakorolta, mert nem azonos feltételekkel kötötte meg az adásvételi szerződést a III. rendű alperessel, mint amellyel a felperes és a III. rendű alperes közötti szerződés létrejött.

Az I. és a II. rendű alperesek a kereset elutasítását, és a felperes perköltségben való marasztalását kérték. A III. rendű alperes nem ellenezte a kereset teljesítését.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessen meg I. és II. rendű alpereseknek 50.000 Ft perköltséget. Kötelezte továbbá arra, hogy a Magyar Állam javára fizessen meg 372.500 Ft eljárási illetéket.

Az elsőfokú bíróság indokolásában megállapította, hogy a peres felek között 1998. november 19-én érvényes előszerződés jött létre, amely alapján nem jött létre végleges adásvételi szerződés, annak létrehozása érdekében egyik fél sem lépett fel a bíróság előtt. A III. rendű alperes és a felperes által megkötött adásvételi szerződés időpontjában az előszerződés már nem volt hatályos, így az I. rendű alperes szabályszerűen gyakorolta az elővásárlási jogát és kötött adásvételi szerződést a III. rendű alperessel. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában megállapította, hogy a felperes és a III. rendű alperes közti szerződés érvénytelen, míg az I. rendű és a III. rendű alperes között létrejött megállapodás érvényes. Megállapítást nyert tehát az, hogy közös tulajdon esetén a tulajdonostársak harmadik személlyel kötött előszerződése a végleges adásvételi szerződés megkötésére megállapított határidő leteltét követően hatályát vesztette. A felperes és az egyik alperesi tulajdonostárs között ezt követő időpontban létrejött adásvételi szerződés már nem az előszerződésben rögzítettek alapján jött létre, ezért a

tulajdonostársakat megillette az elővásárlási jog a Ptk. 145.§ (1) bekezdése alapján.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, azonban az ítélet indokolásának azt a részét, amely szerint a felperes és a III. rendű alperes között létrejött adásvételi szerződés érvénytelen, mellőzte. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a szerződés érvénytelenségéről az ítélet rendelkező részében kell dönteni, de csak akkor, ha erre irányuló kereseti kérelmet terjesztettek elő, azonban a perbeli esetben nem a szerződés érvénytelensége, hanem hatálytalansága állapítható meg.

(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 7.P.III. 21.495/1999/15. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 48.Pf. 29.248/2000/12.)

18. Fogyasztási szerződéssel szembeni keresetindítás feltételei. ( Ptk. 209.§, Pp. 141.§)

A felperes az alperes által 2000. második félévében bevezetett elszámolási rendszert támadta keresetében különféle jogcímeken, valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatályú megállapításokat kérve. Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését, másodlagosan a kereset elutasítását kért. A szerződésmódosítás semmisségének megállapítására irányuló kereseti kérelem kapcsán vitatta a felperes kereshetőségi jogát.

A perben állást kellett foglalni abban a kérdésben, hogy van-e a felperesnek kereshetőségi joga, erre mely jogszabály rendelkezései irányadó, és az mire terjed ki.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította, egyben kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 7.500 Ft perköltséget. Ítéletének indokolásában úgy foglalt állást, hogy a felperes a módosított közüzemi szerződések Ptk. 209.§ /2/ bek. szerinti megtámadására jogosult, azonban módosító szerződések alaki okból fennálló semmisségének, illetve létre nem jöttének megállapítását eredménnyel – kereshetőségi jog hiányában – nem kérheti, így a megállapítási kereset Pp. 123.§-ában foglalt feltételei is hiányoznak.

Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást hiányosan állapította meg.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy az érdemi döntésével egyetértett, azonban teljes mértékben nem osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját. A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna hívnia a felperest a Pp. 141.§ /6/ bekezdésében foglaltak terhével, hogy bizonyítsa a keresetindításhoz szükséges feltételek meglétét. A bizonyítást ugyanis a felperes nyilatkozata nem pótolja, a felperes által az elsőfokú eljárásban csatolt iratokból pedig nem volt megállapítható, hogy a felperes eljárása valamennyi előírásnak megfelelt. A fellebbviteli bíróság a hiányzó bizonyítást a másodfokú eljárásban foganatosította. Ennek során megállapította, hogy a kereset a sérelmet szenvedett fogyasztók igényeinek érvényesítése iránt a fogyasztók széles körét érintő, vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó jogszabályba ütköző tevékenység esetén terjeszthető elő. A keresetindítás célja a sérelmet szenvedett fogyasztók igényének érvényesítése, így a kért megállapítás nem lehet olyan tartalmú, ami az érintett fogyasztói körnek sérelmet okoz, hiszen a keresetindítási jog éppen ennek elhárítására szolgál. Ennek megfelelően abban az esetben, ha a felperes olyan kereseti kérelmet nyújt be, amelynek teljesítése esetén maga az ítélet okozna sérelmet a fogyasztóknak vagy egy részüknek, úgy az ilyen keresetet további érdemi vizsgálat nélkül el kell elutasítani azért, mert a felperes kereshetőségi joga tartalmi korlátait túllépte.

(Pesti Központi Kerületi 26.P. 85.094/2001/8. – Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57.Pf. 29.171/2001/8.)

19. A Ptk. 326.§ /2/ bekezdése rögzíti, hogy ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül – a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra.

A Ptk. hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló tvr. átmeneti rendelkezései rögzítik, hogy a Ptk. rendelkezéseit a hatályba lépése előtt keletkezett jogviszonyból eredő és jogerős határozattal még el nem bírált jogokra és kötelezettségekre is alkalmazni kell.

A per tárgya a BSZ 1914-ben és 1927-ben kibocsátott kötvényekkel kapcsolatos követelés volt. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. rendű alperes tagadta, hogy a BSz jogutóda, mivel a BSz vagyonát államosították. Védekezésében előadta, hogy a jogutódlással kapcsolatban jogszabályi rendelkezést kellett volna hozni, azonban ilyen jogszabály nem született. Mindkét alperes a követelés elévülésével is védekezett, arra hivatkozva, hogy a felperesek követelése a Ptk. 324.§-a alapján – figyelemmel a Ptké. 75.§-ának /1/ bekezdésére, 85.§-ának /1/-/3/ bekezdéseire – elévült, mert a felperesek a követelés érvényesítésének akadályát jelentő 13110/1948/XII.24./Korm. rendelet 1987. december 31-i hatályon kívül helyezését követően, 1988. január 1-től számított 5 éven belül – vagyis 1993. januárjáig – érvényesíthették volna a követeléseiket. Az alperesek előadták továbbá, hogy a perbeli kötvényekre az 1982. évi 28. tvr. nem alkalmazható, ugyanis ez a jogszabály csak a 3.§ /1/ bek. a., d., pontjában felsorolt kötvény kibocsátására jogosultakra, illetve az általuk kibocsátott értékpapírokra terjed ki és a tvr. végrehajtásáról szóló 80/1992/V.12./Korm.rend. 1.§-a kimondta azt is, hogy e jogszabály rendelkezéseit csak a tvr. 3.§ /1/ bekezdésében meghatározott szervezetek által kibocsátott kötvényekre kell alkalmazni. E szervezetek között pedig nem szerepel az önkormányzat.

A bíróságnak állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy a Ptk. hatályba lépése után esedékessé vált kötvénykövetelések elévülésére melyik jogszabályt kell alkalmazni, továbbá abban, hogy – a bírói úton történő igényérvényesítést 1988. január 1-ig kizáró jogszabályi rendelkezések folytán – a Ptké. 85.§ /3/ bekezdése az adott tényállásra irányadó-e, és hogy mi az elévülés nyugvásának az 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslat szerinti tartalma.

Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, és kötelezte az I. rendű felperest, hogy 13.000 Ft-ot, a II. rendű felperest, hogy 17.000 Ft-ot, a III. felperest, hogy 4.000 Ft-ot, míg a IV. rendű felperest, hogy 10.000 Ft perköltséget fizessenek meg külön-külön az alpereseknek. Megállapította, hogy az értékpapírért annak kibocsátóját terheli a felelősség, mert az értékpapírban megjelölt tőkét és kamatot a kibocsátó köteles az értékpapír tulajdonosának megfizetni. Megállapította, hogy az értékpapír dologi jellegű, azaz dolognak minősül, mert tulajdonba, birtokba vehető, és mert átruházásával együtt szállnak át az általa rögzített jogok is. Az értékpapírban tanúsított jog az értékpapírban foglalt követelés, amely mögött a perbeli értékpapírok esetében fizetési ígéret, kölcsön húzódik meg. A kötvénytulajdon nem évül el, de a követelés, amelyet tanúsít, elévül, hiszen ez az igény nem a tulajdonjogból, hanem a kötelemből származik. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a per tárgyát képező 1927. évi kötvények 1962. június 1-én, míg az 1914-ben kibocsátott kölcsönkötvények 1984. január

1-én jártak le. Ezekben az időpontokban esedékessé váltak a kötvénykövetelések, a kamatok pedig a kötvényfeltételek szerint félévenként voltak esedékesek. Indokolásában rámutatott arra az elsőfokú bíróság, hogy arra figyelemmel, hogy a perbeli kötvények igényérvényesítésének lehetőségét a 13110/1948. Kr. 1948. december 24-től az 1987. december 31-ei hatályon kívül helyezéséig kizárta, a korábbi jognak az elévülés nyugvására vonatkozó szabályai szerint a Kr. hatályának fennállta alatt az elévülés meg sem indult. A Kr. hatályon kívül helyezését követő 5 éven belül a felpereseknek érvényesíteni kellett volna az esedékessé vált követeléseiket. Rámutatott az elsőfokú bíróság továbbá arra, hogy az alperesek nem hoztak fel olyan menthető okot, amely miatt a kötvények tőkekövetelését nem tudták érvényesíteni, ezért nem alkalmazható a Ptk. 326.§ /2/ bek. és a Ptk. 327.§-ának /1/ bek. sem, mert az elévülési időn belül a felperesek írásbeli felszólítással nem éltek, és követeléseiket bírói úton sem érvényesítették. Ennek megfelelően a felperesek keresetét az elsőfokú bíróság nem találta alaposnak.

Az ítélet ellen a felperesek éltek fellebbezéssel és kérték, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva elsődlegesen a II. rendű alperest, másodlagosan pedig az I. rendű alperest marasztalja. Fellebbezésükben rámutattak arra, hogy az elsőfokú bíróság a Ptké. 85.§-ának /3/ bekezdését jogszabálysértően értelmezte, és a Ptk. 324.§ /1/ bekezdését tévesen alkalmazta.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, azonban az elsőfokú bíróság elévüléssel kapcsolatos érvelését pontosította. Rámutatott arra, hogy a Ptk. hatályba lépéséről és végrehajtásáról szóló tvr. átmeneti rendelkezései rögzítik, hogy a Ptk. rendelkezéseit a hatályba lépése előtt keletkezett jogviszonyból eredő és jogerős határozattal még el nem bírált jogokra és kötelezettségekre is alkalmazni kell. Erre figyelemmel azt kellett vizsgálni, hogy a Ptké.-nek vannak-e az elévülésről szóló – a Ptk. rendelkezéseitől eltérő, és a jelen perben alkalmazható – rendelkezései. A felperesek a kötvény-követeléseiknek elévülésére kizárólag a Ptk. rendelkezései voltak irányadók. Az elsőfokú bíróság ítéletében, és a felperesek fellebbezésében kifejtettekkel szemben a korábbi jog alkalmazása esetén sem következhetett volna be az elévülés nyugvása a követelések esedékességét megelőzően. A Ptk. 326.§ /2/ bekezdése rögzíti, hogy ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül – egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül – a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. A Ptk. 326.§ /2/ bek. alapján az 1914-es kibocsátású kötvények elévülési ideje nem hosszabbodott meg, az 1927-es kibocsátású kötvényekből származó követelések érvényesítésére pedig további egy év állt a jogosultak rendelkezésére, vagyis a perben hivatkozott mindegyik kötvény alapján 1989. január 1. volt az igényérvényesítés határideje.
(Pesti Központi Kerületi Bíróság 6.P. 91.597/1999/38. – Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57.Pf. 22247/2002/5.)

Értékpapírjog

20.A kötvény kibocsátója és forgalmazója felelős a félrevezető tájékoztatással okozott kárért. (Épt.25.§ /3/, Épt. 83.§)

A felperes az I. és a II. rendű alpereseket kártérítés címén az Épt. alapján kérte marasztalni. Kárként az általa vásárolt W 96-os kötvényekben megjelölt tőke, és ügyleti kamatkövetelést, valamint ezek lejárattól számított késedelmi kamatát jelölte meg. A kötvényekre kötött szerződések érvénytelenségét valamennyi kötvénybirtokosra 51

kiterjedő hatállyal megelőzően jogerős ítélet állapította meg. Az I. és a III. rendű alperesek védekezésükben arra hivatkoztak, hogy álláspontjuk szerint a kötvényre kötött szerződés érvénytelensége folytán a felperes a kibocsátóval szemben az eredeti állapot helyreállítását kérheti. A II. rendű alperes azzal védekezett, hogy felróhatóság és okozati összefüggés hiányában a kártérítés feltételei nem állnak fenn, és a kibocsátó felszámolási eljárásnak befejezéséig a kár sem következett be.

Az alperesek védekezése folytán a bíróságnak állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy mi az Épt. 83.§ szerinti kártérítés és a Ptk. 237-239§-aiban foglalt eredeti állapot helyreállítása, mint jogkövetkezmény egymáshoz való viszonya, továbbá az Épt. 84.§ /1/ bekezdésének tartalma, és ehhez képest melyek a kártérítési igény körében a felperes által bizonyítandó körülmények.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az I. és II. rendű alpereseket, hogy egyetemlegesen – 15 nap alatt – fizessenek meg a felperesnek 140.020 Ft tőkét és ezen összegnek 1996. július 2. napjától kezdődően a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. Megállapította, hogy a III. rendű alperes az I. rendű alperest terhelő tartozás kiegyenlítéséért korlátlanul felel azzal, hogy a helytállási kötelezettsége akkor és annyiban következik be, amennyiben az I. rendű alperes vagyonából a követelés nem elégíthető ki. Kötelezte az I.,II. és III. rendű alpereseket, hogy fizessenek meg az államnak külön felhívásra 8400 Ft eljárási illetéket. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az Épt. 83.§-a a félrevezető tájékoztatással okozott károkért a kibocsátó és a forgalmazó kártérítési felelősségét szabályozza, de az értékpapírra létrejött szerződés érvénytelenségét nem alapozza meg. Az érvénytelenség megállapítását az Épt. 84.§ /1/ bek. értelmében közérdekű kereset formájában kérhetik. E jogszabályhely azonban az érvénytelenség jogkövetkezményeit nem rendezi, így azt helyesen úgy kell értelmezni, hogy az érvénytelenség nem a kártérítési felelősség helyébe lép, hanem mellé. A jogkövetkezmények közül pedig a felperes választhat.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperesek éltek fellebbezéssel. Az I. és a III. rendű alperesek az ügy érdemi elbírálásának alapjául szolgáló jogszabályok téves alkalmazására hivatkoztak, míg a II. rendű alperes megítélése szerint a bíróság nem folytatta le a szükséges bizonyítást, és indokolási kötelezettségének sem tett eleget.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az I.,II. rendű alperes – felperes javára szóló – marasztalását 140.020 Ft-ra, annak 2002. január 21-től a kifizetésig járóan a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatára, továbbá 113.028 Ft-ra leszállította. Megállapította továbbá, hogy a III. rendű alperes mögöttes helytállási felelőssége a leszállított marasztaláshoz igazodik. A perbeli jogvita elbírálására a kötvények kibocsátásakor hatályban volt Épt-ben és eltérő rendelkezések hiányában a Ptk-ban foglaltakat együttesen kell alkalmazni. Figyelemmel arra, hogy a speciális jogszabály minden korlátozástól mentes lehetőséget adott a felperesnek a kártérítési igénye érvényesítésére, nincs jogi alapja annak, hogy a felperesnek elsődlegesen az eredeti állapot helyreállítását kellene kérnie. Az Épt. 84.§ /1/ bekezdése folytán alkalmazandó 83.§ tartalmával kapcsolatban a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a kibocsátó és a forgalmazó felelősségének jogalapja a félrevezető tájékoztatással okozott kár. Az Épt. 83.§-a értelmében az ezzel okozott kárért mint eredményért a kibocsátó a forgalmazóval egyetemlegesen felel, hiszen a károkozók helytállási kötelezettségét a félrevezető tájékoztatással okozott kár bekövetkezése és forgalmazói szerep önmagában megalapozza. Az Épt. 84.§-a folytán alkalmazandó 83.§ szerint a felperes joggal tart igényt mindazon kára megtérítésére, amely azáltal érte, hogy a szerződés érvényessége folytán az értékpapírra igényt nem alapíthat.
(Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 8.P. 20.787/2001/9. – Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57.Pf. 630.356/2001/6.) 52

21. Felelősség az értékpapír átadásának elmulasztása miatt. (Épt. 162.§, 163.§ /1/)

A felperes az I. rendű alperessel – aki befektetési szolgáltató - értékpapír adásvételi szerződést kötött. Ennek során befizetett 948.000 Ft vételárat, melyről géppel írt, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt elismervényt kapott, melyet tanúként az I. rendű alperes alkalmazottai írták alá. A felek megállapodtak abban, hogy az értékpapírok ténylegesen később kerülnek átadásra. Az I. rendű alperes azonban az átadási kötelezettségének nem tett eleget a megjelölt időpontban, és a pénz sem került visszafizetésre. Az I. rendű alperes tevékenységét az ÁPTF felfüggesztette a működésben tapasztalt hiányosságok (pl. a befizetések bizonylatolási hiánya) és annak veszélye miatt, hogy a vele szembeni követeléseknek nem tud eleget tenni. Az I. rendű alperes meglévő eszközállománya nem nyújtott teljes fedezetet az ügyfélkövetelésekre, ezért az ÁPTF felhívta a II. rendű alperest a befektetők kártalanítására irányuló eljárás megindítására. A II. rendű alperes nyilvános közleményt tett közzé, mely szerint az I. rendű alperessel kapcsolatban álló kisbefektetőket személyenként 1.000.000 Ft erejéig kártalanítja. A II. rendű alperes a felperes – mint kisbefektető – kártérítési igényét elutasította, mert az I. rendű alperes iratai között a felperesi befizetések nyilvántartásba vételét nem lelte fel.

A felperes a keresetében kérte, hogy a bíróság ítéletével pótolja a 948.000 Ft befizetésének és az I. rendű alperessel kötött szerződésnek a nyilvántartásba vételét. Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság a felperes által az I. rendű alperes pénztárába 1997. október 31-én történt 948.000 Ft befizetésének és az 1997. november 24-én I. rendű alperessel megkötött értékpapír adásvételi szerződésnek az I. rendű alperes nyilvántartásba vételét és az ennek tényéről szóló I. rendű alperesi elismerést ítéletével pótolja. Kötelezte a bíróság az I. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 948.000 Ft-ot, ezen összeg után 1997. december 10-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamatot. Kötelezte a bíróság a II. rendű alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését követően 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 948.000 Ft-ot. Kötelezte a bíróság az I. és II. rendű alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 15 napon belül 69.900 Ft perköltséget. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a II. rendű alperes kötelezettsége az ítélet jogerőre emelkedése után áll be. Ezt meghaladóan a bíróság elutasította a keresetet.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában hivatkozott az 1996. évi CXI. tv. 74.§ /1/ bekezdésére, melynek értelmében a befektetési szolgáltató szerződéseiről egységes, időrendi nyilvántartást vezet. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell az ügyfél nevét, a szerződés tartalmát, a beérkezés és a teljesítés időpontját és módját. A felperes által hivatkozott adásvételi szerződést és az annak keretében történt befizetést az I. rendű alperesnek jogszabály által megkövetelten nyilvántartásba kellett volna vennie. Ezt azonban az I. rendű alperes elmulasztotta. Az elsőfokú bíróság indokolásában arra is rámutatott, hogy mivel az I. rendű alperessel szemben felszámolási eljárás van folyamatban és nyilvántartását önként nem módosíthatja, nincs abban a helyzetben, hogy ezt a jogszabály által megkövetelt aktust megtegye. Ezért a bíróság a teljes mértékben bizonyított felperesi ügylet és a pénz befizetése tényének I. rendű nyilvántartásba vételét ítéletével pótolta. Az Éptv. 163.§ /3/ bekezdése értelmében, ha a kártalanításra jogosult a szerződést és a jogosultság igazolásához szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja és azok az Alap tagja által vezetett nyilvántartás adataival megegyeznek, az Alap köteles gondoskodni a jogosult, vagy az általa teljes bizonyító erejű magánokiratban meghatalmazott személy részére járó kártalanítás haladéktalan kifizetéséről. Úgy foglalt állást, hogy a II. rendű alperes Épt. 163.§ /3/ bekezdése szerinti kártalanítási kötelezettségének feltételei az ítélet jogerőre emelkedésétől fennállnak, így a II. rendű alperes marasztalásának nincs akadálya.

Az ítélet ellen a II. rendű alperes élt fellebbezéssel, melyben annak megváltoztatását és a vele szemben előterjesztett kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az I. rendű alperessel egy ítéletben történő marasztalását a Pp. 122.§ /1/ bekezdése kizárja, mert annak csak lejárt követelés esetén van helye.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és mellőzte annak megállapítását, hogy a II. rendű alperes a per fő tárgyára és a perköltségre vonatkozó marasztalását az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül köteles megfizetni. Megállapította a másodfokú bíróság, hogy a II. rendű alperes teljesítési határideje mindkét marasztalás vonatkozásában 15 nap. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rámutatott arra, hogy az Épt. 162.§ /1/ bekezdése helyese értelmezése szerint, amennyiben a kártalanításra jogosult a szerződést és a jogosultság igazolásához szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja, és azok az Alap tagja által vezetett nyilvántartás adataival megegyeznek, akkor a kártalanítást minden további nélkül ki kell fizetni. A másodfokú bíróság megítélése szerint azonban nem vonható le e jogszabályi rendelkezésből az a következtetés, hogy a befektető az Épt. 162.§ /1/ bekezdés szerinti követelését egyéb módon nem igazolhatja. A haladéktalan teljesítési kötelezettség hiánya nem azonos a teljesítési kötelezettség abszolút kizártságával.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.P. 94186/1998/29. – Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57.Pf. 28.121/2001/2.)

22. Az R. Rt. és az „R.”-cégek bankcsoportot alkotnak, az R. Rt-t – mint bankholding vállalatot – az egész csoport prudens működéséért kártérítési felelősség terheli. Ezen felelősség alól nem mentesül annak hivatkozásával, hogy a prudencia sérelmét utólag az ÁPTF-nek jelezte. (Hpt. 90.§)

Az R. Közös Vállalat 1994. december 30-án, az R.lízing Pénzügyi Kft. III. rendű alperes 1996. október 15-én lízingforrásainak bővítésére bemutatóra szóló és szabadon átruházható, változó kamatozású kötvényt bocsátott ki. Mindkét kötvény alap kamatlába 22% volt, amely 90 naponként 1% prémiummal növekedett. Mindkét kötvény forgalmazója az R 99 Kft. II. rendű alperes volt. A vásárláskor érvényes kamatlábakat a kötvény belső oldalán, a további kamatláb-változásokat a sajtó útján tették közzé. A III. rendű alperes által kibocsátott kötvényről szóló tájékoztató tartalmazta, hogy a jegyzés napjától 6 évig tart, a kötvény futamidőn belüli vagy a lejáratkori visszavásárláskor a visszavásárlás napjáig felhalmozódott kamat is kifizetésre kerül. A forgalmazó II. rendű alperes és az I. rendű alperes megállapodást kötöttek arról, hogy az R.Bank Rt. I. rendű alperes a forgalmazó ügynökeként az értékpapír forgalmazásban közreműködik. A felperes tulajdonában voltak R.lízing 2000 és R.lízing 96 kötvények, melyek forgalmazása 1998-ban felfüggesztésre került. A felperes az R.lízing 96 kötvényei forgalmazásának felfüggesztésekor a kötvényei visszavásárlását kérte, de a forgalmazás felfüggesztése miatt nem kaphatta meg a kötvényekre járó tőkét, annak kamatát és a prémiumot, valamint az R.lízing 2000 kötvényekre járó tőkét, kamatot és prémiumot. A Fővárosi Bíróság jogerőre emelkedett végzésével elrendelte az I. rendű alperes felszámolását. A II. rendű alperes ugyancsak felszámolás alá került, míg a III. rendű alperes felszámolás alatt áll.A felperes módosított keresetében az R.lízing 96-os kötvényhez kapcsolódóan 1 080 493 Ft tőke, annak 2001. szeptember 4. napjától a kifizetésig járó évi 20%-os kamata, az R.lízing 2000 kötvény tekintetében pedig 73.320 Ft és ebből 50.000 Ft után ennek 2000. január 31-től a kifizetésig járó évi 20%-os kamata megtérítésére kérte egyetemlegesen kötelezni az alpereseket. Kérte továbbá az alperesek 1.811.505 Ft-ban és ezen összeg 1996. november 8-tól a kifizetésig járó évi 20%-os kamatában való egyetemleges marasztalását is. 54

Az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte. A II. rendű alperes a felperes keresetét 50.000 Ft tőke és 9.596 Ft kamat, 625.000 Ft tőke és 74.324 Ft kamat, és mindezen összegek után 1998. szeptember 9-től a kifizetésig járó évi 20%-os késedelmi kamat erejéig elismerte. A III. rendű alperes a felperes követelését az R.lízing 96-os kötvényekkel összefüggésben összesen 951.792 Ft és ennek 2001. január 16-tól a kifizetésig járó évi 11%-os késedelmi kamat erejéig elismerte, ezt meghaladóan kérte a kereset elutasítását.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy az ítéletben megjelölt sorszámú és névértékű R.lízing 96. kötvények egyidejű átadása ellenében fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek 15 napon belül 1.080.493 Ft tőkét, ebből 699.172 Ft tőke után 2001. szeptember 4. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20% kamatot. Kötelezte továbbá az I. és II. rendű alpereseket, hogy az ítéletében megjelölt sorszámú és névértékű R.lízing kötvények egyidejű átadása ellenében fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 73.320 Ft tőkét, ebből 50.000 Ft után 2000. január 31. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatot. Megállapította, hogy a teljesítésben a kötvények átadásával a felperes köteles elöl járni. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítéletet a II. rendű alperessel szemben 758.910 Ft tőke, és ebből 675.000 Ft tőke után 1998. szeptember 9. napjától a kifizetés napjáig járó évi 20% kamat erejéig, a III. rendű alperessel szemben 951.792 Ft tőke és ezután 2001. január 16. napjától a kifizetés napjáig járó évi 11% kamat erejéig előzetesen végrehajthatóvá nyilvánította. Kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg az államnak egyetemlegesen külön felhívásra 41.950 Ft le nem rótt kereseti részilletéket. Kötelezte az I.,II. rendű alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen az államnak külön felhívásra 4.400 Ft le nem rótt kereseti részilletéket. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 131.570 Ft le nem rótt kereseti részilletéket, továbbá, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű alperesnek 70.000 Ft, a II. rendű alperesnek 35.000 Ft, a III. rendű alperesnek 78.000 Ft perköltséget.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a II. rendű alperes a kötvények bármikori visszavásárlásra vállalt kötelezettsége teljesítését megtagadta, így a felperes kártérítési igénye vele szemben alapos volt. A III. rendű alperes kártérítési felelősségét az alapozza meg, hogy az általa kibocsátott kötvény tulajdonsága és a kötvényhez fűződő jogok egyike a lejárat előtt is lehetséges visszaválthatóság és ez a kötvénytulajdonost megillető jog a perbeli esetben sérült. Ennek a teljesítéséről a forgalmazónak akár más forgalmazó igénybe vételével is gondoskodnia kellett volna. Minthogy ezt elmulasztotta szerződésszegést követett el, amelyért felelni köteles. A bíróság kiemelte, hogy az I. rendű alperes és az R. cégek csoportja bankcsoport. A Hpt. 90.§-a értelmében a bankholding vállalatot az egész csoport prudens működéséért felelősség terheli. Az I. rendű alperes a Hpt. szerinti bankholding vállalat, amely Hpt. 90.§ /2/ bekezdés szerinti kötelezettségét megsértette, mert a bankcsoport tag kibocsátó és forgalmazó prudens működését nem biztosította. Ezzel a Ptk-ban megfogalmazott jogellenességet megvalósította, amellyel összefüggésben keletkezett a felperes kára. A kimentésre az ÁPTF felé történt jelzés sem alkalmas. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperesek együttes károkozására figyelemmel a felelősségük egyetemleges.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes és az I. rendű alperes élt fellebbezéssel.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését részben alaposnak, az I. rendű alperes fellebbezését alaptalannak ítélte meg, ezért az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg a felperesnek az elsőfokú ítéletben foglalt marasztalásukat meghaladóan további 629.200 Ft-ot, és annak 2002. február 1-től a kifizetésig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatát. A felperest a terhére megállapított elsőfokú perköltség térítése alól mentesítette és

egyetemlegesen kötelezte az alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felperesnek 30.000 Ft elsőfokú részperköltséget. Megváltoztatta az eljárási illetékre valamint a kamatfizetésre vonatkozó rendelkezéseket, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az I. rendű alperes felelősségének Ptk. szerinti feltételei fennállnak. E jogszabályi rendelkezésből pedig nem az I. rendű alperes mögöttes, hanem a II. és III. rendű alperesekkel egyetemleges teljesítési kötelezettsége következik. A Ptk. 355.§-ában a kártérítés módjára és mértékére vonatkozó rendelkezéseket a Ptk. 360.§ /1/ bekezdésében a kártérítés esedékességére előírtakkal összhangban kell értelmezni és alkalmazni. E jogszabályhelyek együtteséből pedig az következik, hogy bármely módon is történjen a kár megtérítése, a kárért felelős személynek a károsultat olyan helyzetben kell hoznia, amilyenben a károsodás előtt volt. A felperest megillető, a Ptk. 301.§ /1/ bekezdés szerinti késedelmi kamat a felperes késedelemből eredő kárát nem fedezi. A Ptk. 360.§ /1/ bekezdés értelmében a kártérítés a kár bekövetkeztekor nyomban esedékes, a Ptk 229.§ /1/ bekezdése alapján pedig a kötelezett a késedelemből eredő kár megtérítésére is köteles. A felperes ezek alapján joggal tarthat igényt nemcsak annak a kárának megtérítésére, amely kötvénykövetelése teljesítésének elmaradásából érte, hanem arra is, amely az ezért járó kártérítés késedelmes teljesítésének a következménye. A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a károsulttól elvárható és a kártérítés mértékére kiható magatartást a Ptk. 340.§-a szabályozza. A felperestől a kárenyhítés körében nem várható el, hogy a károkozók tartozását maga teljesítse, és ezzel mentesítse őket a késedelem jogkövetkezményei alól. Hasonlóképpen nem várható el tőle az sem, hogy követelése jelentős részéről lemondva egyezséget kössön.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 6.P. 85.177/1999/49. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57.Pf. 29.643/2001/9.)

23. A Ptk. hatálybalépése előtt váltott kötvények alapján, ha a követelés a Ptk. hatálybalépését követően vált esedékessé, az elévülésre a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. (1960. évi 11. sz. tvr., Ptké. 85.§, Ptk. 324.§, Ptk. 326.§)

A kötvények alapján keletkezett jogosultságok nem dologi, hanem kötelmi jogi jellegűek.

A felperes módosított keresetében a BSZ. által 1914-ben kibocsátott bemutatóra szóló kötelezvény, valamint az 1946-ban kiállított 2 darab ideiglenes kötelezvények alapján 220 angol font, és ennek 1947. augusztus 1-től 2001. augusztus 1-ig járó évi 28%-os kamataként 5795 angol font, azaz összesen 6015 angol font Ft ellenérték megfizetésére kérte kötelezni az I. rendű alperest, illetve – amennyiben az I. rendű alperes költségvetésének esetleges hiánya miatt tartozását nem tudja rendezni – a II. rendű alperest. Az I. rendű alperessel szembeni követelését arra alapította, hogy jogutóda a kötvényt kibocsátó BSZ-nek, mert ő kezeli azt a vagyont, amely a kötelezvények hitelezőinek pénzéből származó kölcsönből keletkezett. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésükben a felperes követelésének elévülésére és elértéktelenedésre hivatkoztak.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az I. rendű alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 220 angol font teljesítéskori forint-ellenértékét. Ezt meghaladóan elutasította a keresetet. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a perbeli kötvények a kibocsátó, mint adós és a kötvénybirtokos, mint hitelező közötti kötelmi jogviszonyt testesítenek meg. Rámutatott arra, hogy az 1914. évi kibocsátású kötvények lejártának ideje az Ostendei

Egyezményhez való csatlakozást tanúsító záradék miatt 20 évvel meghosszabbodott, ezért 1984. január 1-e volt az esedékesség napja. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint figyelemmel arra, hogy az elévülés már a Ptk. hatályba lépése előtt nyugodott, az elévülés tekintetében a korábbi jogot, és nem a Ptk-t kellett alkalmazni. Eszerint az elévülés az igényérvényesítés jogi akadályát jelentő kormányrendelet következtében 1987. december 31-ig nyugodott, így a kötvénykövetelés, illetve a szelvényen alapuló igény a nyugvás 1988. január 1-ei megszűnésétől számított 20, illetve 6 éves elévülési idő alatt érvényesíthető. Az elsőfokú bíróság meggyőződése szerint a BSZ-nek az I. rendű alperes a jogutóda, hiszen mind a kibocsátónak, mind az I. rendű alperesnek az volt a feladata, hogy a Főváros területén élő lakosság meghatározott igényeit szolgálja illetve biztosítsa. Rámutatott arra, hogy a kötvényeken feltüntetett kötelezettségvállalás hiányában a perbeli kötvényeken alapuló követelés a II. rendű alperessel szemben nem érvényesíthető. Az elértéktelenedésre történő alperesi hivatkozást vizsgálva az volt az elsőfokú bíróság álláspontja, hogy az nem más, mint a szolgáltatás lehetetlenülésére alapított védekezés. Megállapította ezzel kapcsolatban, hogy sem a fizikai, sem a jogi lehetetlenülés nem következett be, mivel a pénz helyettesíthető dolog, és egy már megszűnt pénznem átváltható másik pénznemre.

Az ítélet ellen mindegyik fél fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a per fő tárgya és a járulékos kérdések körében részben megváltoztatta, és a felperes I. rendű alperessel szembeni keresetét elutasította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy az 1982. évi 28. tvr. rendelkezései a perbeli kötvényekre nem alkalmazhatók, mert ennek a jogszabálynak a hatálya csak azokra a kötvényjogviszonyokra terjed ki, amelyek a tvr. által meghatározott módon jöttek létre. A tvr. hatályával kapcsolatban a másodfokú bíróság arra is rámutat, hogy a kötelmi viszonyok körébe tartozó perbeli jogviszonyra a jogszabálynak csak kivételesen lehet visszaható hatálya, és csak abban az esetben, ha erről a Ptk. kifejezetten rendelkezik. A Ptké. 85.§ /1/ bekezdése értelmében, ha az elévülés a Ptk. hatályba lépésekor folyamatban van, a követelés a Ptk. hatályba lépésétől számított 5 éven belül érvényesíthető. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az 1914-es kibocsátású értékpapírok alapján a felperes kötvénykövetelése 1984. január 1-én járt le, a perbeli követelései a Ptk. hatályba lépésekor még nem váltak esedékessé, és ezért e szakasz a perbeli esetben nem alkalmazható. A Ptké. 85.§ /2/ bekezdésével kapcsolatban kifejtette, hogy a felperes kötvénykövetelésének 1960. május 1-i esedékessége hiányában a Ptké. e szakaszában foglaltak sem alkalmazhatók. Mindezek alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes kötvényköveteléseinek elévülésére kizárólag a Ptk. rendelkezései az irányadóak. Rámutatott arra, hogy a felperes kötvénykövetelése nem tulajdonjogi igény, hanem kötelmi jogviszonyból származik, így annak elévülését nem lehet a tulajdonjogra vonatkozó szabályok alapján elbírálni, azaz az elévülésre a Ptk-nak az elévülés általános szabályairól szóló 324.§ /1/ bekezdése az irányadó. A Ptk. 326.§ /1/ és /2/ bekezdése alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes igényének esedékessé válásakor követelését menthető okból nem tudta érvényesíteni, azonban ez az akadály a jogszabály hatályon kívül helyezésével, azaz 1988. január 1-én szűnt meg. Az akadály megszűnésének időpontjában a kötvények 5 éves elévülési idejéből még egy év volt hátra, ezért a kötvények elévülési ideje nem hosszabbodott meg. Ez azt jelenti, hogy mindhárom kötvény esetében 1989. január 1. volt az igényérvényesítés határideje. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperes igénye elévült, így az bírói úton nem érvényesíthető. A másodfokú bíróság a felperes keresetének jogalapja tekintetében arra mutatott rá, hogy a vagyon átszállásának ténye önmagában nem eredményez jogutódlást, és a perbeli kötvényekben az e vagyontárgyakhoz kapcsolódó mellékkötelezettségre vonatkozó kötelezettségvállalás sem szerepel, ezért e tény

vizsgálatára a perben nem volt szükség, hiszen valósága esetén sem alapozná meg a felperes keresetének jogalapját az I. rendű alperessel szemben. Végül rámutatott arra a bíróság, hogy figyelemmel arra, hogy az 1982.évi 28.tvr. 1.§-a kifejezetten úgy rendelkezik, hogy rendelkezéseit csak a 3.§ /1/ bekezdésében meghatározott szervezetek által kibocsátott kötvényekre kell alkalmazni és a perbeli követelések alapját képező kötvények nem ilyenek, nem állapítható meg a II. rendű alperes helytállási kötelezettsége.

(Pesti Központi Kerületi Bíróság 1.P. 91.296/1999/18. - Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57.Pf. 20.031/2002/10.)